Munkásügyi szemle, 1914 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1914 / 3. szám - Túlfeszített munka, hosszú munkaidő

Munkásügyi Szemle 85 hogy ahol a tizenkét órát nyolc órára redukálták, a munkások mértékletesebbek, munkájukban rendszeresebbek lettek és kevesebb a betegség miatti távolmaradás. Mindemellett a munkásnak módja van közügyekkel is foglalkozni és magát ezekben képezni. Azoknak, akik az acéliparban szombat délután elhagyják a gyárat és nem térnek vissza hétfőig, nemcsak tizenhat órájuk van minden munkanapon arra, hogy a senyvesztő testi fáradtságot kipihenhessék, de megvan nekik hetenkint a majdnem kétnapos pihenőjük is. Minthogy a balesetek különösen, a hosszú munkaidő utolsó szakában gyakoriak, a tizenkétórás munkaidőnek nyolc órára való leszállításával sok gyárban együtt járt a balesetek, számának csökkenése is. Meg kell jegyeznem ugyan, hogy ebben a kérdésben a vélemények eltérők s a kísérletek nem azonos eredményüek. Kétségtelen, hogy a modern gyártási rendszerek a vasipar minden ágazatában^ a munkások testi képességeit illetőleg, mind fokozottabb követelményeket állítanak fel, de az is bizonyos, hogy a legtöbb munkafolyamatnál a munka mindig lázasabb, hogy a száguldó gépek irama mind gyorsabb, hogy mind kevesebb alkalom kínálkozik arra, hogy a munkafolyamat alatt a munkásnak testének táplálására módja legyen, mind kevesebb a munkaszünet és ugyancsak alaposan kiszívja a munkást a munka. Mr. ]ames Cox, a nagybritánniai vas-és acélmunkások szövetségének főtitkára szerint, — aki állítását az orvosok által is bizonyított tapasztalataival igazolja— a nyolcórás munkaidőrendszer mellett kevesebb a betegség, mint a tizenkétórai mellett. A csökkenés határozott és nemcsak egyes üzemekben, de az egész vasiparban tapasztalható. Jóllehet a betegség csökkenő irányzatot mutat, de ugyanazon forrás állítása szerint a balesetek száma emelkedett. De hát hiszen lehetetlen, hogy amint az átmenet a tizenkétórás turnusokról a nyolcórásra megtörténik, a felszabadult munkahelyekre mindjárt az üzembe teljesen beilleszkedő, kellő gyakorlattal biró munkások állíttassanak, a balesetek magasabb számát ennek a körülménynek rovására Írhatni és hogy ez így van, az idő és a tapasztalat igazolni fogja. Mint ehhez a tárgyhoz tartozó, igen érdekes az esseni Krupp-művekre vonatkozó, Mr. Franz Wieber, a német keresztényszocialista fémmunkás, szövetség titkára által ismertetett statisztika, bár ez inkább ellentétben áll avval, amit várnánk. 1902-ben az esseni munkások 57'22 százaléka volt beteg, a betegség átlagos tartama 15*29 nap volt; 1906-ban 62*87 százalék volt beteg 15*56 napi átlagos betegség-tartam mellett és 1910-ben 65*45 százalék 18*3 napos átlaggal, vagyis kilenc év alatt nemcsak a betegségi esetek száma emelkedett, de a betegségi tartam is, pedig a Kruppművekben a munkások fele nincs a munkaerőt teljesen megfeszítő munkafolyamatokban. Nem tudom, vájjon az utolsó években a Krupp-művekben a munka intenzitása növekedett-e s a munkások betegségi eseteinek száma és a betegség tartama emelkedett-e, teljes határozottsággal azt sem tudom, hogy mennyi a napi munkaidő, de úgy emlékezem, hogy tizenkétórás munkanap van, kétórás étkezési szünettel. Mindazok, akik a hármas váltási rendszert a kettős fölé helyezik, a nyolcórás munkaidő előnyeiként a következőket emelik ki: 1. nagyobbszámú munkás talál alkalmazást, 2. az emberek frissebb munkaerővel és munkakedvvel dolgoznak, 3. kevesebb a pihenés és étkezés céljából szükséges munkamegszakítás. Az elmondottaknak nem az a célja, hogy a nyolcórás munkanapnak mindennemű munkásnál leendő érvényesülésének legyen szószólója. Csak azokkal az üzemekkel foglalkozom, ahol a munkafolyamat folytonos, ahol a munka kimerítő, túlfeszített figyelmet követelő és ahol a munka terhei senyvesztően súlyosak. Bizonyára nagyon kívánatos lenne módot találni arra, hogy minden munkásnak meglegyen a vasárnapi pihenője, mert ha a modern élet álláspontja szerint a lassú haladás a fejlődés megölője, úgy