Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 8. szám - Az ipari bíróságokról szóló törvényjavaslat

290 Minél több a törvény és a szabályozás, annál nehezebb a becsületes ember munkája és annál több új alkalom nyílik a furfangos visszaélésre. A munkásügyi szabályozásoknál ez a tény különös mértékben fennáll. A véleményezés végett megküldött két törvényjavaslat között igen nagy elvi különbség van. A vasárnapi munkaszünetről szóló tervezet a társadalmi fejlődés folyamán már szinte befejezett állapotot kiván megkoronázni. Ez ellen tehát általánosságban nem igen lehet kifogást tenni. Az ipari bíróságokról szóló egész javaslatot azonban elvetendőnek tartom, mert oly teljesen fölösleges és erőszakos szabályozásokra törekszik, amelyeket senki sem kiván. Legnagyobb vívmánya gyanánt hirdeti, hogy ez a javaslat juttatja először kifejezésre törvénytárunkban a kollektív szerződést. Óriási érdem, különösen ha meggondoljuk, hogy iparunkban alig van kollektív szerződés; ahol pedig, mint a nyomdásziparban, teljesen dominál, ott a békéltetésre is saját közvetlen, kitűnően bevált szervezetek alkalmaztatnak, külső beavatkozásra tehát semmi szükség sincs. A mult év őszén Angliában járva, Glasgowban a hajóépítők szindikátusának ügyvezetőjétől, Biggart úrtól kérdeztem, mi a munkásmozgalmak által tudvalévőleg sűrűn veszélyeztetett hajóépítőipar véleménye a hatóságok békéltető beavatkozásáról. »Uram — mondotta — ha ön felöltőt akar vásárolni és sokalja a kereskedő által kívánt árat, vájjon kapható-e ön és a kereskedő arra, hogy bármiféle harmadik személyhez szaladjanak, az mondja meg, vájjon a kabát drága-e vagy olcsó és önök megnyugodjanak annak döntésében? Ami önnek sok, vagy a kereskedőnek kevés, az minden más vásárlónak, vagy kereskedőnek kevés, vagy sok lehet. Hogyan tudhassa bármilyen idegen harmadik megállapítani, melyik a helyes érték ?« Ugyanígy a munkáskérdésekben is csupa szubjektív értékmegállapításról van szó. Lehet ugyan itt-ott átlagot kijelölni, ámde ezzel belső őszinteséggel sohasem lehetnek megelégedve. Ahogyan nincs két egyforma ember, úgy a munkafeltételek is mindenütt mások. Helyről-helyre változó, külön közvetlen egyezkedés, minden idegen beavatkozástól függetlenül állapíthatja csak meg azokat a feltételeket, amelyek az illető helyen megfelelnek. Semmiféle gyakorlati szükség sem kívánja azt, hogy ami törvénytárunkba is behozzuk a békéltetés eszméjét. Tisztán csak eszmei, elvi siker, elvont judikaturai vívmány. Nem vagyunk oly gazdagok és hatalmasak, hogy ily célokra áldozhassunk. Hagyjuk csak ezt a franciákra és az ötödik világrésznek kedvezőbb természeti és politikai viszonyok közt élő boldogabb lakóira. A sürgősség érve. Már maga az a körülmény, hogy e javaslatból lihegő sietséggel akarnak törvényt csinálni, a legalaposabb gyanúra ad tápot. Ily életbevágó fontosságú újítás véleményezését már e hó végére sürgetik és nyilvános ankétot sem tartanak; talán nem is kíváncsiak az érdekeltség hozzászólására. »Ebből törvénynek kell lenni, akár tetszik, akár nem« ; így beszéltek a koalíció idejében. Az 1908. évi ipartörvénytervezetet mégis sikerült visszavonatni. Most részletekben, itt-ott kissé enyhített formában kerül elénk ugyanez. Az ipari bíróságokról szóló törvény megalkotását azért mondják oly égetően sürgősnek, hogy a polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. t.-c. hatályba léptével az ipari munkaadók és munkások között fölmerülő perekben követendő peres eljárás is szabályozva íegyen. Ezért kívánnák ezt még a nyári szünidő előtt az országgyűlésen áthajtani. Ez egyáltalában nem ok az elsietésre. Mert először is igaz ugyan, hogy az 1911 : I. t.-c. hatályba lépésének napja gyanánt eredetileg f. é. szeptember hó 1-je volt kilátásba véve, a szükséges előkészítő munkála-