Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 8. szám - Az ipari bíróságokról szóló törvényjavaslat

Munkásügyi Szemle 295 is elfogadnók, hogy a jogtudomány hivatásos művelőinek tekintélyes része a laikus bíróságok mellett van, azt hiszem, gazda nélkül csinálnánk számítást. Mert nemcsak a bírón, hanem elsősorban a munkásokon és munkaadókon múlik, vájjon a tőlük kívánt megoldásnak ezt a módját a saját részükről helyesnek tartják-e s azt elfogadva, vállalják-e az ezzel járó súlyos felelősséget. Mindezek alapján tehát az a véleményem, hogy az ipari bíróságok létesítésének azt a szándékát, hogy minél gyorsabban és minél jobb ítéletet kapjunk, az ülnökök alkalmazásával egyáltalában nem érhetjük el. A munkásbiztosítási választott bíróságok elnökei tegyék szívükre a kezüket és vallják be, mennyi kínlódással tudják csak az ülnököket összehozni és mennyire örülnek, ha nagy ritkán valamelyik szakszervezeti titkár, vagy munka^dóegyesületi-ügyvezető személyében szakértő ülnökhöz juthatnak. Az ülnökökkel való bíráskodás se nem gyors, se nem jó. Speciális szakbiróság, hites munkásügyi szakértők. Véleményem szerint, amikor az általános fejlődés folyamán valamely irányban speciális bíráskodás iránti igény kialakul, speciális szakbíróságot kell létesíteni. így létesült például a szabadalmi perek számára a szabadalmi bíróság. Ugyanígy kell az oly ipari városokba, ahol nagyobb számú ipari lakosság van, fontosabb ipari perek is nagyobb számban előfordulnak, speciálisan kiképzett szakbírákat küldeni. Nagyon ajánlanám e célból a hadbírósági, vagy a szabadalmi ügyvivői vizsgához hasonlóan külön tanfolyamot létesíteni gyakorlati szakemberek számára. Vagy az ipari bíráknak készülő fiatal járásbírákat kellene munkaadó- és munkásszervezetekhez gyakorlati iskolázásra küldeni, hogy minél alaposabban megismerkedjenek azzal az atmoszférával, amely a munkáskérdést a két párt szempontjából uralja. Kisegítésük végett a munkásügyi kérdések számára is állandó hites törvényszéki szakértőket kellene kinevezni, még pedig a munkaadó- és munkásegyletek vezető tisztviselői sorából. Ezeknek kezén mennek át a különböző ipari munkaadóknál felmerülő munkáskérdések, a táblázatos összeállítások, munkabérstatisztikák, tehát csakis ezek a szervezeti alkalmazottak bírhatnak a kellő áttekintéssel. Ezeknek hivatásos kötelessége e kérdésekkel állandó szakszerűséggel foglalkozni. Ritka az oly munkás, vagy munkaadó, aki e kérdésekben ily alaposan tájékozva lehetne. Azt hiszem, a speciális szakbírák és hites szakértők alkalmazásának költségességétől riadnak vissza. Nem gondolnám, hogy az ülnökökkel való dolgozás sokkal olcsóbb volna, tekintettel arra, hogy a már fentebb említett körülmények folytán a teljesen felesleges zaklató pereknek nagy tömegeivel lesz dolgunk. A törvényjavaslat az ülnökök alkalmazása tekintetében különben is két oly szembetűnő hibát tartalmaz, amelyek a javaslat irányelveinek irrealitását önmagukban is bizonyítják. Ha tényleg szükség volna az ülnökök közreműködésére, akkor nem helyes azok közreműködését a 30.000-es létszámot meghaladó városi lakossághoz kötni, mert ily módon előfordulhat, hogy az Alföld nagy parasztvárosaiban, ahol a villamtelepen és kisiparosokon kívül ipartelep egyáltalában nincs, lesznek ülnökök, míg például Salgótarjánban, ahol a lakosság száma nem haladja meg a 30.000-et, de úgyszólván az egész város ipartelep, ülnökök nem lesznek. A javaslat 4. §-ának ez a megállapítása tehát épp oly kevéssé gyakorlati megfontolások alapján történt, mint az 1891 :XÍV. t.-c. kerületi betegsegélyző pénztárainak kijelölése; a térképen olyan vidékekre is kiszabtak kerületi pénztárt, ahol ipar nem volt. Hasonló abszurdumra vezet a 3. §. is, amely szerint az ipari bíróság