Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 21. szám - A munkásbiztosítás törvényes rendezése Magyarországon

846 Munkásügyi Szemle biztosítottra azon óriási széttagoltság mellett, külön-külön adminisztráció mellett; ha tehát mi egységesítjük, csökkentjük a pénztárak számát, természetesen redukálódni fognak a kezelési költségek is. Akkoriban a számításaink 1 koronát eredményeztek fejenként egy-egy biztosítottra. Azonban a biztosítás kezelési költsége, sajnos, ma már majdnem 5 korona lett! A másik oka, amiért pénztáraink anyagi helyzete nem olyan kedvező', mint amilyennek kellene lenniök és aminőnek okát kutatni kell, ha a munkásbiztosítással komolyan akarunk foglalkozni, hogy a taglétszám emelkedése és a kiadások emelkedése közt feltűnő aránytalanság van. 1907-ről 1908-ra a tagok száma mindössze 4"8°/°-kal emelkedett, de a kiadások 24"32u/o-kal, 1909- ről 1910-re a taglétszám 9"9>-kal, a kiadások 13'8%-kal emelkedtek, 1910- től 1911-ig a taglétszám ll"3°/o-kal, a kiadások 27'5°/o-kal emelkedtek. Ebben a ciklusban, 1907-től 191 l-ig mindössze egyetlen egy évet találtam, ahol a kiadások kisebb mértékben emelkednek, mint a taglétszám és pedig 1908-ról 1909-re a taglétszám 14'3°/o-kal, a kiadások pedig 7'9°/o-kal. Hogy mi ennek az oka, azt határozottan nem merném a viszonyok alapos kutatása nélkül megállapítani és legalább is könnyelműség volna erre nézve végleges nyilatkozatot tenni. Egy azonban valószínű, az t. i., hogy a gyakorlat a szolgáltatásokban túlmegy a törvény intencióin, nevezetesen a szolgáltatások bizonyos részében, mire nézve különösen a fürdősegélyekre utalnék, amely ellen meggyőződésem szerint a végrehajtás messze túlment azon intenciókon, amelyek a törvény megalkotásakor a törvényhozót vezérelték. Idetartozik a családtagok kórházi ellátásának a kérdése is. Szükségesnek tartom hangsúlyozni azt, hogy itt súlyos bajnak kell lenni és aki a törvény revíziójával foglalkozni kíván, annak itt mélyreható kutatásokat kell eszközölni. Nem hagyhatom említés nélkül azt sem, hogy szemben a német pénztárak rengeteg vagyongyűjtésével, a mi pénztáraink vagyona azokban a hátralékokban van, amelyek oly mértékben emelkednek, hogy ma már szinte katasztrofális lehet az egész munkásbiztosításra. Ez is egyik szomorú pontja a közigazgatásunknak, nem a munkásbiztosításnak, de a közigazgatásnak, amely tétlenül nézi azt, hogy legszebb szociális intézményünk milliókkal és milliókkal károsodik évenként, lanyhaságból, nemtörődömségből, a magyar közigazgatás legnagyobb bajából— közönyből. 1897-ben, tehát a régi törvény alapján 8,686.556 K előírt évi járulékkal szemben mindössze 9*7°/o volt hátralék; 1907-ben, az új törvény első évében, amikor csak félévig érvényesült az új törvény hatása, 13,541.737 K előírt járulékkal szemben már 16"97°/o-ra emelkedik a hátralék és 1911-ben 30,391.904 K előírt járulékkal szemben már 26*64°/o a hátralék, úgy, hogy 1911-ben már 8,098.240 K járulékhátralék összeg az, amely munkásbiztosításunk pénzügyi helyzetét rontja, amely soha a maga egészében befolyni nem fog, sőt nagyrésze mennél tovább tart, annál kisebb mértékben fog behajthatóvá válni és ha behajtásra kerülnek azok az összegek, amelyek nagyobb részükben beszedettek a munkásoktól, de nem szolgáltattak be, akkor fog következni a legnagyobb lárma a munkásbiztosítás ellen, amely — a lárma szerint, előre hallom hangjait — exisztenciákat tesz tönkre, persze, mert az illetőktől kötelezettségeik teljesítését és beszedett pénzek beszolgáltatását kívánja. A pénztári • helyzet súlyos voltához járul az az áldatlan állapot is, hogy a magyar állam, amelynek vezetni kellene mint államnak a szociális kötelezettségek teljesítésében, a maga hátraléka lerovását, amely közel 2 millió koronát tett ki, évről-évre halasztotta, amíg végre nagynehezen megegyezés jött létre a pénztár és állam között, amely utóbbi annak legalább egy részét törlesztette; hozzájárult a helyzet súlyos voltához az állam legnagyobb üzemének, az államvasuti betegpénztár kezelésének deficittel való végződése is és ahelyett, hogy az állam e legnagyobb üzeme támogatná a társadalmi tevékenységet, nem kevesebb, mint V* millióval terheli meg az utolsó évben az államvasutak deficitje az ország összes pénztárait.