Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 23. szám - Elelmiszerdrágaság és olcsó táplálkozás

A^unkásügyi Szemle 845 keletkeztek, melyekben olcsón lehet Hindhede-féle kosztot kapni. És a reform hívei azt hangoztatják, hogy az olcsóság rendszerének elterjedésével majd ugyanazt az eredményt lehet elérni, mintha fokozott termelés útján állott volna elő a nagyobb bőség a tápláló anyagokban. E szerint a Hindhede reformja legalább enyhítené az élelmiszerdrágaságot. Hindhede rendszerében nincsen benne a természetért való rajongás és azok a különcködések, amelyek a vegetárius kosztnak a híveit addig érdekesekké tették. Kétségtelenül komoly kísérlet és csak sajnálni lehet, hogy nálunk kevesen tudnak róla és senki sem tudott még mellette propagandát kifejteni. Az igazság azonban még sem olyan kézenfekvő, hogy könnyen törne magának utat. Az embernek évszázadok óta megszokott táplálkozási módjáról állítja azt, hogy a lehetségesek között nem a lehető legjobb és megtámadja azokat a dogmákat, melyeket orvosok és hygenikusok megdönthetetlennek hittek. ^ Nehézségek a dolog keresztülvitelében mindig is lesznek. Ha valaki például hirtelen akarna áttérni a Hindhede kosztjára, akkor sok esetben súlyosabb zavaroknak tenné ki az egészséget, mert azt a kosztot is meg kell szokni. A konyhát is át kell formálni az új rendszerhez. Azonban az, hogy nehezen megközelithető, nem zárja ki az igazságát. Ha a rendszer beválik, akkor jelentőségében felérne az ipari technika legkiválóbb vívmányaival. Bármerre dőljön el a kérdés sorsa, az ma sem szenved kétséget, hogy az élelmiszerdrágaság nyomása alatt ma még jobban érezzük a főzés mesterségének hiányait és bűneit. Schorlemer porosz földmivelésügyi miniszter a minapában a porosz országgyűlésen azt állította, hogy az asszonyok nem értenek a háztartás vezetéséhez és nem tudnak főzni. Különösen hangzik, amikor egy földmivelésügyi miniszter, az élelmiszerdrágaság fennmaradásának hivatásos őre, mondja azt, de azért mégis igaz, hogy az élelmiszerdrágaságot nagyban súlyosbítja az, hogy a főzés mestersége igen alacsony színvonalon áll. Szinte kétségbeejtő, hogy a drága nyersanyagot, a húst, milyen kevés helyen tudják a megfelelő módon ízletessé és jól emészthetővé tenni. A munkás felesége, aki esetleg polgári házakban cseléd sorban töltött el éveket, magával hozza a későbbi évekre a hús iránt való előszeretetet, de még azt se tudja jól elkészíteni. A burgonya, a főzelék, a tészta jó készítési módját a munkásasszony sok esetben egész életében meg nem ismeri. Az ismeretek hiánya miatt pedig alkalomadtán fokozottabb mértékben kell nélkülöznie. Ezek mellett természetes az is, hogy a vendéglők kosztja, természetesen az olcsó vendéglőké, ugyancsak ízléstelen és rosszul emészthető. A vendéglőkben a legfontosabb fogyasztási cikkek a hús és az alkohol; mind a kettő olyan anyag, melyeknek túlságos élvezete hátrányos az egészségre. A burgonya és a főzelékek alárendelt szerepet játszanak, a gyümölcs pedig drága. A fehérjében szegény Hindhede-koszt semmiképen sem lehet célszerűtlenebb, mint az a legtöbb olcsó vendéglő kosztja és a Hindhede-féle ételeknek elterjedése kétségtelenül nagy előnyére volna az egészséges táplálkozásnak. Az elterjedésnek azonban óriási akadálya az, hogy a koszt olcsó, vagyis éppen ami legelőnyösebb benne, az gátolja elterjedését. Az olcsó anyagon ugyanis csak keveset lehet nyerni, az árusítása tehát nem fizetődik ki a vendéglősnek, azonkívül azt is fel lehet hozni, hogy az evés az emberek számára nemcsak szükség, hanem élvezet is és aki áttér az általában kevéssé ízletes növényi eledelekre, az életnek egyik élvezetéről mond le. Mindezt nem lehet tagadni. Azonban a dolgok fejlődése valóban olyan, hogy a gazdagok fokozatosan jobban és a szegények mindinkább rosszabbul élnek. A jól élés művészetét az ember magától is megtanulja, ellenben a társadalomnak egyik legfontosabb feladata az, hogy az emberek megtanulják, hogyan kell szűkös viszonyok között elég gazdaságosan élni.