Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 23. szám - Elelmiszerdrágaság és olcsó táplálkozás

Munkásügyi Szemle 843 nemcsak a tejközvetítést vállalná, hanem termelő gazdaságokat állítana fel. Ehhez azonban olyan óriási összegek volnának szükségesek, hogy a kockázat is olyan nagy, hogy a kockázatért a felelősséget aligha vállalná valaki. A fokozódó drágaság következtében a hús és tej mindinkább kiszoríttatik a megélhetésért küzdő lakosság étrendjéből. Ezeknek az élelmiszereknek az olcsóbb minőségei, a kolbászárúk, vagy a soványtej, egyszersmind csekélyebb táplálóértékkel birnak, az ipari technika tehát teljes értékű pótló élelmiszereket ezek helyébe előállítani nem tudott. Szerencsésebbek vagyunk a vajjal és a vajpótló anyagokkal. A vaj a legkönyebben emészthető és a legízletesebb zsírtáplálék és a városi lakosság részéről olyan nagy a kereslet a vaj után, hogy a természetes termelés a szükségletet fedezni semmiképpen sem tudná. A régi idők óta követett módszerrel készített vaj azonban olyan volt, hogy hamar avasodott és így soká nem volt eltartható. Az ipari technika találmányai itt megkorrigálták a természetes viszonyok hibáját és segítségére jöttek a népélelmezésnek. Az élelmezési ipar haladása által jutottunk abba a helyzetbe, hogy valóban tiszta, ízletes és hosszú ideig eltartható vajat kapunk, mely hűtéssel eltartható és raktározható. Ez a vaj azonban csak a lakosság egy kisebb töredékének szolgál táplálékul. A népélelmezésben a művi úton állati és növényi zsiradékokból készített vaj, margarin, a vajat teljes mértékben helyettesíti és mindinkább növekedő mennyiségben kerül fogyasztásra. Az ipari technika haladása tehát lehetővé teszi, hogy az élelmiszerek finomabb válfajai előállíthatók, másrészt azonban olyan pótló anyagokat termel, melyeknek tápláló értéke teljesen egyenlő a jobb minőségekével. Amíg a társadalomban a javak egyenlőtlenül vannak elosztva, addig az egyenlőtlenséget legjobban azzal lehetne ellensúlyozni, hogy az élelmiszerek csak minőségben, de nem tápláló értékben különböznek. Sajnos eddig ez csak a vajnál és a zsiradékoknál vihető jól keresztül, nem a húsnál és a tejnél. Egyes társadalmi osztályok, az egyes szakmába tartozó munkások, helyzetének javulásával azoknak a táplálkozása is javul, ami abban jut kifejezésre, hogy mindinkább több húst fogyasztanak. A nagy összességre nézve azonban az átlagos húsfogyasztás mégis évről-évre csökken. Az utolsó száz esztendőről összegyűjtött adatok arról tesznek tanúságot, hogy az általános jólét emelkedésével a húsfogyasztás is emelkedett, A jelenkorban összegyűjtött adatok, mint amilyeneket különösen Waxweiler, a Solvay-intézet igazgatója, a belga munkások felől összegyűjtött, ugyancsak azt mutatják, hogy abban a mérvben, amint a munkásnak a jövedelme emelkedik, mindinkább több húst fogyaszt. A húsfogyasztás emelkedése tehát a munkásosztály jólétének emelkedéséről tenne mindenkor tanúságot. Minthogy azonban a hús mindig drágább lesz és a népesség számarányához mérten mindinkább szűken lesz, a húsfogyasztásnak az emelkedő jólét ellenére is csökkennie kell. A lakosság a kényszerűség által parancsolt helyzetbe nem mindig nyugszik bele egészen simán, hanem csak forradalmi kitörések után, ezek a forradalmi kitörések azonban eddig többnyire gyorsan elsimultak és különben nagyobbára csak szóban és írásokban jutottak kifejezésre. Ebben a helyzetben, ahol az eddigi teóriák, úgy látszik, már cserben fognak hagyni, egy új elmélet és egy új rendszer kínálkozik a nyugalmas továbbfejlődés védelmére. Az új rendszer hívei meggyőződésből ajánlják azt, amit az emberek nagy része szükségből megtesz, meggyőződésből ajánlják az olcsó táplálkozást, mint jobban megfelelőt. Egy dán orvos, Hindhede, a rendszer megalapítója. E szerint az embernek a legjobb tápláléka: a burgonya, a kenyér, gyümölcs és vaj (margarin); tehát növényi származású táplálékok, de ezzel azért nem tévesz-