Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 1. szám - Gróf Tisza István a munkásbiztosításról

Munkásügyi Szemle 13 kásbiztosítást kötelező alapon kívánja megoldani. A miniszterelnök sem akar teljesen elzárkózni a biztosítási kényszer alapelvei elől, de hogy a kényszerbiztosítással mi jár együtt, már nem látja és a biztosítás keresztülvitelére az eddigi szervezeteket feleslegeseknek tartja. Az újévi nyilatkozat egyébként a következő: »Most már csak egy dologról kell még megemlékeznem, a kérdéseknek arról a komplexumáról, amely az ipari munkásosztály sorsával függ össze. E fontos kérdéseket sürgős aktuálitássá teszi a munkásbiztosító pénztár tarthatatlan állapota. Én azok közé tartoztam, akik ezt a törvényhozási alkotást kezdetben sem helyeselték; de azt hiszem, minden tapasztalat, amelyet azóta szereztünk, csak megerősíthette ezeket az aggályokat. Nem az emberek hibájából, de az intézmény hibás szerkezete folytán ez a nagy intézmény nem elégíti ki a hozzáfűzött biztosítási érdekeket, óriási terheket ró az iparra, emellett létrehoz egy apparátust, amelynél hiányzik az állami szervezetnek fegyelme és akcióképessége, de amely emellett nélkülözi az önkormányzat minden előnyét is, mert a kormánytól függetlenített, választásra alapított, senkitől sem függő, senkivel szemben igazán felelősséggel nem tartozó bürokratikus apparátust teremt és a bürokráciának és az önkormányzatnak hátrányait szerencsésen egyesíti magában. Az ebből származó anyagi bajok, mondhatnám hónapról-hónapra fokozódnak és összeesnek az ipar helyzetével, amely azokat az iparra nézve valóban elviselhetetlenekké teszi. Ennek folytán szükség lesz arra, hogy a kormány a legsürgősebben foglalkozzék azokkal a rendelkezésekkel, amelyek orvosolják vagy legalább enyhítsék a legégetőbb bajokat. De azt hiszem, itt nem szabad megállanunk, hanem, bármilyen nehéz legyen is a kérdés megoldása, meg kell azt ragadnunk, a maga egészében és igyekeznünk kell újabb, helyesebb irányba terelni a munkásbiztosítás egész ügyét. Itt azután belekapcsolódik ez a kérdés a szociális kérdések egész komplexumába és összefügg azzal a másik nagy kérdéssel, hogy miként lehessen olyan irányba terelni a munkásosztály érdekeinek gondozását, amely az egész emberi társadalom szebb és jobb jövőjének alapjait veti meg ? A munkásbiztosítást nem lehet, nézetem szerint, egészen az önkéntes eljárásra alapítani. Meg kell tartani a kényszer alapelveit és kell állami intézményt föntartani, amely gondoskodik azoknak biztosításáról, akik önkormányzati úton a maguk biztosításáról maguk nem gondoskodnak. De lehetőleg oda kell terelni az ügyet, hogy a munkások zöme önkormányzati téren is biztosíthassa magát; már pedig az egészséges, helyes munkásönkormányzatnak szerintem két előfeltétele van: az egyik az, hogy ez az önkormányzat az együtt, vállvetve dolgozó, a mindennapi életben, a mindennapi munkában összeforrt, egymást jól ismerő, természetszerűleg összetartozó munkásoknak egyleteiből alakuljon, a másik pedig az, hogy ezek az egyletek fölkarolják a munkásnak minden érdekét. Eltekintve a balesetbiztosítástól, amelyet egészen ki kell kapcsolnunk, ez egészen más szabályok alá tartozik, föl keíl karolni az összes biztosítási ügyágakat és föl kell karolni a munkásnak egyéb törekvéseit, kulturális, jóléti törekvéseit és tovább megyek, a harcra irányuló törekvéseit is. Nézetem szerint azoknak az egészséges, erőteljes önkormányzati szerveknek, amelyekben a munkásosztály jövő fejlődésének alapjait látom, azoknak kell nyíltan, bevallottan, a törvény által biztosított lehetőség mellett, de a törvényben szabályozott felelősség mellett is foglalkozniok a sztrájk kérdésével fs. Csakis, ha egyfelől nyíltan elismerjük a munkásnak azt a jogát, hogy összebeszélés útján szervezkediék a munka megszüntetésére és a munkamegszüntetés presszionális eszközével igyekezzék sorsán javítani, csakis, ha egyfelől e jogát nyíltan elismerjük és másfelől megfelelő sztrájktörvénynyel a mások jogait, a mások szabadságát sértő visszaéléseket megtoroljuk és ha a sztrájkmozgalom vezetőire kellő jogkör mellett kellő felelősséget is ruházunk, csak akkor nézhetünk megnyugvással hazai iparviszonyaink jövő fejlődése elé. Tisztelt Uraim ! Két válfaja van az egészséges munkásegyesületeknek. Az egyiknek példája itt van a hazánkban; csakhogy mi sohasem saját életünknek természetes, erőteljes növényeiből, hanem külföldi könyvekből szoktunk tanulni. Itt vannak a társládák, amelyek áldásos tevékenységet fejtenek ki és amelyeket alig lehetett még a vasipar számára is megmenteni. Ezt a mintát követhetjük oly iparágakban, amelyekben megvannak azok az előfeltételek, amelyek mellett, mint