Munkásügyi szemle, 1915 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1915 / 3-4. szám - A munkásbiztosítási iparpanaszok

Munkásügyi Szemle dása s a pénztári külellenőr jelentése elegendő, mivel rendszerint csak kis összegekről van szó. Fontosabb és jelentősebb kérdés, amikor a munkaadó a 2. tagjárulék kivetésének jogosságát, azaz a biztosítási kötelezettséget teszi vitássá. Igen nagy hiánya a munkásbiztosítási törvénynek, hogy a biztosítási kötelezettséget meghatározó 1. §-a nem sorolja fel teljesen, szabatosan és kimerítően mindazokat a foglalkozási ágakat, amelyek biztosítási kötelezettség alá esnek- Még nagyobb hiánya azonban, hogy nem szervezett olyan fórumot, amely a biztosítási kötelezettség kérdésében általános érvényű határozatokat hozhat. Maga a kereskedelmi minisztérium, sőt még a minisztertanács sem tartja magát illetékesnek arra, hogy a munkásbiztosítási törvény magyarázatánál elvi jelentőségű határozatot hozzon, a közvetlenül odaforduló felekkel csak véleményt közöl, de értésükre adja, hogy a bejelentési kötelezettség kérdése csakis kihágási vagy panaszeljárás során, esetről-esetre külön dönthető el. Volt eset arra is, hogy a kereskedelmi minisztérium maga fordult az elsőfokú iparhatósághoz, annak elbírálását kérve, tartozik-e megfizetni egyik üzemének alkalmazottai után kivetett tagjárulékot vagy nem. E bizonytalanságnak káros következménye, hogy a jóhiszemű munkaadót is kihágás elkövetésére vagy pedig pereskedésre kényszeríti. Komplikálja a helyzetet, ha pld. a kihágásban ítélkező rendőri büntető hatóság (elüljáróság, tanács, kereskedelmi miniszter) a felet fölmenti azzal, hogy alkalmazottja bejelentésre nem köteles s így mulasztást nem követett el, az iparhatóság, sőt talán a bíróság is megállapítja a tagjárulékfizetési kötelezettséget, mert biztosításra kötelezettnek tartja az üzemet. (Hogy ez megérthető legyen, idéznem kell a 11.55/910. K. M. rendelet e szakaszát: »Az iparhatóságok előtti eljárásban felmerülő vitás kérdés a kihágási eljárástól függetlenül és külön bírálandó el.«) Nem lévén tehát fórum, amely a biztosítási kötelezettség kérdésében kötelező elvi döntést hozhat, hanem az két különböző úton esetről-esetre bíráltatik el, minden ilyen jogvitánál megesik, hogy a kihágási és a peres eljárás során két eltérő, ellentétes ítélet hangzik el, s a jóhiszemű munkaadót a törvény e fogyatékossága miatt időveszteség, anyagi, sőt valamelyest erkölcsi károsodás is érheti. A törvény e hiányossága ellenére is a járulékkivetés jogossága ellen emelt panasz ugyancsak érdemben dönthető el az iparhatóságon. Kizáróan törvénymagyarázattal és a törvény intencióinak értelmezésével dönthető el e vitás kérdés, bizonyító eljárásnak, tehát olyannak sem, amely a rendes bíróság előtt fokozottabban lenne érvényesíthető, e jogvita eldöntésénél helye nincs. E jogviták tárgya egyébként gyakran igen nagy összeg, mert annak során rendszerint évekre visszamenő kivetések kérdése dől el. Másik, sűrűn előforduló jogvita tárgya a munkaadónak a 3. biztosítási kötelezettség elmulasztásából vagy szabálytalan teljesítéséből származó megtérítési kötelezettsége. (1907: XIX. 12. §.) Rendszerint bejelentés elmulasztásából ered a ker. munkásbiztosító pénztár kártérítési követelése. A munkaadó a legtöbb esetben vagy tagadja a munkaviszonyt, vagy pedig azt állítja, hogy a bejelenteni elmulasztott munkaviszony a megbetegedés idején már megszűnt volt, s így a költségekért nem szavatol. Ezek a vitás kérdések is aránylag könnyen tisztázhatók az iparhatóságon. A be nem jelentett munkást a munkásbiztosító pénztár természetesen csak akkor segélyezi, ha a munkaviszony fennállásáról, szóval a munkás segélyezési igényének jogosságáról meggyőződik. Rendszerint alapos és beható bizonyító anyagot gyűjt össze, hiszen előre tudja, hogy a kérdésből vita lesz, s e bizonyító anyagot az iparhatóságon produkálnia kell. (Munkakönyv, munkás bemondása, bérlajstrom, felek és tanuk nyilatkozata, stb ) Bonyolultabbak azok az esetek, mikor maga a pénztár sem látja jogosult-