Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 1. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozása. VII. ülés. 1913. január 9-én. Vita a munkásbiztosítási választott bíróságok szervezetéről és hatásköréről

50 Munkásügyi Szemle legyen-e, vagy inkább magánjogi, perjogi bírósághoz megfelelő szervezet? Azt hiszem, ezt az ügyek természete dönti el. Ezért itt közigazgatási bíróságról van szó és hogyha a szervezet hatáskörének kiegészítése megtörténik, az esetben még inkább közigazgatási bíróság fog lenni. A magánjogi bíróság egy-egy igényt eldönt és ebben az esetben az végleg el van intézve és senki sem bántja azt; ellenben itt mindig a hasonló esetekről és törvényesen körülhatárolt, körülirt igényekről van szó, úgy hogy a bíróság egyes ítéleteivel automatikusan, anélkül, hogy akarná, tulajdonképpen szociálpolitikát is csinál, nem pedig csak ítéletet hoz. A kérdés az, hogy kivánjuk-e a választott bíróságot olyan szervezettel felruházni, hogy szocziálpolitikát csináljon. A fejlődés sora Németországban is odavezetett, hogy ilyen irányban bővült a bíróság hatásköre, és szociálpolitikai fórumokká lettek, amint szocziálpolitikai fórum nálunk az Állami Munkásbiztosítási Hivatal is. Bár kétfelé osztottan bírói és biztosítási tanácsban tárgyalja az ügyeket, a lényeg az, hogy ezek az ügyek ott mind a két vonalkozásban megfordulnak és szerepelnek. Miután látom, hogy külföldön a fejlődés ilyen, én nem tartom elzárhatónak Magyarországot ettől a fejlődéstől, mert hiszen a mi jogfejlődésünk 1867 óta kizárólag Németország jogfejlődése nyomán megy. Ezt tartom nálunk is a jövő fejlődés útjának, hogy t. i. a választott bíróság szervezetében még több szociálpolitikai momentum vegyüljön, bár az a meggyőződésem, hogy a választott bíróságok ma rossz szociálpolitikát csinálnak. Azt hiszem, hogy az a momentum, amit az előadásban hallottunk, hogy a választott bíróságot kellő tekintélylyel kell felruházni és megfelelő piedesztálra helyezni, tulajdonkép ezzel függ össze, mert sohasem lehet egy bíróságnak olyan abszolút tekintélye, amely bíróság ítéleteinek annyira köze van az élet megnyilvánulásaihoz, mint egy magánjogi bíróság ítéletének, amely egy ítélettel azt az ügyet örökre elintézi. Ilyen különbség meg van a Közigazgatási Bíróság és a Kúria között is. Egyforma hatásköri szervezetű bíróság, de kétségtelen, hogy a váltakozó elnökök során talán nem egyforma egyéni tekintélynek örvendő elnökök állottak egyik-másik élén és mégis mindig a Kúria volt az, amely nagyobb tekintélynek örvendett. Ez vonatkozik a munkásbiztosítási választott bíróságokra is, annál inkább, mert az elnökök személye 3 évenként változásnak lehet kitéve. Ha mi abban a felfogásban vagyunk, hogy a természetes fejlődés odavisz, hogy ezek a bíróságok úgy a fejlődés során, mint a hozzájuk tartozó ügyek természeténél fogva közigazgatási bíróság keretével birnak, akkor én nem zárkózom el attól, hogy ezen bíróságok hatásköre a munkásbiztosítás ügyével szoros kapcsolatban lévő egyéb kérdésekre is kiterjesztessék, nemcsak a segélyezési és kártalanítási igények elbírálására. Hogy ez miképen terjesztessék ki: mindazokra a propoziciókra, amit az előadó erre nézve felhozott, vagy pedig csak avval az óvatos válogatással, amelylyel előttem szóló ezt a kérdést kezelte, ennek tárgyalásába nem akarok belemenni; mindenesetre kellő megfontolással és körültekintéssel kell ezeket elbírálni, azonban az én véleményem szerint a hatáskörnek kiterjesztése és itt elsősorban al járulékok kérdésére gondolok, abból a szempontból is üdvös volna, hogy ezeknek a bíróságoknak módjukban volna a törvény egész terjedelmét az ehhez fűződő összes közszempontokat elbírálás tárgyává tenni és megszűnnék az a állapot, hogy csakis a pénztár elleni igények megállapításánál vehetnek aktiv részt a választott bíróságok. Ebben a tekintetben nem tudom osztani Papp Géza osztálytanácsos felfogását, hogy a választott bíróság ne is törődjék avval, hogy micsoda anyagi konzekvenciái vannak az ő ítélkezéseinek. Hogyha itt arról volna szó, hogy feneketlen zsákból lehet venni a pénzt, akkor nem szólnék ellene, de amikor arról van szó, hogy a pénztárnak törvényes jövedelmi forrásai vannak, amelyek igen korlátoltak és amely törvényes jövedelmi források végeredményben ugyancsak a legszegényebbek kategóriájától kerülnek elő, akkor azt hiszem nem lehet a pénzügyi egyensúly kérdését a bíróságnak sem figyelmen kívül hagyni. Egy adott esetben egy új segélyezési igénynek egész terjedelmében való megnyitásánál bizony mérlegelés tárgyává kell tenni, hogy ennek az igénynek a megállapítása nem okoz-e nagyobb megterhelést az összességnek, mint a segélyezési igény megnyitása az egyesnek használ. Ily esetben nem lehet azt mondani, hogy a fedezetről gondoskodjék a pénztár. Ugyanígy vagyunk a baleseti kártalanítással is, mert ezek a költségek is végeredményben — legalább részben — a munkásságot terhelik. Közgazdasági törvény az, hogy szociálpolitikát nem a munkásság terhére csak ott lehet csinálni, ahol nagy tőkefeleslegek vannak, amilyenek azonban Magyarországon nincsenek.