Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 24. szám - A munkásbiztosítás reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. VI. ülés 1912. évi december hó 17-én. A munkásbiztosítási választott bíróságok szervezete és hatásköre

Munkásügyi Szemle 883 a pénztár által az V-ik napibérosztály szerint megállapított, a fél által pedig a VlII-ik napibérosztály szerint érvényesített táppénz különbözete iránti igényt szintén nem a betegsegélyezési igény mennyiségére vonatkozó vitás kérdésnek tekintette, hanem mint a folyósított táppénz kiegészítésére irányuló önálló igénynek felülbírálásába bocsátkozott. Ez az irányzat felfogásom szerint ellentétes a törvényhozónak akaratával, mely az alimentációs jellegű betegsegélyezési s a megélhetést átmenetileg biztosító kártalanítási igényekre nézve az elsőbírósági Ítéleteket feltétlen joghatálylyal és érvényesíthetőséggel kívánta felruházni. Következik ez nemcsak az 1903. évi törvényjavaslat fentebb idézett vonatkozó rendelkezéséből, hanem a mostani törvény indokolásából is, melynek szavai szerint: »Az elsőfokú választott bírósági Ítéletek ellen az igény megállap tása esetében a nyújtandó segélyek módozataira, vagy a pénzbeli secélyek nagyságára vonatkozólag további felebbezésnek nincs helye, miután ebben a tekintetben a vitás kérdések jogérvényes eldöntését az első fokra is teljes megnyugvással bízhatni.« III. A hatáskörök elválasztása Az előrebocsátottak után talán sikerült kimutatni annak a meggyőződésemnek alapját, hogy a munkásbiztosítási választott bíróságok hatáskörének kiterjesztése szükséges. Nemcsak azért, hogy a munkásbiztosítási jellegű magánjogi viták eldöntésének szakszerűsége biztosíítassék, hanem főkép avégből, hogy ugyanazon kérdések eldöntése a lehetőség szerint ugyanegy fórum előtt, ugyanazon eljárás keretében történjék. A hatásköri szabályozás mai rendszerének ugyanis egyik legfőbb hibája, hogy ugyanazon természetű, sőt ugyanegy igénynyel összefüggő analóg kérdésekben több független fórum gyakorol juriszdikciót. Az ebből eredő fonák helyzetek példáját legkirívóbban a biztosítási kötelezettség kérdésének fejleményei mutatják. Abban a kérdésben, hogy valaki az 1907: XIX. t.-c. értelmében biztosítási kötelezettség alá esik-e, — a mai jogállapot szerint egymástól függetlenül és így különféle ténybeli adatok és jogi felfogás alapján egymástól eltérően is a következő fórumok hozhatnak a megfelelő jogorvoslati utak kimerítésével határozatot: 1. rendes bíróságok mindazon kártalanítási igények elbírálása alkalmából, amelyek arra alapíttatnak, hogy felperes az 1907 : XIX. t.-c. hatálya alá nem tartozik s így biztosításra nem kötelezett. Számos példáját látjuk annak, hogy a rendes bíróság ilyen természetű perekben a biztosítási kötelezettség kérdésének érdemi eldöntésébe bocsátkozott és pedig úgy pozitív, mint negatív irányban. Erre nézve idézhetjük a legfelsőbb bíróságnak következő nagyjelentőségű döntéseit: A Curia felülvizsgálati tanácsa egyik Ítéletében J) egy városi alkalmazottnak betegség esetére biztosítási kötelezettségét megállapította s kimondotta, hogy a városi közgyűlési határozat s illetve a képviselőtestület által alkotott s a megye által jóváhagyott szabályrendelet nem pótolja az 1907 : XIX. t.-c. 10. §-ában megkívánt szolgálati rendtartást, mert nem tartalmazza azokat a biztosítékokat, melyek a városok összes alkalmazottainak magán- és közjogi jellegű szolgálati viszonyait az alkalmazó hatóság egyes szerveinek változtatható eljárásától független, teljes oltalomban részesítenék. Az illető peres fél igényével a munkásbiztosítási szervekhez utasíttatott. Más esetekben2) kimondotta a Curia, hogy a bányatársláda tagjai nem biztosításra kötelezettek; továbbá, hogy a vizszabályozó és ármentesítő társulatok nem közintézetek, minélfogva alkalmazottaik nem eshetvén a 10. §. kivételes rendelkezései alá, a törvény 1. §-ának 4. pontja értelmében biztosításra kötelezettek. ]) 1910. május 6. G. 71. 3) C 1910/G. 4036., C 1913'G, 268. (Országos Pénztár 1910. évi jelentésn 36. oldal).