Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 8. szám - Az ipari bíróságokról szóló törvényjavaslat

296 Munkásügyi Szemle hatásköre csak a 6.000 K. évi fizetésen aluli alkalmazottakra terjed ki, a mellékjavadalmazások figyelembevétele nélkül. Ez először is nagyon elasztikus határ, amely a hatáskört homályban hagyja. De logikátlan is; mert a 6.000 K.fizetésen felül kereső alkalmazottak peres ügyei bizonyára bonyolultabbak, mint a kisebb keresetűeké; a nehezebb ügyekben a járásbíráknak a maguk erejéből kell tudni ítélniök, a könnyebb ügyek intézéséhez pedig melléjük adjuk az ülnöki kart. A nehezebb dolgokba tehát a bírónak bele kell tanulnia ; amikor már ezekben gyakorlatot szerzett, a könnyebb ügyeknek gyors elintézését a nehézkes és hangulat szerint folyton változóan ítélő ülnököknek melléje adásával nehezítjük meg. A törvénytervezet indokolása, Nem hagyhatom szó nélkül a törvényjavaslat indokolásának különösen 20—21. oldalán kirívó azt a hangulatot, amely legjobban jellemzi, hogy e javaslatnak egész eszmemenete mily egyoldalú felfogásból fakadt. Minden sorából az tűnik ki, mily rengeteg igazságtalanság munkásnak lenni, menynyire igaza van a munkásnak, ha örökösen zúgolódik és sorsa ellen panaszkodik. Csitítsuk, enyhítsük nyomorát s e végből engedjük meg neki azt, — hogy szabadabban pereskedjék. Tegyük meg saját osztálytársait bíráivá; ez a törvénytervezet szerint »általános szociális békítő, megnyugtató hatást fog rá gyakorolni. A munkás könnyebben rászánja magát arra, hogy vélt igazát az ilyen, semmint a tiszta szakbíróság előtt keresse. Az a tudat, hogy ezt a siker reményével elvtársai előtt teheti, növeli bizalmát a fennálló társadalmi rend iránt. Mindez a megnyugvás érzetét és a szociális helyzettel ha nem is a teljes, de bizonyos mértékig való megbékülést viszik bele a munkavállalóba és így előmozdítja azok békés, nyugodt termelő munkáját, amely az egész társadalmunk, de közvetlenül a munkaadó javát szolgálja.« Az indokolás következetesen használja »munkás« helyet a »munkavállaló« (Arbeitnehmer) kifejezést. A munkásnak »munkavállaló« szóval való megjelölése etimológiai szempontból is helytelen, mert »munkavállaló« a vállalkozó, munkát vállaló tehát a munkaadó. Ha e törvény a 2. §-a értelmében csakis a munkásokra vonatkozik, nevezzük csak őket rendes nevükön egyszerűen munkásoknak, egyébként pedig alkalmazottaknak. A törvényjavaslat indokolásának 22. oldalán nyíltan bevallja, hogy az osztályelmélet törvényesítésére törekszik. A törvénytervezet szerint a bíráskodásnak előnyére fog válni s ezért kívánja is azt, hogy a munkaadó és munkásosztályok képviselői »a saját osztályuk tudatából és törekvéséből merített követelményeknek megfelelő álláspontot igyekezzenek érvényre emelni.« Gyakorlati értelemben ez annyit jelent, hogy a törvénytervezet az igazság felderítésének szolgálatát látja abban, ha a munkaadó és munkás ülnökök az ő szélsőséges felfogásaiknak érvényesítésére törekesznek. Béke helyett ebből örökös háborúskodás fog származni, illetőleg, minthogy a munkaadó ülnököknek egyáltalában nincs osztálytudata és osztálytörekvése, [a szociáldemokrata- szakszervezeti felfogás szabadon fog érvényesülhetni. A törvényjavaslat indokolása sűrűn utal a külföldi jogfejlődés állapotára. Tulajdonképpen csakis Franciaországra hivatkozhatik és még néhány latin államra, egyszóval hebehurgya népfajokra, amelyeknek követése nem lehet érdekünk. Kísérjük mi csak figyelemmel Angliát, Hollandiát, Svájcot, Dániát és a Skandináv államokat, nem pedig Franciaországot, amelyről tudvalevő, hogy a szociális törvényeket mily elhamarkodottan, milyen zseniális könnyelműséggel hozza. Az indokolás Németországra sem nagyon utalhat, mert ott is sokkal józanabb rendszer van bevezetve a községi bíráskodás fentartásával, amelyet azonban a törvénytervezet a munkásbiztosítási törvényünkhöz hasonlóan »merész ugrással« óhajt megelőzni. De