Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 12. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. XV. ülés. 1913. május hó 29-én

514 Munkásügyi Szemle lyokba tartozó biztosítottakkal szemben érvényesítené a közös költségviselés elvét, ezek között olyan keserűséget és a betegségek számos esetében szükségképpen kerülendő lelki depressziót okozna, amely a végeredményben nem nagy megtakarítás előnyét erősen lerontaná. A betegségi biztosítás célja, hogy a betegséggel fenyegetett, vagy már lerontott munkaképesség fenntartassák, vagy helyreállíttassék. Meg kell tehát adni azt a gyógyászati segédeszközt, amely ezt a célt szükségképpen szolgálja. A mi törvényünk főként akkor ment messzebb a korábbi törvénynél, amikor a családtagok biztosítását behozta. Sokan ebből is vádat emeltek a mi törvényhozásunk ellen. A kérdés eldöntése azonban nem egyszerű. Mindenesetre kényelmesebb álláspontja lett volna a törvényhozásnak, ha azt mondja, hogy máshol sem kötelező a családtagok segélyezése és már ezért is időelőtti, hogy nálunk kötelező legyen. Azt hiszem azonban, hogy amikor a törvényhozó bölcsesége a törvény tartalmát eldönti, akkor a kellő államférfiúi éleslátás, amely azt irányítja, kell, hogy meglássa azt és szerencsének tartom, hogy meglátta, hogy a családtagoknak segélyezése tulajdonképpen nem egyéb, mint a munkásbiztosításnak és jelesül a betegségi biztosításnak egyik legértékesebb továbbfejlesztése. Általánosan elfogadott, sarkalatos alapelv az, hogy a bptegségi biztosítás necsak a meglévő bajokat gyógyítsa, hanem preventív intézkedéseket tegyen a bekövetkezhető munkásegészségügyi bajok elhárítására, megelőzésére. Már pedig semmi sincs, ami gazdasági és szociális szempontból a munkásbiztosításnak oly értékes preventív intézkedése volna, mint a családtagok segélyezése. Ezek a családtagok azok, akik a jövő generáció munkásosztálya lesznek és így nagyon helyesen jelezte az előadó úr, hogy tulajdonképpen szűk látókörű az a munkaadó, aki fájlalja a családtagok segélyezésének költségét; az ő és utódai gazdasági termelését fogják szolgálni és fogyasztókként is előmozdítani azok az egészséges munkáselemek, amelyek a családtagok segélyezésének köszönik fennmaradásukat. Ezek után, igen tisztelt Uraim, hangsúlyozni kívánom, hogy a törvény betegségi biztosítási segélyezési rendelkezéseinek fenntartása mellett nyilvánított álláspontom korántsem jelenti azt, mintha ezen a téren nem volnának kívánságaim, mintha a segélyezések körül minden tekintetben kifogástalanoknak, helyeseknek látnám az állapotokat. Ennyire optimista nem vagyok! Meggyőződésem szerint azonban nem a törvény módosításában, hanem a törvény helyes végrehajtásában kell keresni a létező bajok orvoslását. A végrehajtás eme megjavításában azonban vállvetve kell közreműködnie az állami kormányzatnak és a hatóságoknak, a pénztári önkormányzatnak, különösen a pénztári tisztviselők és orvosok karának, végül utoljára, de nem kevésbbé fontos jelentőséggel, maguknak a biztosítottak összességének isA kormány és hatóságok közreműködésének megemlítésénél e helyütt nem első sorban gondolok azokra az intézkedésekre és azokra a mulasztásokra, amelyeket mindezek számos irányban elkövettek a biztosítás ügyével szemben, amennyiben ezek az intézkedések és mulasztások nem közvetlenül érintik a betegségi segélyezés kérdését; így másodsorban gondolok itt azokra a hátrányokra is, amelyek a pénztárt a járulék behajtása körül is mutatkozó közigazgatási mizériák, indolencia és hanyagság következtében érik. Közvetlenül és első sorban idevág azonban egész közegészségügyünk nagy elmaradottsága, a tuberkulózis elleni védekezés kezdetlegessége, az ipari hygiéne követelményei iránt való érzéketlenség. Pedig éppen az ipari hygiéne terén a törvény módot adna arra, hogy a betegségi biztosítás terhei is megfelelően csökkentessenek. A törvény 68. §-a kimondja ugyanis a munkaadó felelősségét a betegsegélyezés költségeiért, ha a betegség annak folytán állt elő, hogy a munkaadó, vagy megbízottja a hatóságilag elrendelt óvórendszabályokat nem foganatosította. Az Országos Pénztár most kezdi nagyszabású akcióját, hogy a baleseti elhárítás céljából az óvórendszabályokat épp az érdekeltség részvételével és annak megnyugvására is nagy arányokban létesítse. Az ipari hygiéne célját szolgáló óvórendszabályok létesítésére azonban eddig semmi kezdeményezés nem történt, pedig különösen az ezen téren nagy gyakorlattal biró pénztári orvosok igazolhatják, hogy mennyire szükséges volna, hogy az iparhygiéne célját szolgáló hatósági óvórendszabályok is mielőbb és minél hatályosabban létesíttessenek. A munkaadóknak ily hatósági óvórendszabályokhoz fűződő anyagi felelőssége nagy hatással volna az ipari hygiéne előmozdítására, ezzel a betegedési aránynak és végeredményben a betegségi biztosítás terheinek csökkentésére is.