Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 8. szám - Megjegyzések az ipari bírósági javaslathoz

274 Munkásügyi Szemle szerű kritika tisztító tüzének javító hatása már nagy mértékben mutatkozik rajta és hogy azon elvi alapok elfogadása mellett, amelyekből a javaslat kiindul, — általában igen sikerültnek is mondható, mert az ipari békéltetésnek és bíráskodásnak könnyen áttekinthető, világos szabályozását adja, amit egyébként megkönnyítettek a jól bevált 1901. szept. 29-iki iparbírósági és 1904. július 6-iki kereskedő-bírósági német törvények is, amelyek a javaslathoz nagy részben kétségtelenül mintául szolgáltak és amelyek intézkedéseihez a javaslat sok kérdésben hozzásimul. Tanulságos alapot adtak e tárgyban az 1911. évi jogászgyűlés eredményei is, amelyek közül különösen Szászy-Schwarcz Gusztáv kiváló előadása volt alkalmas arra, hogy a magyar jogászságot a javaslattal megvalósítani kívánt rendezés eszméjének megnyerje.1) Nem célunk ezúttal a javaslat egészének részletes ismertetése és összes lényeges intézkedéseinek felsorolása, miután folyóiratunk ennek a feladatnak már megfelelt2) és csak arra kívánunk szorítkozni, hogy a javaslat egyes rendelkezéseit és elvi álláspontjait méltassuk és reámutassunk néhány oly kérdésre, amelyek e javaslatban még megoldásra várhattak. A javaslat méltatásánál pedig mindjárt felvetődhetik a kérdés, vájjon csakugyan lezártnak és eldöntöttnek tekinthető-e a vita afölött, hogy a nem jogászi elemeknek a bíráskodásba való bevonása a jogszolgáltatást jobbá teszi és az élethez közelebb hozza-e vagy sem ? A javaslat ugyanis kétségtelenül arra az álláspontra helyezkedik, hogy a bíráskodás a nem jogászok közreműködésével csak nyerhet, mert hisz' ott, ahol az ipar és kereskedelem fejlettebb és kiterjedtebb voltánál fogva nagyobb számú e korbeli viták várhatók és ahol ennélfogva az ipari bíráskodás éppen fontosabb szerepet visz, — az iparbíróságokat laikus ülnökökkel kívánja szervezni. Nem szabad feledni, hogy mindennemű bíráskodás első sorban széleskörű áttekintő jogismeretet követel, a jogismerethez viszont feltétlen törvénytiszteletnek és jogérzetnek kell csatlakoznia, mert a bírói tiszt már fogalmilag a létező törvényes rendnek érvényre juttatását célozza és éppen ezért a jogviszonyoknak a fennálló törvényes keretek áttörésével való szabályozására rendszerint nem hivatott, miután ezzel már egyenesen a törvényhozó hatalmát ragadná magához. A kívánatos bírói tulajdonságok kiegészítéséhez ezenfelül még a nagy egyéni felelősség tudata, a teljes pártatlanság és az önálló ítélőképesség is szükségesek. A jó bírónál nélkülözhetlen mindezen tulajdonságok pedig olyanok, amelyek magával a bírói tisztségre való kinevezéssel, vagy megválasztással még meg nem szerezhetők, hanem egyrészt kimerítő előtanulmányokat igényelnek, másrészt azt feltételezik, hogy az önfegyelem és önmegtagadás nehéz iskoláján átment legyen az, aki a bírói tisztséget viseli. Ez az önmegtagadás pedig annál nehezebb, mert — mint azt a halhatatlan Ihering már oly klasszikusan kifejtette3), — legtöbbnyire éppen a nemesebb emberi indulatokat, így a szánalmat és részvétet kell a bírónak magában elnyomnia és nem is az alacsony forrásokból fakadó befolyásolás ellen kell küzdenie. A pártatlanságnak és felelősségteljes önmegtagadásnak ezt a fokát pedig csak az érheti el, aki minden párt- és osztálypolitika elfogódottságától menten és annak küzdelmeitől távol a bírói tisztséget állandó hivatásként gyakorolja és akire éppen hivatásának e folytonos gyakorlása is fegyelmezőleg hat. Ha tehát e kívánalmak szem előtt tartásával azt keressük, hogy ki alkalmasabb a jog kiszolgáltatására, a hivatásos bíró, avagy a csak '! Lásd >Az 1911. évi országos jogászgyűlés irományaidnak II. kötete 60—73. lapjain. »j Lásd a -Munkásügyi Szemle idei V. évf. 6. számának 179. és köv. lapjait. 3) Lásd R. v. Ihering-nek *Der Zweck im Recht* c. munkája I. kötet 321. lapját.