Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)
1913 / 12. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. XV. ülés. 1913. május hó 29-én
fflunkásügyi Szemle 511 meg a segélyeknek keretét is. Addig tehát, amíg a törvényhozás által felállított fedezeti latitude keretén belül vagyunk, addig, amíg a fedezet határa át nem lett lépve, sőt meg sem lett teljes mértékben közelítve, időelőtti az az aggodalom és az a panasz is, hogy a biztosítottak segélyezésénél túlságos bőkezűséggel, meg nem engedhető liberálizmussal járunk el. Hogy valóságban, t. i. nemcsak a jogi korlátokhoz, de a gazdasági viszonyokhoz képest sem túlságos még ezidőszerint a mi megterhelésünk, anélkül, hogy ebben a részben egyéb statisztikával terhelni akarnám akár felszólalásomat, akár az Önök emlékezetét, csak arra az egy adatra kívánok hivatkozni, hogy az utolsó hivatalos adatok, t. i. az állami munkásbiztosítási hivatal imént megjelent 1909. évi statisztikája szerint nálunk az egy tagra eső betegségi biztosítási járulékbevétel 21*99 K, Ausztriában 22*49 K, Németországban 31 68 K.1 Ha összemérjük a mi gazdasági viszonyainkat ezeknek a bennünket legközelebbről érintő államoknak gazdasági viszonyaival és ha különösen tekintettel vagyunk az ottani magasabb munkabérekre, akkor körülbelül megállapíthatjuk, hogy az a biztosítási teher, amit mi viselünk, az ausztriai és németországi viszonyokkal szemben túlságos megterhelést nem jelent. Ebből pedig következik, hogy az a segélyezés, amit nálunk a törvény keretei között és az alapszabályok értelmében kiszolgáltatnak, túlságosan bőkezű segélyezést ugyancsak nem jelenthet. Egyébként ugyanezt az arányt találjuk akkor, ha az egy-egy fejre eső segélyezési kiadásokat összemérjük a bennünket legközelebbről érdeklő külföldi segélyezési kiadásokkal. Nálunk az előbb megjelölt statisztika szerint az egy tagra eső összes segélyezési kiadás 18*96 K, Ausztriában 19*74 K, Németországban 29*30 K. Pz arány körülbelül megfelel annak a különbségnek, ami az egy-egy fejre eső járulékterheknél jelentkezik. Ugyanígy vannak bizonyos eltérések az egyes segélyezési nemeknél is, anélkül _ azonban, hogy ezek az adatok a mi szolgáltatásaink túlzottságát bizonyítanák. így látjuk, hogy az egy tagra eső táppénzkiadás és gyermekágyi segély nálunk összesen 7*96 K, Ausztriában 11*39 K, Németországban 12*89 K ; az egy tagra eső kórházi költség nálunk 1*75 K, Ausztriában 1*53 K, Németországban 4 K; az egy tagra eső orvosi költség nálunk 4*16 K, Ausztriában 3*79 K, Németországban 6*83 K; az egy tagra eső gyógyszerköltség nálunk 3*78 K, Ausztriában 2*54 K, Németországban 4*26 K. Nem akarok hosszasabban időzni az egyes tételeknél, csak a sokat hánytorgatott fürdősegélyre legyen szabad közelebbről reámutatnom, mint amelyet eddigi vitáink során egyesek valósággal a mi betegségi biztosításunk egyik nagy betegségeként igyekeztek feltüntetni. Megvallom, én e kérdést távolról sem tekintem aggasztónak. Abban az esetben ugyanis, ha az előbb felsorolt összes segélyeken kivül egyéb segélyek címén kimutatott segélyezési tételt tekintjük, amely nálunk tagonként 131 K, Ausztriában 0*49 K, Németországban 1*32 K, ügy az »egyéb segélyek< gyűjtőnév alatt foglalt fürdősegély fejenkénti összege nálunk sem haladja meg, legalább is nem lényegesen haladja meg a külföldi hasonnemű tételeket. Ha pedig azt is figyelembe veszszük, hogy a fürdőköltségnek egy részét, mint sok esetben valósággal szanatóriumi költséget, a határvonalak elmosódása folytán a kórházi költségekhez számították, úgy a kórházi és az »egyéb segélyezési* tételek összegezése alapján azt látjuk, hogy nálunk e címeken 3 korona költség jut egy tagra, Németországban ellenben csaknem 5\'2 korona. Azt hiszem, hogy ily körülmények között, ha megáll is az, amit Kis Adolf tagtársunk az előadó úrral szemben kifogásolva említett, hogy t. i. az előadó úr a nagy német pénztárakra hivatkozott és nem hivatkozott a kisebbekre, amelyekben a segélyezést kisebb terjedelemben gyakorolják, az előbb idézett összefoglaló adatok meggyőzhetnek bennünket arról, hogy aligha vagyunk bőkezűbbek a segélyezés kérdésében, mint más államok betegségi biztosítási intézményei. E bizonyító adatok világánál pedig be kell látnunk, hogy nagyban és egészben nincs mit módosítani a mi törvényünknek a segélyezésre vonatkozó fejezetén. Annál feltűnőbb azonban, hogy tényleg több oldalról elhangzott az a vád, hogy mi józan számítás nélkül, túlzón segélyezünk. Ha végére járunk annak, vájjon mi okozza azt, hogy gyakran halljuk igen komoly és meggondolt egyéniségek részéről is azt a kívánságot, hogy a segélyek megállapítása szűkebb korlátok közé szoríttassék, úgy meg kell állapítanunk, hogy e kijelentéseket nem a segélyek 1 Az állami munkásbiztosítási hivatal utolsó jelentésében közzétett adatokat, bár ezek már régebbi időre vonatkoznak, mint az Országos Pénztár utolsó évi jelentésének adatai, azért veszem kiindulási alapul, mert törvény szerint a hivatal évi jelentése hivatott arra, hogy a munkásbiztosítás állapotáról egyetemes és összefoglaló képet adjon.