Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 11. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. XIII. ülés 1913. évi május hó 8-án. (Folytatás)

Munkásügyi Szemle 483 vizsgálat is kénytelen a munkaképtelenséget és ezzel a pénztár segélyére való jogosultságot megállapítani. Adataim vannak, hogy számszerint mit jelent a munkanélküliség. 1912 június havában a budapesti pénztárnak 262.000 tagja volt, ezek közül táppénzes beteg 7.500. 1913 január havában 222.000, vagyis 40.000-rel kisebb taglétszám mellett a táppénzes betegek száma 11.000 volt. Százalékokban kifejezve 1912 júliustól 1913 januárig a taglétszámnak l5°/°-kal való csökkenése dacára a megbetegedések száma 45°/<>-kal emelkedett. Míg tehát azelőtt a megbetegedések számának aránya a taglétszámhoz 2 88°/o volt, ez fokozatosan 4'92>-ra emelkedett. 1912 júniusban egy tagra esett egy korona 27 fillér táppénz, 1913 januárban egy tagra már 2 K 15 fillér. A mélyen tisztelt előadó ur igen alaposan rámutatott minden oly körülményre, amely a pénztár segélyezési kiadásaira befolyással van, egynéhány körülményre azonban én is rá kívánok mutatni már csak azért is, mert talán előbb, vagy utóbb érdemes lesz ezekkel behatóbban foglalkozni. Vizsgáljuk meg ugyanis, hogy a segélyezési igény mikor kezdődik nálunk és másutt. A segélyezés nálunk a betegség első napjától kezdődik. Ausztriában, ha a betegség első napja ünnepnapra, vagy vasárnapra esik, akkor erre a napra nem adnak táppénzt. Németországban a segélyt a negyedik naptól kezdve adják. Azok a pénztárak, amelyek a betegség első napjától kezdve adják a segélyt, ezt mint túlmenő segélyt adják csak. Kimutatást készítettem arról, hogy mit jelentene Budapesten pénzügyi szempontból, ha az első három napra nem adnának táppénzt. A megtakarítás 1912. évben 989.000 koronát tett volna ki, vagyis az összesen kifizetett 4,700.000 K táppénz 3,710.000 koronára redukálódott volna. Az előadó úr illusztrálta, hogy milyen károkat okoznak a szívességi bejelentések. A mi pénztárunknál az utolsó esztendőben 117 szívességi bejelentést tudtunk konstatálni; azonkívül volt 8.933 esetünk, amidőn a munkaadó egyáltalában nem, vagy csak akkor jelentette be a tagokat, amikor már betegek voltak. A szívességi bejelentések közül egy esetet leszek bátor elmondani, mint rendkívüli jellemző esetet arra, hogy mennyire ismerik a törvény kijátszható rendelkezéseit. Egy szabómester bejelenti a leányát 20 korona hetibérrel. A leány 3 hét után betegnek jelentkezik, táppénzt kap, ő azonban azt mondja, hogy az apja rosszul jelentette be, mert 36 korona volt a bére és követeli a láppénzkülönbözetet. Természetesen megindul az eljárás az apa, mint munkaadó ellen, aki a hatóság előtt a tárgyalás folyamán beismeri, hogy a leányának tényleg 36 korona hetibére van. A törvény szerint a differenciát a pénztárnak joga volna behajtani, de véletlenül ennek a szabómesternek nincsen semmije. A tagokkal szemben a törvény a pénztáraknak a kihágási eljáráson kivül egy védelmet ad, pótjárulék kirovását. Hogy ez mily hatástalan, igazolják a budapesti pénztár adatai: 1911. január hó l étől 1913. április hó 30-áig 4.454 korona 54 fillér pótjárulékot írtunk elő, ebből 288 korona mégis befolyt. A családtagok bejelentésének a korlátozására a magyar törvény semmiféle rendelkezést nem tartalmaz. A régi osztrák törvényben sincs erre nézve semmiféle tiltó rendelkezés. Az új osztrák törvény kizárja a biztosítási kötelezettséget férj és feleség között, egyéb családtagoknak bejelentési kötelezettségét nemcsak ki nem zárja, de ki mondja. Ha a családtag nem is kap semmi fizetést, ha csak mint kisegítő minőségben ellátást kap a családtól, még akkor is biztosításra kötelezett. A német régi törvény a családtagok biztosítását szintén kötelezőnek mondja ki abban az esetben is, ha nem szolgálati szerződés alapján történik az alkalmazás. Az új német törvény ezt szintén fenntartja. A fürdősegélyek kérdése tekintetében az előadó úrral semminemű polémiába sem kívánok bocsátkozni. >A választott bíróság szervezetéről és hatásköréről« lefolytatott vitánk során ebben a kérdésben már precizíroztam álláspontomat. Ehhez sem hozzátenni, sem az elmondottakból elvenni nem akarok. A kérdés előttem, és azt hiszem, a munkásbiztosítással gyakorlatban foglalkozók előtt, teljesen tisztázott. De bocsánatot kérek a tisztelt előadó úrtól, egyáltalán nem értem, miért tárgyalja ezt a kérdést oly feltűnő körülményesen? A látszat arra mutat, mintha e kérdésben az ő álláspontja más volna, mint ami eddigi tárgyalásaink folyamán kialakult s mintha ő a fürdősegélynek oly nagy jelentőséget tulajdonítana, amely minden áldozattal felér. Akik e kérdést s e kérdés körül kifejlődött joggyakorlatot bírálat tárgyává tettük, egyáltalán nem az vezetett bennünket, mintha mi a fürdősegélyt az arra rászoruló tagoktól megvonni akarnók. A mi álláspontunk ugyanis az, hogy abban az esetben, ha a tag munkaképessé-