Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 11. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. XIII. ülés 1913. évi május hó 8-án. (Folytatás)

487 Mindezek nem vonnak le semmit a t. előadó úr fejtegetéseinek értékéből, ezekre az adatokra csupán csak saját állításaim igazolására voltam bátor hivatkozni s rámutatni, hogy gyógyászati segédeszközök tekintetében nálunk semmi korlátozás nincs, nemcsak valamely betegség gyógyítása céljából adunk ki gyógyászati segédeszközöket, hanem veleszületett betegség esetén is. Rá kell mutatnom a magyar törvénynek arra a humánus, de mindenekfelett észszerű rendelkezésére, amely a bujakóros és az iszákosságban szenvedő betegek számára is biztosít minden segélyézést, táppénzt is E rendelkezésekkel megelőztük a külföldi törvényhozást, amelyek bizonyára mielőbb követni fogják. Ha e rendelkezések költségekkel járnak is, azt hiszem, úgy társadalmi, mint közgazdasági szempontból a költségeket sajnálni nem szabad, mert bizonyos, hogy e téren elérhető megtakarítások a pénzügyi válságot nem szüntetnék meg, ellenben nagyon sok visszásságra adnának alkalmat. Az orvosi és gyógyszerkérdésről is szándékoztam egyet-mást elmondani, azonban az idő előrehaladottsága miatt ez lehetetlen. Különben is ánkétünk során fog erre még alkalom kerülni. A magyarországi vidéki betegsegélyző pénztárak segélyszolgáltatásainak ismertetését nemcsak azért mellőzöm, mert máris túlságosan visszaéltem az Önök szíves türelmével, de ezek az adatok az Országos Pénztár jelentéséből és a szaksajtóban közölt cikkekből*) eléggé ismeretesek és tanulságosak. Ellenben foglalkozni kellene és állást kellene foglalni a közvéleményben minduntalan felmerülő javaslatokkal, amelyek a pénzügyi válság megoldását a segélyezés korlátozásában keresik. Különösen a családtagok segélyezésének megszüntetése az, amit ismételten hangoztatnak, de ami ellen nemcsak nekünk, akik a munkásbiztosítás mindennemű visszafejlesztése ellen bizonyára tiltakozunk, hanem az államhatalomnak kötelessége elsősorban állást foglalni. Pénzügyi válságot nem azzal kell orvosolni, hogy a betegeket megnyomorítjuk. Annak idején, amikor a fedezet kérdését fogjuk tárgyalni, megtaláljuk majd tanácskozásaink során az alkalmas módokat a pénzügyi helyzet megjavítására is. De már most fel kell említenem, hogy szíves készséggel hozzájárulok minden oly intézkedéshez, amely az ügykezelési költségek csökkentésére vonatkozik s e tekintetben nem hagyhatom említés nélkül azt a körülményt, hogy a törvény ellenére nemcsak a kerületi pénztárnak, de az Országos Pénztárnak is merülnek fel kezelési költségei. Az Országos Pénztár évi számadásaiban háromféle kezelési költségről találunk elszámolást. Van olyan, amit az állam megtérít, olyan, amelyet a balesetbiztosítási számla visel, és végül olyan, amelylyel a betegsegélyezést terheli meg. Erre a számlára írt kezelési költség tulajdonképpen elvonása a segélyezésre szánt összegeknek. Már pedig követelnünk kell, hogy a betegsegélyezés céljaira szánt összeget ettől a céltól ne vonják el, hanem a betegsegélyezés fokozatos javítására és fejlesztésére használják fel. 1908-tól 1911-ig ily címen az Országos Pénztárnál 581.615 K 12 f kezelési költség merült fel, amelyet az államnak kellett volna fedeznie, de mivel ezt nem tette, a betegsegélyezési számla volt kénytelen az állam helyét elfoglalni. Amíg tehát másutt az állam és társadalom egyaránt segítségére áll a munkásbiztosításnak, nálunk a helyzet ^ éppen megfordítva áll. Külföldön egész sorozatát találjuk a közhasznú intézményeknek, közegészségügyi egyesületeknek, amelyek a népegészség megjavítását hatalmas eszközökkel igyekeznek elérni, szanatóriumok, kórházak, fürdők és üdülőtelepek, gyermekmenhelyek, szülőnők számára otthonok stb. állnak a munkásbiztosítás rendelkezésére. Hatalmas állami és társadalmi akció van a népbetegségek elleni küzdelemre, addig nálunk mindezeket a feladatokat a munkásbiztosítás kénytelen ellátni s még kórházakról, szanatóriumokról is maga gondoskodni. Ezekután még néhány észrevételt óhajtok tenni az előadó úr javaslataira. Javaslatainak intencióit általában helyeslem. Az a véleményem azonban, hogy a meglévő törvény revíziója az előadó úr által előterjesztett javaslatok miatt egyáltalán nem szükséges, mert vagy oly adminisztracionális jellegűek azok, amelyeket törvénvrevizió nélkül is az Országos Pénztár alapszabályaival, vagy az Állami Hivatal rendeleteivel könnyen lehet rendezni. Ilyenek javaslatainak 5., 6., 7.. 8. 9. és 10. pontjai. Vagy pedig oly természetűek azok, hogy pusztán az Egyesüle, kívánságát, az érdekeltség követelését fejezik ki új törvények megalkotásárat amelyek tehát a betegsegélyezési törvény revíziójára vonatkozással nem birnak., Javaslatának 1. pontjához, amely a munkások aggkori és rokkantbiztosításának *) Lásd: Munkásügyi Szemle, II. évfolyam 506., 535., 571. és 669. old. IV. • 267., 328. Old. stb.