Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 1. szám - Gróf Tisza István a munkásbiztosításról

12 Munkásügyi Szemle szolgáltatva a munkás bizonyos agitatorius vezérek működésének és kísértésének, míg ott, ahol első sorban a munkás vállaira nehezedik az ő saját jövőjéről való gondoskodás, míg ott, ahol munkásegyletek alakulnak, melyek koncentrálják magukban mindazon érdekeket, amelyekkel a munkás foglalkozik, úgymint a betegsegélyezés, a balesetbiztosítás, az aggkor esetére való segélyezés, de esetleg a strike-küzdelmeket is, ott egészen más szellem, egészen más irány fejlődik ki a munkások között; ott, talán hosszú idő alatt, sok tanpénz megfizetése után, de megtanulja a munkás megválasztani a maga vezérét, ott sokkal komolyabb, sokkal prózaibb, sokkal egészségesebb felfogás nyilvánul és a munkásnak törekvései, vágyai, mozgalmai, amelyek kezdetben Angliában is a legvadabb szociálizmus és kommunizmus jellegével birtak, fokról-fokra, lépésről-lépésre koncentrálódnak a mai társadalmi rend felbontása nélkül elérhető célok felé. Nálunk is figyelemmel kell lenni ez intézménynek nevelő hatására; nálunk is oda kell lehetőleg az ügyeket terelni, hogy igenis beleneveljük a munkást abba, hogy képes legyen saját erejéből gondoskodni saját nagy érdekeiről, és képes legyen úgy szervezkedni, olyan vezérek körül tömörülni, akik őt valódi érdekei, elérhető céljai gondozása körül vezetik és támogatják. Ebből nem következtethető, hogy a kényszerbiztosítási intézményt nálunk nem kell behozni. Nálunk nagy utópia lenne azt hinni, hogy a munkásosztály a társadalom minden állami impulzus nélkül meg fogja oldani a kérdést, de mégis le kell vonni azt a konzekvenciát, hogy be kell ugyan hozni a kényszerbiztosítást, ki kell ugyan mondani, hogy mindenki tartozik magát biztosítani, de módot kell nyújtani, sőt meg kell könnyíteni, hogy e biztosítás olyan formák között történhessék, amelyek e biztosítás magasabb szociálpolitikai jelentőségének érvényesítésére alkalmasak, és csak azok kényszeríttessenek bele a tulajdonképpeni kényszerintézményekbe, akik nem birják felhasználni azokat az autonóm szabad formákat, amelyek szintén kell, hogy rendelkezésre álljanak.« »Nagyon helyes volna a kerületi betegsegélyző pénztárak egyesítése, a kerületi betegsegélvző pénztárak országos központjának megvalósítása is. Erre az intézményre szükség van, ez az intézmény nagyon hasznosan fog működni, teljesen indokolt, hogy a kerületi pénztáraknál az erősebbek segítésére jöjjenek a gyengébbeknek. Az azonban a legveszedelmesebb dolog volna, hogy ennek a szövetségnek bárminő beavatkozási jog engedtetnék meg más pénztárakkal szemben. Állítsuk fel az állami biztosító hivatalt, gyakorolja az a legszigorúbb felügyeletet minden pénztár felett, annak minden jól szervezett pénztár csak örülni fog. De egy rivális intézményt tenni felügyelővé azon intézmény felett, amely természetesen a maga ellenfelét kell, hogy lássa a felügyelőben, ez jó gyümölcsökre sohasem vezethet.« »A másik követelmény e pénztáraknak teljes függetlensége a pénztárak országos szövetségétől.< »A harmadik, amivel a mai állapot kiegészítendő és kibővítendő volna, az, hogy mellőztessék a törvénynek az ' a diszpozíciója, amely szerint az elismert pénztár mással, mint betegsegélyezéssel nem foglalkozhatik. A munkás és munkaadó közti viszony csak ott fog ebben a tekintetben is teljesen a maga egész valójában kifejlődhetni, ahol ez az egyesülése, ez a szövetsége a munkásnak és munkaadónak nem egy célt old meg, kiszakítva azt a munkás életéből, de lehetőleg kiterjeszkedik a munkásnak minél több fontos életcéljára is. Itt a szemeink előtt egy fényes példa van. Itt vannak a bányatársládák. A legrégibb iparunknál a montanisztikus vállalatok iparánál létező ezen társládák rendszerét az 1891 : XIV. t.-c. nem érintette. És amikor ott van előttünk egy intézmény, amely felöleli magában a munkások igen fontos céljait, amely nagyon sokat tesz pl. kulturális szempontból a munkásokért, amely láthatjuk is, tapasztalhatjuk is, az életben mindenütt, ahol keletkezett, valódi meleg ragaszkodást ébresztett a munkásban maga iránt és a vállalat iránt, amely nagyban és egészben fényes sikerrel működik, miért nem visszük át azt más rokon térre is, ahol csekély módosításokkal ugyanazon fényes eredményekkel működhetnének ? . . .« Az utolsó tizenkét év tanulságait, sajnos, a miniszterelnök nem veszi figyelembe és átsiklik azon az átalakuláson, amely az egyes európai országokban a munkásbiztosítás terén végbement. Figyelmen kívül hagyja, hogy ma már egyetlen országban egyetlen államférfiú sincs, aki a kényszerbiztosítás elvét ne vallaná, só't nemcsak Anglia volt kénytelen erre az álláspontra áttérni, de már Amerikában is készül az a javaslat, amely a mun-