Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 1. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozása. VII. ülés. 1913. január 9-én. Vita a munkásbiztosítási választott bíróságok szervezetéről és hatásköréről

Munkásügyi Szemle 4 5 részére minden korlátozás nélkül megnyitható az út a felső bírósághoz. Még világosabban kidomborodik ennek a megállapításnak helyessége, ha a mi munkásbiztosítási bíróságaink állandó járadéki ügyekben hozott ítéletei ellen beadott fölebbezések arányszámát a német Schiedsgerichtek ipari baleseti kártalanítási perekben hozott ítéletei ellen beadott fölebbezések arányszámával összehasonlítjuk. Ebből az összehasonlításból azt látjuk ugyanis, hogy míg nálunk 1908/09. években állandó járadéki perekben hozott első bírósági Ítéletek közül százra 14, 1910. évben pedig százra 27 fölebbezés, addig Németországban az ipari baleseti kártalanítási ügyekben 1909. évben százra 30"81, 1910. évben pedig százra 31*85 fölebbezés jutott.5 Az eddigi jelek szerint szabad lehet kifejezni azt a várakozást, hogy a másodfokú fölebbezés korlátlan megengedéstbői elviselhetlen, vagy lényeges teher nem hárulna a felső bíróságra és így a jogorvoslat korlátozásának semmi oka és célja nincs. Ezzel kapcsolatban csak arra óhajtok még rámutatni, hogy a fölebbviteli bírósághoz felebbezett pereknek nem annyira arányszáma, mint inkább tényleges száma bir jelentőséggel. Túlnagy ügyforgalom és a felső bíráknak ehhez igazodó nagy létszáma ugyanis a fölebbviteli bíróságnak a jogegység biztosításában rejlő létezési alapját veszélyezteti, míg a nálunk mutatkozó és előreláthatólag jövőben is várható csekély ügyforgalom és csekély felsőbírói létszám a jogegység megóvására felette alkalmas eszközként jelentkezik. Ezekhez a meggondolásokhoz képest az Állami Munkásbiztosítási Hivatal bírái bizonyára minden esetben sajnálattal mondják ki a felebbezés visszautasítását, amikor úgyszólván ugyanazzal a fáradsággal érdemben felülbírálhatnák a pert, és nem egyszer alaki jogi szőrszálhasogatásokba kell bocsátkozniok és a felebbezést visszautasítaniok, ahelyett, hogy legjobb bírói meggyőződésük szerint az anyagi igazságot szolgáltatnák. Az igen tisztelt előadó úr azonban talán azt felelheti, hogy mindez igaz ugyan, de így a felek tovább várnak a jogerős ítéletre, mert hiszen be kell várniok a felső bíróság döntését. Ez a szempont azonban nem valami ijesztő. Hiszen a munkásbiztosítási bíróságoknál 1908. évben 534 1909. » 1.962 1910. » 1.721 és 1911. » 2.083 pert tettek folyamatba, holott a hivatalnál, mint imént említettem, egyetlen évben sem érte el a perek száma az 500-at, vagyis az elsőbírósági ítéleteknek csak V4. vagy ennél is kisebb részét felebbezik meg. Ez a kis hányad pedig azzal az időmúlással, amelyet ügyének jogerős eldöntéséig elvár, a munkásbiztosítás nagy területén valami jelentékeny hátrányt nem jelent. Nem pedig annál kevésbbé, mert hiszen a törvény helyes rendelkezése értelmében a pénztár köteles minden segélyt, vagy kártalanítást, amelyet megállapított, azonnal kifizetni, tekintet nélkül arra, hogy megfelebbezték-e vagy sem. így tehát a felek a felső bíróság ítéletéig legfeljebb arra a többletre kénytelenek várakozni, amelyet az alsó bíró* ság a pénztár határozatán felül megítélt javukra, — ha ugyan ezt a felső bíróság helyben hagyja, ami bizony nem mindig következik be. Sőt az a tény, hogy a felső bíróság az elsőbirósági ítéletek közül és pedig az 1908/09. évi perek közül 375-ből csak 116-ot, az 1910. éviek közül pedig 489-ből csak 239-et talált helybenhagyhatónak, éppen azt bizonyítja, hogy a felebbviteli bíróság judikaturája nem felesleges és inkább korlátlan érvényesítésére van szükség, semmint az előadó úr javasolta, további, még a jelenleginél is fokozottabb korlátozására. Az igen tisztelt előadó úr azonban még egy szükségesnek vélt orvoslást javasol, és pedig abban, hogy azokra az esetekre is, amelyekben megtűrné a felebbezést, az I. bírósági ítéletek részére a felebbezésre való tekintet nélkül igényelhető végrehajtási jogot kívánja. Ha nem csalódom, itt a polgári perből vett reminiszcenciák kísértenek ! A polgári perjog ugyanis tényleg ismeri az alsóbb fokú bíróságok nem jogerős ítéleteinek bizonyos biztosítékokhoz kötött végrehajthatóságát. Ilyen biztosítékok: hogy két alsófokú bíróság egybehangzó marasztaló ítélete szolgálhat csak a végrehajtás alapjául, továbbá, hogy a per tárgya bizonyos összeget meg ne haladjon, vagy hogy a per bizonyos kedvezményezett követelések valamelyikére (pl. tartás) vonatkozzék; oly feleknek 5) Amtliche Nachrichten des Reichs-Versicherungsamts. 1911. évf. 249. lap.