Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 10. szám - Az angol munkásbiztosítás 2. [r.] Szervezet és végrehajtás

Munkásügyi Szemle 349 A betéti biztosításhoz tartozik 395.021 személy, vagyis az Angliában biztosított összes személyek 2"63u/o-a. Azonkívül külön alapja van a katonák és matrózok biztosításának, amelyhez 65.000 személy, vagyis az összes biztosított személyek 0'60"/°-a tartozik, úgy, hogy a mindenfajta független betegsegélyző pénztárakra az összes biztosításra kötelezett személyeknek 9676°/o-a jut. Ennél az összeállításnál azonnal szembetűnik a postai biztosítottak, vagy betéti biztosítottak aránylag igen csekély száma. Ez a postai biztosítás az egész angol szociális biztosítási rendszernek legérzékenyebb pontja volt. Ennek alapját a betegsegélyző' pénztárak autonómiája és kizárólagos pénzügyi feleló'ssége képezte, amely pénztárak fizetőképességét aképen akarták biztosítani, hogy jogot adtak nekik, hogy a biztosítási szempontból minden nem kívánatos személyt (az életkort kivéve) visszautasíthassanak. A visszautasítottaknak a postai pénztárhoz kellett csatlakozniok, és segélyezésüket nem valamely közös alapból, hanem csak a saját egyéni hozzájárulási számlájukból meríthették. A betegsegélyző pénztárak ennek következtében természetesen rendkívül sok tehertől szabadulnak meg és ennek alapján azt hitték, hogy tagjaiknak igen sokat nyújthatnak. Viszont, a postai biztosítottak, vagyis a szegények közül a legszegényebbek, a testileg legellenállóképtelenebbek, akik leginkább szorulnak reá a biztosítás jótéteményeire, a tulajdonképeni biztosításból kikapcsolódtak. A legélesebb bírálat, amelyet az egész rendszer ellen hangoztattak, abban csúcsosodott ki, hogy a biztosítás a munkásosztálynak csak ama arisztokráciája részére jelent hasznot, amely eddig is képes volt magán segíteni, ámde, a tulajdonképen segítségre szorulók lényegében magukra vannak hagyatva és attól tartottak, hogy a rosszabb anyagi helyzetben levő munkásság igen nagy része már eleve, vagy lassankint a postai pénztárba szorul. Az egyetlen vigasztalás az volt, hogy maga a törvény csak ideiglenes kisegítőeszköznek tekintette az egész postabiztosítást, amelyet 1914, év vége előtt új tárgyalás alá kell venni. A tapasztalat azonban más eredményt mutat. A postapénztár tagjai a munkásoknak csak igen elenyésző számát foglalják magukban. De sőt a hivatalos jelentés kifejti, hogy a postai biztosítottaknak csak csekély része kerül ki olyan személyekből, akiket az elismert betegsegélyző pénztárak visszautasítottak volna, a legnagyobb részük pedig a különösen jól élők közül való, akik azért csatlakoztak a postapénztárhoz, mert a maguk rizikóját nem akarták a pénztárak rosszul élő tagjaival megosztani, hanem azt remélték, hogy a szociális biztosításból való kilépésük ideje alatt tekintélyes felesleget gyűjtenek össze maguknak, vagy hátramaradottaiknak. Mi ennek a nem várt fejlődésnek az oka és mily visszahatása lesz a szociális biztosítás egész értékére ? E kérdésre azoknak a biztosított személyeknek nagy száma adja meg a feleletet, akik a biztosító társaságok elismert betegsegélyző pénztáraihoz csatlakoztak. Ezek az elismert betegsegélyző pénztárakban tömörült összes biztosított munkásoknak 43.15°/°-át képviselik. Ez is váratlan eredmény volt. A munkásszervezeteknek eredetileg az volt a felfogásuk, hogy a kapitalista biztosító-társaságoknak semmi néven nevezendő joguk nincs arra, hogy e törvény alapján elismert betegsegélyző pénztárakat létesítsenek. De tiltakozásaik nem járhattak eredménynyel. A kormány megmaradt amellett, hogy ezek a társaságok is alkothatnak pénztárakat, természetesen azzal a föltétellel hogy ezek is megtartják a törvényes rendelkezéseket, különösen azt, hogy az állami biztosítás céljaira egyéb üzletágaiktól egészen elkülönített pénztárakat alakítanak, amelyeknek a biztosítottak kizárólagos ellenőrzése alatt kell állaniok és hogy e pénztárakból nem szabad hasznot huzniok. Azok a biztosító társaságok, amelyek munkások életbiztosításával foglalkoztak, különösen a nagy Prudential Assurance Company, azonnal a legnagyobb buzgalommal vetették magukat az állami biztosításra. Két igen fontos okuk volt erre. Első-