Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 21. szám - A munkásbiztosítás törvényes rendezése Magyarországon

Munkásügyi Szemle 845 De ha már Németország hatalmas példájánál tartok, úgy nem mellőzhetem annak felemlítését sem, hogy mily hatással bir a német rokkantbiztosítás egyrészt közegészségügyi, másrészt szociális tekintetben Németország közéletére. Csak néhány megkapó adatot erre nézve. 1912. évvégén a német rokkantsági biztosítás 1.660,000.000 M. vagyonából 1.191,000.000 márkát közcélokra adott kölcsönbe. Itt van a jelentősége annak a tőkegyűjtésnek, amit a munkásbiztosító pénztárak rendezett pénzügyi viszonyok mellett a nemzet javára eszközölhetnek, amidőn forrásává válhatnak a nemzeti jólétnek, a szociális fejlődésnek. Maguk a német rokkantbiztosító pénztárak saját kórházakra és szanatóriumokra 56,000000 M-át fordítottak, munkáslakásokra, városoknak és egyéb közületeknek 418,000.000 M. kölcsönt adtak, kórházakra, szanatóriumokra, népfürdőkre és egyéb munkásjóléti intézményekre 517,000.000 M. kölcsönt adtak, iskolákra és nevelési intézetekre 86,000.000 M.-át, sőt volt pénzük a mezőgazdasági lakosság hiteligényeinek kielégítésére is 114,000.000 M. kölcsönnel. íme, ez egy szociális érzéktől áthatott törvényhozás és intézmény! Ez mutatja azt, hogy mire képes a munkásbiztosítás akkor, ha szeretettel és igazi odadással kezeltetik. Ha ezekben vázoltam volna a munkásbiztosításnak helyzetét Magyarországon, és összehasonlítottam volna ezekben a vonatkozásokban Ausztria és Németország adataival, úgy talán, mivel fényoldalait is kiemeltem artnyira-amennyire, nem tehetem, anélkül, hogy a tárgyilagosság rovására ne lenne, hogy elhallgassam itt azokat az árnyoldalakat is, amelyek a mi munkásbiztosításunkat talán elhomályosítják. Az előbb már utaltam rá, hogy magának a törvénynek is vannak hibái, magam is megállapítok ilyeneket, amelyek javításra, kiegészítésre szorulnak — és ezzel, mint ezen a törvény megalkotásának egyik felelős részese, talán leginkább bizonyítom elfogulatlanságomat, — de nem hangsúlyozhatom eléggé, hogy a legnagyobb hiba mégsem magában a törvényben van, hanem abban, hogy egyrészt nincs végrehajtva, másrészt ahogy végrehajtva van. Ha ezt leszegeztem, akkor le kell szegeznem azt a másik szomorú tényt is, amelyet már szintén érintettem, t. i. hogy a mi munkásbiztosításunk adminisztrációja túldrága. A mi munkásbiztosításunk kezelési költségei emésztenek fel túlságos összegeket, természetesen rovására ama szociális tendenciáknak, amely a munkásbiztosításnak életet adott. Az adatok, amiket ere nézve összeállíthattam, azt mutatják, hogy 1911-ben nálunk egy-egy tagra 4 K 81 fillér kezelési költség esik, Ausztriában 2 K 17 fillér és Németországbun 1 K 92 fillér, az összjövedelemhez viszonyítva 15'3u/o nálunk, 8'72u/o Ausztriában, 5*4°/o Németországban. A járulékjövedelmen fölüli, vagyis az összjövedelem nálunk megengedem, hogy kedvezőtlenebb, mint Ausztriában és Németországban, mert mint említettem ott oly alapok is vannak, amelyek nálunk nincsenek, s így szintén számításba jönnek. A járulékjövedelemhez arányítva a kezelési költség nálunk 15'6°/o, Ausztriában 9'38ü/u és Németországban csak 57u/o. Ez ijesztő adat, ami azt mutatja, hogy valahol tényleg nagy baj van, akár a törvényben, akkor azt kell reformálni, akár a végrehajtásban és akkor annak kell a végére járni. Lehet, hogy mind a kettőben, annál rosszabb. Hogy ne hallgassuk el a mi biztosítási költségeink javára eső momentumot sem, ki kell emelnem, hogy míg a német és osztrák pénztárak csak betegsegélyezési szolgálatot végeznek ezért a költségért, addig a mi pénztáraink a baleseti szolgálatot is ellátják. De még így is igen magas a tétel és erre nézve bátorkodom hivatkozni arra, hogy akkor, amikor mi a törvényjavaslatot készítettük és erészben is tanulmányoztuk az európai viszonyokat, arra a tapasztalatra jutottunk és egyik magyarázata az országos szervezésnek ebben is van, habár nem ez volt a döntő, ez csak mellékkörülmény volt, hogy Németországban átlag 1*2 M. esett egy