Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 12. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. XV. ülés. 1913. május hó 29-én

510 Munkásügyi Szemle ha a baleset az ő hibájából, vagy gondatlanságából következett be, vagy ha a sérülés 15 napon belül gyógyult. Ha a sérült a baleset következtében egy éven belül meghal, akkor a hozzátartozói kapják az összeget, amelyre még a sérültnek az egy éven belül igénye lett volna. A kártalanítási igények felett a kereskedelem- és munkaügyi miniszter dönt. i A munkásbiztosítási törvény reformja. x A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. Y XV. ülés. 1913. május hó 29-én. Szterényi József elnök: Tisztelt teljes ülés! Mai ülésünkön folytatjuk a vitát a betegség esetén nyújtandó segélyekről. Szólásra jelentkezett: dr. Pap Géza, miniszteri osztálytanácsos-biró. Dr Pap Géza, min. oszt. tan.: Nagyméltóságú Elnök Úr! Igen tisztelt teljes Ülés! Az előadó úrnak széles alapokra helyezett előterjesztése és tisztelt tagtársunk, Kis Adolf igazgató úrnak szakavatott és részletekbe beható felszólalása után rövidre szabhatom előterjesztésemet. Tehetem ezt annyival inkább, mert nagyban és egészben csatlakozom ahhoz a felfogáshoz, amely az ő felszólalásukban kifejezésre jutott. Az igen tisztelt előadó úr helyes érzékről tett bizonyságot akkor, amikor rámutatott arra, hogy a munkásbiztosítási törvény betegségi segélyezési intézkedései önmagukban tulajdonképpen alapos bírálat tárgyává nem tehetők anélkül, hogy a fedezet kérdése is megfontolás tárgyává ne tétessék. Én is osztom ezt a nézetet. A törvénynek, mint a maga egészében szerves alkotásnak egysége minden egyéb részénél, különösebben is megnyilvánul abban a szoros összefüggésben, amely a betegségi segélyek és ezek fedezetének' kérdése között fennforog. Hiszen a mai kornak humanisztikus felfogása mellett alig akadhat valaki, aki a betegségi segélyek tekintetében, amennyiben ezeket a reájuk fordított költségektől függetlenül mérlegeli, ne helyezkednék arra az álláspontra, hogy mindazoknak, akik erre rászorulnak, minél kiadósabb, mód, mérték és időtartam szempontjából minél teljesebb betegsegély nyújtassák. A fedezet kérdése, vagyis az a követelmény, hogy nemcsak a kielégítésre váró igényeket, hanem a rendelkezésre álló erőket is mérlegelni kell, elkerülhetlenné teszi azonban, hogy a betegsegélyekre vonatkozó rendelkezéseket gondosan bíráljuk. A mi törvényünk erre a szempontra kellő súlyt is helyezett, amikor egyrészt megállapította azt a legalsó határt, amely a segélyek egyik keretét adja, másrészt pedig módot nyújtott arra, hogy a jelentkező igényekhez képest a pénztár bizonyos további, kiadósabb segélyezést is megállapíthasson és mindezek költségeinek fedezete végett az érdekeltséget a szükségletnek megfelelő mértékben megterhelhesse. Az a kérdés, vájjon milyen és mennyi legyen a segély mód, mérték és időtartam tekintetében, szorosan összefügg tehát, mindazokkal a szempontokkal, amelyek irányadók annak a megállapításánál, hogy mennyi az a teher, amit az ország, közvetlenül pedig az a társadalmi osztály, amelyre a biztosítás terhei nehezednek, a biztosítás költségei címén elviselni képes, jól tudom és munkásbiztosítási szakférfiak között közhely az, ha arra hivatkozom, hogy a munkásbiztosítás terhei tulajdonképpen nem is terhek, hanem hasznos beruházások, amelyek a legkülönbözőbb gazdasági, ethikai, szociális és minden egyéb vonatkozásokban dúsan gyümölcsöznek az állam és a társadalom számára. Azonban másrészt mégsem lehet attól elzárkózni, hogy önmagában bármily hasznosnak és gyümölcsözőnek látszik valamely beruházás, tényleg kártékonynyá válik az, ha a rendelkezésre álló erőkkel nem számol és a teljes erőkifejtést egyetlen cél javára köti le, elvonva a szükséges erőket a termelés egyéb tényezőitől. A mi törvényhozásunk abban a feltevésben volt, hogy a mi iparunk és kereskedelmünk a betegségi segélyek céljából a termelés minden veszélyeztetése nélkül elviselhet oly terhet, amely a munkabérek 2—4°/o-áig terjed. Ez adja