Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 1. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozása. VII. ülés. 1913. január 9-én. Vita a munkásbiztosítási választott bíróságok szervezetéről és hatásköréről

56 biróság hatáskörének kiterjesztéséről szóló 1907: LX. t.-c. indokolásának néhány mondatát. »A törvényhatóságnak a kormányhoz való viszonya az állami közigazgatás közvetítése téren nincs azzal a világossággal szabályozva, mely a félreértéseket kizárná. A miniszter úgyszólva a törvényhatóság jogkörébe utalt minden ügyben diszkrécionális hatalmat gyakorolhat, az önkormányzat körébe tartozó kérdésekben is nem egyszer a célszerűség fölött is érdemlegesen dönt, a törvényhatósági szabályrendelektől és határozatoktól jóváhagyását kevés kivétellel szabad belátása szerint megtagadhatja és úgyszólva, bármely határozat felülvizsgálatába bocsátkozhatik. E nagy kiterjedésű hatáskör az önkormányzat teljes megsemmisítésére vezethet, főleg ha azt a miniszter kiterjesztőleg magyarázza s intézkedései ellen semmi jogorvoslat nincs. Az összeütközések a kormány és a törvényhatóságok között akkor sem lennének kizárhatók, ha a törvény szabatosabban állapítaná meg a hatásköröket s pontosabban jelölné meg azt a viszonyt, amelyben a két tényező áll egymással szemben. Ily viták szinte a helyzet természetéből folynak és ha el nem fajulnak és nem bénítják meg az önkormányzat rendes működését, inkább kedvező, mint veszélyes tünet számba mennek, mert az önkormányzat pezsgésére mutat, ha jogai felett éberen őrködik és érzékeny a határsértések iránt s pangására vall, ha tunyán belenyugszik hatáskörének elbirtoklásában vagy valamely más sérelembe. Gondoskodni kell tehát mindazon biztosítékokról, amelyek az így támadt vitáknak, a törvényességnek megfelelő elintézését lehetővé teszik, mert enélkül az önkormányzat nem birna békés és rendes uton védhető jogalappal.* »A kormányzati hatalom erejének, tekintélyének megóvása kétségkívül fontos érdek, melyet kockáztatni veszélyes. Azonban nem szabad feledni, hogy az önkormányzat hatályos és erővel teljes működésének minden körülmények között való biztosítása szintén elsőrendű állami érdek s hogy a birói védelem, mely nem jelent egyebet, mint a törvényesség uralmának független fórum utján való biztosítását, a kormányhatóság tekintélyét sem sértheti legalább nem abban az esetben, ha ennek a törekvése a törvényeknek tiszteletben tartására van irányozva. Sőt a kormányhatóság tekintélyét csak fokozza az, ha azok törvényességét jogvita esetén, a független biróság is megállapítja.« »Ezért kell a parlament ellenőrzésén kivül azt is lehetővé tenni, hogy a törvényhatóság jogainak védelmére a bírósághoz is fordulhasson, oly fórumhoz, amelynek működését a kormány megakasztani nem képes s amely a vitás ügyet magát elintézvén: a jog uralmát feltétlenül biztosítani birja s mely valóban pártatlan«. Méltóztassék ezek után a »kormány« és a »törvényhatóság« szavakat »állami munkásbiztosítási hivatallal* és »pénztári önkormányzattal helyettesíteni és meg van a válasz a felvetett kérdésre. Végül, mielőtt előadásom konklúzióira térnék át, méltóztassék megengedni hogy az elnök ur ő nagyméltóságának a vitát bevezető előadásában foglalt azon felhívásának tegyek eleget, hogy vizsgálódásom körébe vonjam a szociális jogszolgáltatásnak oly nézőpontból bírálható működését, hogy vájjon tapasztalhatók-e olyan jelenségek, amelyek a törvény által intencionált kereteket meghaladva az intézmény pénzügyi egyensúlyát veszélyeztetik és amiket az elnök ur túlliberálizmusból eredő álhumanizmusnak nevezett? Hogy még jobban konkrétizáljam ezt a kérdést, az az, vájjon a bíráskodás nem lépte-e túl ezeket a kereteket, nem növelt-e a törvény intencióin és rendelkezésein túlmenő igényeket akkor, amidőn a teljesítmények, amelyekből azok fedezhetők lennének, nem változtak ? Ezen kérdésnek az első részére közvetlen megfigyelésekből leszűrt tapasztalataim alapján határozottan igenlőleg kell válaszolnom, bár ezt a jelenséget, amit egyszerűen hyper-szociális tendenciának lehet nevezni, legalább ma még különösen romboló hatású tényezőnek gyakorlati szempontból bírálva a kérdést, nem lehet minősíteni. Tény az, hogy vannak választott bírósági ítéletek, amelyek határozott és indokolt szakorvosi vélemények ellenére a munkaképesség csökkenést, vagy a segélyezések egyéb nemét magasabb mértékben értékelik, mint amennyire az akták holt betűi után az törvényszerint megitélhetőnek látszik. De ha figyelembe vesszük azt, hogy egy-egy ilyen birói ítélet a jogeset közvetlen érzékelése után jött létre, ha tudjuk azt, hogy az itélő birói tanács minden tagjának módja és alkalma volt arra, hogy lássa, hallja és tapintsa azt a beteg munkást, akinek sorsa felett mint bírónak döntenie kell, mint gyakorlati jogász