Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 23. szám - Munkásbiztosítás a képviselőházban

852 — speculativ és experimentativ — alapon, másrészt statisztikai kimutatások segítségével nemcsak a paralizis és vérbaj közötti összefüggést bizonyítják, hanem egyúttal azt is, hogy a vérbaj lelkiismeretes gyógyítása a paralizis megeló'zésénél milyen fontos szerepet játszik. Igen érdekesek legújabban Pilcz és Mattauschek ezirányú kutatásainak eredményei. 20 éven át (1880—1900) megfigyelték az osztrák-magyarhadsereg tisztjeinek szifilitikus fertó'zéseit és egyúttal a paralizissel való összefüggést is. A feníjelzett idő alatt 4.134 tiszt szenvedett szifilisben. A tisztek törzskönyvei szerint ezek közül 1900 végén 3.165 egészségesnek jelezteíett. Ez, mi az idegrendszer megbetegedéseit illeti, valószínűleg megfelel a valóságnak, mert az illetők túlnyomó nagy része tényleges katonai szolgálatban van, mi a paralizisnél vagy tabesnél már a kezdeti szakban is alig vagy éppenséggel nem volna lehetséges. Az illetők legalább oly ideges tüneteket mutatnának, melyekről a törzskönyv megemlékeznék. A 4.134 vérbajos tiszt között 195 (tehát 47°/«) betegedett meg paralízisben. Ha tekintettel a 10 éves időközre, melyet átlagban a fertőzés és az agylágyulás kitörése között felveszünk, mindama eseteket mellőzzük, melyek 10 évnél rövidebb ideig figyeltettek meg, akkor 3.430 vérbajos közül 166 (4'67ü/o) betegedett meg paralízisben. Ezeknek túlnyomó nagy többsége 9—12 évvel a fertőzés után betegedett meg. Azon betegek közül, kiknek vérbaja több izben recidivált a paralitikus arányszáma l*53uA-ra sülyedt (715 közül 11). Azok közül, kiknél csak egyszeri recidivát állapítottak meg, az arányszám 3"57°/o volt (1.063 közül 34). Ellenben 87 vérbajos közül, kiknek betegsége soha semmiféle recidivát nem mutatott, kiknek vérbaja tehát oly jóindulatú tendenciát mutatott, hogy ez valószínűleg a kezelés intenzitására is hatással volt, 38, azaz 42*53u/o betegedett meg paralizisban. Ezt támogatják a következő adatok. Az elégtelenül kezelt vérbajosok közül 26'75{,j^ (197 közül 53), a rendszeresen kezeltek közül pedig csak 3"47L'/o (863 közül 30) betegedett meg paralízisben. Ugyanerre az eredményre jutottak a szerzők, ha más szempontból indultak ki. Tudvalevő dolog ugyanis, hogy a vérbaj kezelésére az utolsó években láthatólag fokozódó figyelmet tanúsítottak. Ennek megfelelően az 1884. év 144 vérbajosa közül 15, azaz 10'41°/u lett paralitikus (10 év lefolyása alatt), míg az 1899. év 219 vérbajosa közül csak 7, azaz 3"2'/". Ugyanezt találjuk, ha összehasonlítjuk a megfigyelési idő első és utolsó öt évének adatait, ugyanis 1880—84-ig 9'72u/<>-a a vérbajosoknak, 1895— 1899-ig pedig 3*25ü/o-a lett paralitikus. Mindezekből pedig csak az következik, hogy a paralizis megelőzése szempontjából a lues lelkiismeretes és rendszeres kezelése óriási fontossággal bir. A testalkat különböző foglalkozásoknál. A hivatásstatisztikai vizsgálatoknál nagy nehézségekbe ütközött bizonyos meghatározott foglalkozási ágaknál a testalkat számszerű meghatározása. Gerh. Simon beható vizsgálata alapján a Pignet-féle eljárás alkalmasnak látszik megközelítőleg megbízható értékek megállapítására. A Pignet-féle formula a következő: H — (B+K) — x. H a test magasságát jelenti centiméterekben, B a mell bőségét centiméterekben a kilégzés állapotában, K a test súlyát kilogrammokban. Ebből lesz az úgynevezett számszerű mutató, amelynek segítségével a testalkat tetszésszerinti osztályai (többnyire 6) állíthatók és hasonlíthatók össze. Simon a sorozásra kötelezetteken nyert számadatait foglalkozások szerint is csoportosította. Kitűnt, hogy különösen erőteljesek az élelmezési és élvezeti szakmák munkásai, a leggyöngébbek a kereskedelmi munkások. A többi foglalkozási csoportok különböző testalkatúak és pedig a mezőgazdasági munkások, vas- és fémmunkások, építőmunkások, gyári munkások és napszámosok között voltak, éppúgy legerősebben fejlettek, mint leggyöngébb alkatúak. Az egyes foglalkozásokat illetőleg a