Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)
1914 / 8. szám - Az ipari bíróságokról szóló törvényjavaslat
Munkásügyi Szemle 297 ugyanígy Ausztriát is le akarná tromfolni, mert az osztrák ipari bíróságoknak kollektív vitákban nincs békéltető hatásköre, nálunk azonban nagy vívmánynak hirdeti azt, hogy az ipari bíróság hatáskörét egyúttal arra is kiterjeszti. Amikor a kormány a törvényhozás elé törvényjavaslatot terjeszt, annak indokolásáról azt kell feltételeznünk, hogy pártatlanul, teljesen tárgyilagosan, minden előítélettől mentesen, higgadt, reális államszükségleteket követve, a való igazságot minden szempontból megvilágítja. Ezeknek az újabb keletű törvénytervezeteknek az indokolásai azonban egyoldalú tendenciáiktól elragadtatva, a tényállást nem minden oldalról egyforma híven adják elő és az általuk elérendő cél szempontjából hátrányos körülményeket elhallgatják. Csupán a nekik kedvező körülményeket említik fel, amelyek céljuknak használnak, amelyek azonban ellenük szólanának, azokat elhallgatják. Ez ügyvédeskedés, vagy pártpolitika, ami pedig nem érdemes arra a bizalomra, amelyet neutrális, tudományos, tárgyilagos kormányelőterjesztéseknek kötelességszerűen előlegezünk. Ettől az indokolástól is jogosan megkívánhattuk volna azt, hogy tárgyilagos és higgadt statisztikáját adja azoknak az eredményeknek, amelyeket a hasonló munkásügyi törvényhozásokkal a külföldön elértek; akkor a közvélemény meggyőződhetett volna arról, hogy ezek a szabályozások sem Ausztriában, sem Németországban, sem Franciaországban, sem sehol a világon nem váltak be. Eléggé komplikált, bonyolult és drága már úgyis a mi állami adminisztrációnk : hiszen évi költségvetésünk 2.200 millió K. végösszegével máris fele Franciaországénak, pedig a lakosság számaránya is ugyanilyen (Magyarország 20 millió, Franciaország 40 millió lakos), az pedig szintén tudvalévő, hogy az általános gazdagság Franciaországban a legnagyobb, Franciaország ma is a világ tőkése és hogy mégis Franciaország a legnagyobb joggal panaszkodhatik amiatt, hogy föleszik a hivatalnokok. Nálunk az állami teher a polgárságot máris agyonnyomja; minden oly újabb igények kielégítésétől tehát, amelyeknek múlhatlan teljesítését parancsoló szükség nem kívánja, tartózkodnunk kell. A békéltetés. Az ipari bíróságokról szóló egész törvénytervezet felesleges elméleti tervezgetés, amely bármilyen reális állami szükségletet nélkülöz. Különösen áll ez a vád a törvényjavaslat második részére, amelyben a törvénytervezet az egyéni peres vitákon túlmenőleg az ipari munkaadók és munkások közt felmerülő kollektív viták megoldására, különösen pedig a munkafeltételek megváltoztatására irányuló sztrájkok és kizárások és az azokra vonatkozó összebeszélések békés elintézésére alkalmas eszközökről kíván gondoskodni. Az indokolás 26—27. oldalán utal arra, hogy javaslatától minden egyoldalú doktrinárizmust távoltartani igyekezett, bármily tetszetősek is legyenek azok tanításai, nem vette be Új-Zéland és Ausztrália törvényhozását, a kötelező békéltetés és döntő bíráskodás felállításával, ami a munkaadó és főleg a munkásszervezeteknek ott elért tökéletesebb fejlődési fokát feltételezi és összhangzatos intézményként illeszkedik bele az újabb keletű és szocialista elvek alapján felépített ottani jogrendszerbe.« Mindenekelőtt utalnom kell arra, hogy ezek a magasztalt magasabb intézmények sem az ötödik világrészben, sem sehol a világon nem váltak be. Franciaországban a fakultatív békéltető- és választott bíráskodást az 1893. évi december 27-iki törvény létesítette. E törvény eredményei majdnem semmisnek mondhatók, sőt még ez a kis eredmény is folyton csökkenőben van. Az összes munkásügyi konfliktusoknak csupán V6 részénél vették a törvény által biztosított hivatalos apparátust igénybe, amely azonban a békéltetésnél az eseteknek csupán 8°/o-ánál, a választott bíráskodásnál csupán ;J/W-résznél tudott eredményt felmutatni. így például 1910-ben