Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 1. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozása. VII. ülés. 1913. január 9-én. Vita a munkásbiztosítási választott bíróságok szervezetéről és hatásköréről

Munkásügyi Szemle pedig, akiknek vagyoni helyzete nem nyújt biztosítékot arra, hogy a jogerő előtt nekik kifizetett összeget vissza tudnák fizetni abban az esetben, ha a legfelsőbb bíróság megváltoztató ítéletet hozna, még óvadékot is kell letenniök a bíróságnál, amelyből szükség esetén visszafizethető legyen az előre felvett marasztalási összeg. Most pedig az előadó úr azt kívánná, hogy ilyen előzetes végrehajtási jog adassék a munkásbiztosítási bíróságok ítéletei alapján oly felek javára, akiktől a pénztár soha nem kaphatná vissza azt, amit már kifizetett nekik, sőt e követelések tartási jellegénél fogva meg sem szabadna engedni, hogy a pénztár a j ogszerűen kifizetett összegeket visszakövetelhesse. Ezzel a javasolt rendelkezéssel tehát indirekté úgyszólván eltörölnők a másodfokú felebbezést, amit csak az akarhat, aki azt teljesen feleslegesnek tartja. De hát ezt egészben véve az igen tisztelt előadó úr sem akarná, bár e javaslata után csakugyan nem tudom, vájjon nem ezt célozza-e mégis, amikor olyan törvényi rendelkezést kíván, amely szerint amellett, hogy betegségi biztosítási és baleseti időleges kártalanítási perekben egyenesen kizárni akarja a felebbezést, ezenfelül még állandó járadéki perekben is csak a jogalap tárgyában engedne jogorvoslatot a munkásbiztosítási bíróságok ítéletei ellen. Ezzel a rendelkezéssel ugyanis, ha az törvényerőre emelkednék, még az állandó járadéki perek túlnyomó részére is úgyszólván kizárnák a fölebbviteli bírósághoz való felebbezés lehetőségét. Mert nézzük csak, mit jelentene ez a gyakorlatban ? Eltekintve azoktól az esetektől, amelyekben a pénztár megtagadja a kártalanítást (biztosítási kötelezettség, üzemi baleset, vagy 10%-ot meghaladó munkaképességcsökkenés hiányának okából) és ezzel szemben az I. bíróság kártalanítást megítél, a többi és pedig legszámosabb eset abban jelentkezik, hogy a pénztár megállapítja a kártalanítást, az I. bíróság pedig ennél kevesebbet, de esetleg többet állapít meg. Ily esetben azután a pénztár, mint amely már megállapította a kártalanítási igényt, elzáratnék attól, hogy az I. bíróságnak magasabb megállapítása ellen jogorvoslattal élhessen, bármennyire szembeszökően téves és túlzó volna is az. Ennek azután az volna további következménye, hogy az illetékes tizenegy választott bíróság területén más más kártalanítási gyakorlat fejlődnék ki és az egységes balesetbiztosító intézet, az Országos Pénztár, az egységes felsőbírósági irányítás hiányában, az ország tizenegy részre oszló területén tizenegyféleképpen volna kénytelen kártalanítani. Mit jelentene ez az egységes fedezeti alap szempontjából, azt bővebben megvilágítani nem szükséges. Ha a távolabbi jövő talán meg is fogja teremteni egyrészt szükségét, másrészt pedig lehetőségét annak, hogy a jogorvoslatok bizonyos mértékben korlátoztassanak és a jogegység a felebbezések némi korlátozása mellett a felebbviteli bíróság elvi határozatainak kötelező hatályával biztosíttassék, ebben az esetben önként érthetőleg a felső bíróság ilyetén jellegét és elvi határozatainak keletkezését a mainál fokozottabb biztosítékokhoz kell majd fűzni, amely biztosítékokra azonban ezúttal kitérni nem kívánok, jelenleg és a felső bíróságra vonatkozó ilyen biztosítékok hiányában a jogorvoslat korlátozását annál inkább helyteleníteném, mert a munkásbizíosítási bíróságok vidéken még sokfelé nélkülözik a sikeres ítélkezés személyi és tárgyi feltételeit. (Csak példaképen említem az alkalmas orvosszakértők sokhelyt mutatkozó hiányát.) Az elmondottak volnának legfőbb észrevételeim a törvénynek a választott bíróságokra vonatkozó jelenlegi rendelkezései tekintetében. Az előadó úrnak a segélyezési és kártalanítási eljárásra vonatkozó több, részben helyes, részben pedig talán kissé messzemenő j avaslatával bővebben foglalkozni nem kívánok. Csak érinteni akarom, hogy én is helyeselném, ha a törvény módot adna megállapítási perekre, amelyeknek szükségességét az előadó úr a gyakorlatban mindnyájunk által tapasztalt meggyőző példákkal igazolta; helyeselném azt is, hogy bíróilag megállapított kártalanítást a pénztár utólag ne érinthessen, hanem ily kártalanítás módosítását az eljárt bíróságnál kelljen szorgalmaznia. Ellenben merőben feleslegesnek tartom a közvetlen kereset intézményét és annak további erőltetését, mert ez a gyakorlatban úgyszólván értéktelennek bizonyult. Minden esetben azt láttam ugyanis, hogy a bíróság sem tudta gyorsabban előbbre vinni az olyan ügyet, amelynek érdemleges elintézése valamely okból a pénztárnál elhúzódott; ilyenkor úgyszólván mindig az derült ki, hogy a bíróság nem tehetett egyebet, mint hogy maga folytatta le a bizonyító adatoknak beszerzését, amit egyébként a pénztár is éppen úgy és talán nem hosszabb idő alatt, szintén elintézett volna., A pénztár késedelmessége esetében sokkal hatályosabb orvoslást nyújt az fÁllami Munkásbiz-