Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 23. szám - Munkásbiztosítás a képviselőházban

846 Munkásügyi Szemle SZEMLE. • ^ • MUNKÁSBIZTOSÍTÁS. /^A munkásbiztosítás a képviselőházban. A kereskedelmi tárca tárgyalása alkalmával néhány képviselő ismét szóvá tette a mukásbiztosítás bajait és megsürgette a minisztert a munkásbiztosítási törvény mielőbbi megreformálására. Már a pénzügyi bizottságban hosszasabban foglalkoztak a munkásbiztosítás ellen különböző oldalról felhangzott panaszokkal és különösen élesen bírálták az Országos Pénztár baleseti adminisztrációját. Szóba kerültek a pénztári tisztviselők mozgalmai, bemutatták a Munkásbiztosítási Tisztviselők Lapját, megtámadván ennek tendenciáját. Sajnáljuk, hogy a pénzügyi bizottság tárgyalásai nem nyilvánosak és így nem áll módunkban az elhangzott bírálatokkal részletesebben foglalkozni. A képviselőházban nem sok szó esett a munkásbiztosításról, aminek magyarázata talán az, hogy a politikai helyzet nem alkalmas ily szakkérdések megvitatására. Az elmondott beszédeket a következőkben ismertetjük : Hegedűs Kálmán indítványt jelent be aziránt, hogy a munkásügyi bizottság szociál-politikai bizottsággá alakíttassák át. Szerinte nemcsak formai kérdés ez, nemcsak az elnevezés hangzatosságának a kérdése, hanem egyúttal intő szó arra, hogy a kormány beterjesztendő javaslatait szociál-politikai szempontból mérlegeljék és megvitassák. Annak biztosítására, hogy politikai szempontból is milyen nagyfontosságú kérdés ez, idézi az egyik szociáldemokrata vezérnek nyilatkozatát, aki azt mondotta: »adjatok nekünk egy diadalmasan előrehaladó, egy fényesen kiépített szociálpolitikát és csak valamennyire tűrhető választójogot és akkor a munkásság évtizedeken át megnyugszik.« Megsürgeti a munkás-szanatóriumok építésére szolgáló nyeremény-sorsjátékot, s örömmel konstatálja, hogy a kereskedelmi miniszter felemelte az iparfelügyelők létszámát. A munkásbiztosítás reformjáról szólván következőket mondja: »Ugyan hányan vannak, t. Ház, akik ennek az intézménynek keretén kivül állanak, akik csak azzal a különbséggel, azzal a határvonallal is tisztában lennének, amely az állami munkásbiztosítási hivatalt az országos pénztártól elválasztja ? Ugyan melyik társadalmi rendje ennek a nemzetnek az, amely elégedett a munkásbiztositási intézménynyel ? A munkaadók, a munkások, az orvosok, a gyógyszerészek és maguk a munkásbiztosítási tisztviselők sem elégedettek. Ezeken a bajokon, ezeken az állapotokon határozottan segíteni kell. Nagy örömmel konstatálom, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr az országos pénztár igazgatásának költségeire ujabb 700.000 koronát állított be az 1913. évi költségvetésbe. Nagy megnyugvással töltött el engem az is, hogy a t. pénzügyminiszter úr az országos pénztárral egy, a pénztár, az intézmény érdekeire nézve kedvező egyezségben egyenlítette ki az állam régi tartozását a munkásbiztosító pénztárral szemben.« Végül rátér gr. Tisza Istvánnak a Magyar Figyelőben megjelent cikkére. Szerinte gr. Tisza Istvánt ebben a kérdésben is a munkás érdekeknek helyesen felfogott védelme vezeti, mert a munkásbiztosítást azért akarja magukra a munkásokra bízni, »mert ebben az intézményben akarja egyelőre megtalálni a munkások jogainak politikai iskoláját.« Hogy milyen szervek teljesítsék majd a munkásbiztosításnak kormányzását, az részletkérdés, mely kellő megvitatás alá kerül majd a munkásbiztosítási törvény revíziója alkalmával. Én csak csak azt az egyet mondhatom és hangsúlyozom, hogy bármilyen szervek intézzék majd a munkásbiztosítást, mindannyiunknak legfőbb célunk és