Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 8. szám - Megjegyzések az ipari bírósági javaslathoz

Munkásügyi Szemle 279 sokra terjeszkedik ki; ezenfelül a járásbíróság rendes hatáskörében a javaslat 3. §-ában felállított korlát sem szerepel és munkavállalók javára, vagy ellen igénybe vehetők a kir. járásbíróságok a Pp. szerint még akkor is, ha a munkavállalók akár 60.000 K., vagy még magasabb évi fizetéssel bírnak. Sokkal helyesebbnek és őszintébbnek ajánlkozik tehát az a megoldás, hogy a javaslat 4. §-ának a járásbíróságokat iparbíróságokká minősítő kijelentése mellőztetik és a javaslat a német mintának megfelelően megelégednék azzal, hogy a 30.000-et meghaladó lakosságú városokban, úgy a keresk. és igazságügyminiszterek által rendeletileg még utóbb kijelölendő helyeken iparbíróságok kötelező felállítását mondaná ki, hozzáfűzvén, hogy az iparbíróságok elnökei, illetve helyettes elnökei mindenkor a járásbíróság bírái közül rerdelendők ki. De a mondottaknál fogva elejtendőnek muntatkozik a javaslat 3. §-ában felállított 6.000 koronás fizetési határ is, mert hisz a javaslat felfogása szerint az iparbíróságnak hivatásos bíró vezetése alatt szakmabeli ülnökökből való megalakítása kétségtelenül csak a hivatásos bíró nagyobb megerősítése és az ítélkezés jobbátételének eszköze kíván lenni és ennek dacára a 6.000 koronás fizetési határ felállításával azt a vaskos ellenmondást testesíti meg, hogy míg a járásbíró rendes egyesbírói hatáskörében az összes szolgálati szerződésből eredő pereknek ura, addig az ülnökök közreműködése őt már képtelenné és alkalmatlanná teszi arra, hogy nagyobb keresetű munkavállalók pereiben is megbízhatóan ítélkezzék. Nem tartjuk megnyugtatónak a javaslat 5—7. §-aiban foglalt azon intézkedéseket sem, amelyekkel a szabályozni kívánt perek számára még a községi bíróságoknak és az eddigi ipartestületi békéltető bizottságoknak is facultatív és parallel hatáskört ad. Az ipari bíráskodás külön szervezésének ugyanis csak az lehet a két főpillére, hogy ezzel az ily pereknek igazán gyors és nagyobb szakszerűséggel kezelt elintézése biztosíttassék. A külön szervezésnek kiinduló pontjai is tehát már azt követelik, hogy elkerültessék mindaz, ami a szakbíróság gyakorlatából fakadó jogfelfogás egységességének megzavarására lehet a különböző fórumok megteremtésével alkalmas és ami főként csak arra ad módot, hogy az ügyek gyors befejezését késleltesse és az iparbíróság mielőbbi közbelépésének gátat vessen. Már pedig több olyan hatóság beállítása, amelyek a legcsekélyebb összegre nézve sem dönthetnek a felebbvitel kizárásával végérvényesen, mindenkor csak a jogérvényesítés útjának megnyújtását eredményezi. Még a községi bírósági hatáskör igazolására szólhat ugyan az az érv, hogy ez a legkönnyebben és mindenütt hozzáférhető hatóság, így éppen a munkavállalók érdeke, hogy e legközelebb fekvő bírósághoz is fordulhassanak, azonban az ipartestületi békéltető bizottságra ezen érv már egyáltalában nem talál, mert ahol ilyen létezik, ott már járásbíróság is van, emellett az eddigi békéltető bizottságoknak összetétele az újonnan szervezendő iparbíróságok alakulatával csaknem egyforma, érthetetlen tehát, hogy miért lehessen a feleknek egymást kétszer is azonos jellegű intézmény elé hurcolniok, amidőn ügyüket egyszerűbben és rövidebben is elvégezhetik. Hogy az ügyeknek hatásköri és illetékességi vitákkal és összeütközésekkel való elhúzása lehetőleg kikerültessék, a német törvény 28. és az osztrák törvény 24., valamint a munkásbiztosítási eljárás 6. §-ainak példájára a javaslat 9. §-ának kiegészítése is ajánlatos lenne abban az értelemben, hogy a Pp. 12. §-ában lefektetett azon elv, hogyha valamely bíróság hatáskörének hiánya jogerősen kimondatott, az utóbb eljáró bíróság közreműködését a korábbi döntés alapjaival ellenkező ok miatt meg nem tagadhatja, az iparbíróságok és a rendes bíróságok egymás közötti jogviszonyában is alkalmazást talál és hogy az utóbb igénybe vett iparbíróság, amelynek illetékességét egy más bíróság már kimondotta, az ügyet pusztán ille-