Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 22. szám - Az osztrák kivándorlási ankét

Munkásügyi Szemle 82Í BETEGSEGÉLYEZÉS ÉS BALESETBIZTOSÍTÁS. Tisza István az Országos Pénztárról. A Magyar Figyelő f. é. 22. számában Tisza István az ipari munkásság választójogáról cikket irt. Fejtegetései során megállapítja, hogy az Országos Pénztárral kapcsolatosan volnának szervezendők azok a kritériumok, melyek a szakképzett valódi ipari munkást a mezőgazdasági munkástól és a közönséges napszámostól megkülönböztetik. Nem abban magában, hogy valaki tagja-e az Országos Pénztárnak, hanem a kereseti viszonyokban, mert a csak némileg ipari képzettséget igénylő munka oly magas díjazásban részesül, hogy élesen elválasztható az egyéb munkáktól. Az O. P. nyilvántartásában Tisza Istvánra — előadása szerint — kellemetlen csalódás várt, amennyiben a nyilvántartásban feltüntetett alacsony béreket valótlan bemondásból eredőnek kénytelen tartani és az egész statisztika legfeljebb arra való, hogy mint »a szegény munkást ínséges bérekkel kiszipolyozó társadalmat, az egész világ előtt pellengérre állítson bennünket*. Mindenkor hangsúlyoztuk abbeli véleményünket, hogy a munkásbiztosítás ügyének bármilyen kapcsolata az aktuális politikával a munkásbiztosítás ügyére egyenesen romboló hatású. Meggyőződésünk, hogy úgy a munkásbiztosítás ügyének, mint az abban működő érdekeltségnek eminens érdeke az aktuális politika távoltartása. E meggyőződésünkhöz képest aggálylyal néztük a választói jogosultságnak kapcsolatba hozatalát a pénztári tagsággal. Hogy a politika összekeverése a pénztári intézménynyel milyen következményekre vezet, annak éles megvilágítása Tisza István cikkének kijelentése, mely a fentebb ismertetett előzmények után a következő megállapítást tartalmazza: »mert ha jót akarunk a munkással, ennek a pénztárnak a napjai meg vannak számlálva. Elhibázott alkotás az Országos Pénztár, amely kifejlesztés helyett megöli az igazi önkormányzatot, hiányosan, drágán teljesíti a segélyezést, igazságtalan hajszáknak egész rendszerét zúdítja az ipartól távol álló társadalmi körök nyakába és a segélyezés produktív céljai helyett meddő bürokratikus munkával foglalkozó alkalmazottaknak talán ezreire pazarolja el a munkás véres verejtékkel megszerzett filléreit. A szabadság és önkormányzat életképes, organikus intézményeivel kell fölcserélnünk az Országos Pénztár szerencsétlen gépezetét.* E kijelentés politikai állásfoglalás indokául íratott, nélkülözi az objektivitásnak tisztán szakkérdésekben megkívánt mértékét s mint ítélet — elfogult, tehát igazságtalan. Az Ipartestülek Országos Szövetsége a munkásbiztosításról. A >Magyar Ipar* 1912. évi 45. számához csatoltan jelent meg az Ipartestületek Országos Szövetségének 1912. október 20-án Szegeden tartott VI. rendes közgyűlésének jegyzőkönyve. E jegyzőkönyv alapján ismertetjük a munkásbiztositási törvény reformjával foglalkozó napirendi pontot. Pálfy Dániel előadó az iparosság már nagyon sokszor hangoztatott vélt sérelmeit adta elő részletesen. Kibővült ez az állásfoglalás még azzal, hogy a közgyűlés az Országos Pénztár megszüntetését is kivánja, valamint a Kerületi Pénztárakat csak az iparfelügyelői székhelyeken kivánja fentartani. A közgyűlés végül elfogadta az előadó határozati javaslatát, mellyel követeli a törvény revízióját, az Országos Pénztár megszüntetését, a kerületi pénztárak számának csökkentését, az Állami Hivatal mellé országos tanács szervezését, a választott bíróságok betegsegélyezési hatáskörének a járásbíróságokra való átvitelét, a tisztviselők kinevezését, azt, hogy a balesetbiztosítás terhei kérdésében csak a munkaadó érdekeltség határozzon, a 2°/o-os járulék maximumnak fentartását a kisiparosságra, a tőkefedezeti rendszer megszüntetését, a kisiparosok háztartását a mielőbbi államosítást. Mást nem. A felszámolt betegsegélyző pénztár és kerületi munkásbiztosító pénztár jogviszonyáról a legutóbbi időben érdekes határozatokat hoztak különböző hatóságok és bíróságok. A szegedi kir. ítélőtábla 1912. D. 148/4. szám alatt kimondotta, hogy az 1907 : XIX. t.-c. alapján létesült kerületi munkásbiztosító pénztárak a feloszlatott kerületi betegsegélyző pénztárak jogutódai gyanánt tekintendők, melyek ennélfogva teljes mértékben jogosultak a hátralékos tagjárulékokat, mint a feloszlott pénztár követeléseit behajtani s illetve ezen tagjárulékokat az 1907 : XIX. t.-c. életbeléptét megelőző időre is kivetni. A m. kir. közigazgatási bíróság 19.100/1911. P. számú ítéletével megállapította, hogy a kerületi munkásbiztosító pénztár >a főnnállott betegsegélyző pénztártól különböző jogi személy, ennek nem általános jogutódja, sem pedig az