Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 2. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozása. VIII. ülés. 1913. évi január hó 16-án

110 Munkásügyi Szemle JOGGYAKORLAT BETEGSEGÉLYEZÉS. Szeretetházi alkalmazottak bitosítási kötelezettsége. Kereskedelemügyi miniszter 1912. évi július hó 23-án 55.505jVI. D. szám alatt kelt határozata. Határozat: A másodfokú rendőri büntetőbírósági ítéletet helybenhagyom. Indokolás: Azért kellett így határoznom, mert az elsőfokú ítéletben tüzetesen kifejtett és a városi tanács ítéletében elfogadott indokok teljesen törvényesek és helyesek s így ezeknek az indokoknak a fölebbezés által célzott helyesbítésére (Rend. Btő. Elj. 168. §.) nincsen alap. Téves a terheltnek az a védekezése, hogy a közintézeteknél alkalmazottak nem esnek biztosítási kötelezettség alá. Téves ez a védekezés azért, mert noha az 1907. évi XIX. t.-c, mint ez címéből és rendelkezéséből egyaránt kiviláglik, főleg az ipari és kereskedelmi alkalmazottakat vonja be a biztosítási kötelezettség körébe, mégis a törvény intézkedései nem engednek kételyt aziránt, hogy e törvény más foglalkozású alkalmazottak biztosításáról is gondoskodik, így jelesül pl. 1. §-ának 13. pontjában a közintézeteknél, 14 pontjában az állami és törvényhatósági hivataloknál, 3. §-ának 12. pontjában a fizikai laboratóriumokban alkalmazottakról. Hogy a jótékonysági, sem a közművelődési, de egyáltalában semmiféle egyletek és közintézetek alkalmazottjai sem vonhatók el a biztosítási kötelezettség köréből, az nyilvánvaló a törvény 1. §-ának 16. pontjából, mely az egyletek között különbséget nem tesz s így tehát minden egyletre vonatkozik, s e jelzett § 13. pontjából, mely közintézetekről általában intézkedik. Helyesen állapították meg azonban az eljárt alsóbb fokú rendőri büntetőbíróságok, hogy noha a szeretetházi alkalmazottak közül mindazok, akiknek javadalmazása az 1907. évi XIX. t.-c 1. §-ának utolsóelőtti tételében meghatározott határt fölül nem múlja, biztosítási kötelezettség alá esnek, a kihágás tényálladéka a vádbeli cselekményben azért nem állapítható meg, mert sem bűnös szándék, sem gondatlanság fönn nem forgott, hanem pusztán a törvény téves, de jóhiszemű értelmezése. Az 1907. évi XII. t.-c. 55. §-a utolsó bekezdésének értelmezéséhez. A m. kir. állami munkásbiztosítási hivatal 1910. február l-én kelt 1909—260/2. sz. ítélete. 1télét. A m. kir. állami munkásbiztosítási hivatal a k.-i kerületi munkásbiztosító pénztár fölebbezésének helyt adva, a munkásbiztosítási választott bíróság ítéletét megváltoztatja és igénylőt ujabb táppénz kifizetésére vonatkozó igényével elutasítja. Megokolás. Az 1907: XIX. t.-c. 55. §-ának utolsó bekezdése szerint a pénztárak csak abban az esetben kötelesek keresetképtelen tagjaiknak kétszeres táppénzt nyújtani, ha azok ingyenes orvosi gyógykezelésben és gyógyszerekben nem részesíthetők. Igénylő, ha annak szüksége volna, akkor K.-ban, akár K.-n a pénztár által kétségtelenül részesíthető lett volna ingyenes orvosi gyógykezelésben és gyógyszerekben, amint azt különben maga sem vitatja. Ezen az alapon tehát a pénztár a már kiutalt táppénzen felül még egyszeri táppénz kifizetésére nem volt kötelezhető, mert a törvény a kétszeres táppénz fizetésének kötelezettségét nem pusztán attól a ténytől teszi függővé, hogy a biztosított pénztári tag ne részesült légyen ingyenes orvosi gyógykezelésben és gyógyszerben, hanem indokolásából kivehetőleg föltételezhető elsősorban az, hogy az orvosi gyógykezelés és gyógyszer kiszolgáltatása valamely, a pénztárban és a pénztári szervezetben rejlő okok miatt legyen lehetetlen. Nem fogadta el helytállónak a hivatal a választott bíróság ítéletében kifejtett azt a fölfogást sem, hogy a bő táplálkozás az 1907 : XIX. t.-c. 50. §-ában említett gyógvszerekkel egy tekintet alá esik, mert a törvény a táplálás és életfenntartás céljára külön táppénzt rendelvén, ezt az 50. §-ban foglalt fölsorolás