Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 1. szám - Gróf Tisza István a munkásbiztosításról

Munkásügyi Szemle 11 szerződésük jogkövetkezményei tekintetében méltányos érdekeiknek megfelelő módon egymással megállapodjanak. Az esetek túlnyomó részében azonban azokat a munkákat, melyekről T.-ünk a szolgálati szerződés tényálladékának megállapításával kapcsolatban megemlékezik, igenis oly munkavállalók végzik, kik a szolgálati szerződéssel kapcsolatban megállapított jogkövetkezményekre nagyon is rászorulnak. Mihelyt elejtjük azonban azt a meghatározást, melyet T.-ünk a szolgálati szerződés tényálladéka tekintetében felállít, mihelyt csak lazítunk is annak zárt körén, ezzel a védelemre nagyon is rászoruló egész tömegét a munkavállalóknak, különösen azokat, akik akkordban dolgoznak és ezek közt is a legnyomorultabbakat, az otthonmunkásokat tesszük ki annak a veszélynek, hogy munkaviszonyuk nem a szolgálati, hanem a vállalkozási szerződés szabályai szerint ítéltetik meg. b) Kevesebbet ölel fel másfelől a szolgálati szerződésnek T.-ünkben adott tényálladéka, mint kellene. Ugyanazok a szempontok, melyek megokolttá teszik, hogy a háztartási, gazdasági, üzleti teendők a szolgálati szerződés körébe bevonassanak, megokolttá teszik a szolgálati szerződés körének kiterjesztését általában minden oly teendőre, melyet a munkavállaló a munkaadónak hivatásszerű tevékenységi körében teljesít. Nem eshetne ki akkor a szolgálati szerződés tényálladékának köréből pl. a nem kereseti célú egyesületek alkalmazottainak, az ügyvédi irodákban (ügyvédjelöltek, írnokok, gépírók), az orvosi rendelőkben segédkezésre alkalmazottaiknak stb. munkaviszonya. Gróf Tisza István a munkásbiztosításról. Gróf Tisza István miniszterelnök újévi beszédében a munkásbiztosításról is nyilatkozott. Ez alkalommal bővebben ismertette álláspontját, amelyről megállapíthatjuk, hogy mindenben fedi azt a felfogást, amelyet már 1901-ben, tehát tizenhárom évvel ezelőtt vallott s amelynek az 1901. évi február hó 11-ikén s a következő napokon a kereskedelemügyi minisztériumban tartott szaktanácskozás alkalmával kifejezést adott. A miniszterelnök akkor a következőket mondotta: >A munkásérdekek gondozásának két nagy iránya fejlődött ki a világon : az egyik a teljesen szabad autonomisztikus egyesülése a munkásoknak, a másik a kényszerbiztosítási intézményeknek megvalósítása; az egyik az angol, a másik a német irány. És ma. midőn mind a két ország gyakorlati tapasztalatai már évtizedekre visszamenőleg állanak előttünk, midőn mind a két társadalom már kiépítette intézményeit ezen az alapon, nem lehet levonni a gyakorlati konzekvenciát. És bármennyire elismerjük is, hogy igen nagy, igen fontos szolgálatokat tett a német biztosítási rendszer ezen életbevágó érdekek megóvása körül, elég egy tényre rámutatni, hogy aggódva álljunk meg a kérdés előtt: arra a tényre, hogy mentől többet áldoz a német állam és a német társadalom a munkásokért, mentől jobban gondoskodik a munkásokról, annál ijesztőbb számban szaporodnak Németországban választásról-választásra a szociáldemokrata pártra adott szavazatok. És ez nagyon természetes. Nagyon természetes igen sok okból; először is, mert maga az államszocializmus és a szociáldemokrácia bizonyos logikai összefüggésben vannak. Azt a munkást, aki azt látja, hogy egyes életbevágó érdekeiről kényszer útján az állam gondoskodik, igen könnyű tovább vinni ezen az úton, igen könnyű meggyőzni arról, hogy még sok más fontosabb érdeket is vehet az állam a kezébe; de másodszor azért is, mert így a munkáséletből kiszakíttatnak azok a feladatok, melyek neki és családjának jövőjét biztosítani vannak hivatva, elveti azoknak a gondját magától és ami szellemi ereje, ami ideje, ami figyelme marad, az rendelkezésére áll még szolid, még a megfontolt, még a lelkiismeretes családapának is bizonyos agitatorius célokra, ki van