Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 24. szám - Az ipari betegségek biztosítása. 2. [r.]

866 Munkásügyi Szemle Ebben az évben 2.942 munkás halt meg üzemi baleset következtében, míg ipari betegségben csak 33 munkás halt meg. Az ipari betegségek számára külön biztosítási ágat már azért is nehéz volna szervezni, mert, amint már említettük, az ipari betegségek egész sorát igen nehezen, vagy egyáltalán nem lehet az ipari balesetektől elkülöníteni. Hogy milyen^ nagy a fogalomzavar ezen a téren, erre nézve legyen szabad egy-két példát felhoznom. Még azok is, akik az ipari betegségeknek bevonását a balesetbiztosításba már abból az elvi okból is ellenzik, mert a baleset köznapi fogalmával az ipari betegség fogalma össze nem egyeztethető, elismerik, hogy bizonyos mérgezések és fertőzések, így a lépfenemegbetegedés is balesetnek tekintendő. De a lépfene megbetegedés azért ipari megbetegedés volt és marad, és ugyanaz a megbetegedés marad, akár hirtelen, akár lassú lefolyású, akár bizonyítható a hirtelen keletkezése, akár nem. Bálint leírja a lépfenének egy olyan esetét, amelyben a lefolyás nagyon hirtelen volt, a beteg fél nappal a klinikára való felvétel után meghalt. Külső sérülésnek nyoma sem látszott, az agyhártyák lépfene-megbetegedésében pusztult el az ember. Bőrgyárban dolgozott, a halálos betegség üzemi eredete tehát kétségtelen volt.' Sir Thomas Olivér is írt le belélegzés folytán fellépett lépfeneeseteket, amelyeket üzemi balesetekként fogtak fel és kártalanítottak. Ki állapítja meg azt, hogy mily hosszú időn át tartó, heteken vagy hónapokon át tartó porbelégzés után okozott egyszer a lépfenebacillust tartalmazó por tényleg lépfenét? Az analógia más, hosszas behatás után súlyos tüneteket okozó ipari megbetegedésekkel annyira világos, hogy sivár betűrágásnak látszik ilyen esetekben a baleset fogalmának szőrszálhasogató fölvonultatása a kártalanítási igény ellen. Az Országos Pénztár felülvizsgáló-intézetében f. év március havában jelentkezett egy 46 éves munkás, ki 41/2 évig dolgozott egy magyarországi gyufagyárban. Foszíornekrozisban betegedett meg, szakszerű sebészeti kezeléshez nem jutott. Kimondhatatlan szenvedések között a maga kezével távolította el hat darabban 2 év lefolyása alatt egész alsó álkapcsát, ezt hat darabban az összes egyenként kihullott fogakkal együtt magával hozta zsebében a beteg. Ez a jelenlegi törvénymagyarázat szerint nem kártalanítható. Az általános munkásbetegsegélyző pénztár rendelésén láttam egy másik foszformunkást, akinél aránylag csekély behatásra mindkét alszárcsontnak és egy bordának törése állott be. Ezek a csonttörések l1/2 év lefolyása alatt különböző időszakban léptek fel és a munkaképességnek lényeges lefokozását okozták. Ez a munkás ma kártalanítható volna, ha ezek a törések üzemi munka folyamán léptek volna fel. A csontok törékenysége bizonyos esetekben hozzátartozik az idült foszformérgezás kórképéhez. A csonttörés hirtelen áll be, de az arra való hajlamosság lassan, a foszfor behatása következtében áll elő, éppúgy, mint az álkapocscsoníok elhalására való hajlam. Mindakettő a véredények megbetegedésének a következménye és az álkapocscsont megbetegedése valószínűleg csak azért gyakoribb, mert itt fertőzések könnyebben lehetségesek és végartériákról van szó. A munkás, aki alsó álkapocscsontját zsebében hozza el magával, nem kártalanítható, míg a másik, aki ugyanannak a megbetegedésnek következtében, ugyanolyan természetű kóros folyamat folytán csonttörést szenvedett, kártalanítható. Úgy a tudományos, mint a gyakorlati szempont tehát megint csak ahhoz a megállapításhoz vezet, hogy az ipari betegségeket az üzemi balesetekkel egyformán kell megítélni és kártalanítani. Be kell ismernem, hogy ennek vannak bizonyos gyakorlati nehézségei. De ezek a nehézségek egyáltalában nem lesznek túlnagyok, ha magunk nem nagyobbítjuk őket mesterségesen. Olyan országokban, amelyekben a szociális balesetbiztosítás mellett szociális betegbiztosítás is létezik, a nehézségek legnagyobb része magától is elesik. A legnagyobb diagnosztikus