Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 2. szám - A munkásbiztosítás hatásköri kérdéseiről

Munkásügyi Szemle 53 A kormány rendelete nem jelentene tehát egyebet, mint azt, hogy a po­litikai hatóság ragadná magához oly kérdések eldöntésének hatalmát és felelősségét, amelyet a törvény nem annak, hanem tőle független jogállású, nem politikai hatóságnak jogkörébe kivánt utalni. Nyilvánvaló az ily ren­delet törvényellenes származása és célzata, amely békét és rendet nem, ellenben mint minden olyan utószülött, akinek törvényes származása kétes' fokozott bizonytalanságot és zavart teremtene. Meg kell ugyanis fontolni, hogy e rendelet a kivánt célt nem is ered­ményezheti. Következik ez abból, hogy annak tartalma vagy a hivatal, vagy az országos munkásbiztosító pénztári önkormányzat álláspontját fogadva el, nem csökkentené, hanem inkább szaporítaná a kontroverziákat. Előbbi esetben ugyanis nem tételezhetjük fel az önkormányzatról, hogy amit eddig törvényellenesnek tartott a pártokon kivül álló hivatallal szemben, azt most változatlan törvény dacára, a politikai pártkormánynyal szemben törvényes­nek ismerje el. Ha pedig a rendelet a pénztári önkormányzat igazát vitatná, úgy az a tarthatatlan helyzet állna elő, hogy a hivatal több évi működés után kormányrendelettel dezavuáltatnék és törvényes létalapjában oly rázkódtatást szenvedne, amely feladatainak ellátásában hosszú időre és talán végleg megbénítaná. Már pedig kétségtelen, hogy a törvénynek ily­képen kerülő úton, rendelettel való hatálytalanítását nem kívánják még azok sem, akik a munkásbiztosítás szervezetét a fennálló törvénytől eltérő módon szeretnék létesíttetni. Minél fejlettebb és sokoldalúbb a mai államélet, annál szétágazóbbak közigazgatási feladatai, de annál szükségesebb is, hogy az egyén életébe lépten-nyomon belenyúló közigazgatás ténykedéseivel szemben bírói (köz­igazgatási bírósági) jogvédelem nyujtassék. A maga nemében páratlan jelenség volna, ha a munkásbiztosítás terén, ahol pedig valóságos köz­igazgatási bírósági, illetőleg bizonyos részben mintegy közigazgatási bírósági jellegű intézményként a hivatalt létesítette a törvény, most fordí­tott sorrendben: a végrehajtó hatalom tétetnék a hivatal hatáskörének bírójává. Merőben feleslegesnek is tartom ennek a mesterkélt útnak igénybe­vételét az állítólag hiányosan megállapított hatáskörök rendezése végett. Gondos tanulmányozás mindenkit meggyőzhet ugyanis arról, hogy a tör­vény elég világosan rendezi a hatáskörök kérdését. Ami persze nem azonos azzal, hogy egyszersmind jól is rendezi-e. A törvényes rendezés netáni helytelensége azonban csak a törvény módosításával volna orvosolható. Ismétlem azonban, hogy a törvény álláspontja eléggé világos és aki akarja, meg is tudja azt érteni. Akik a hatáskörök rendezetlenségéről beszélnek, rendszerint fő­képpen a hivatal és az önkormányzat között, továbbá az országos munkásbiztosító pénztár és az ú. n. helyi szervei között létesített határ­vonalakat tartják bizonytalanoknak, elmosódottaknak. Elfogultság és célzatosság nélkül vizsgálva: szó sincs róla! Lássuk első sorban a hivatal és az országos pénztár viszonyát. (Mellőzöm azonban a hivatalnak tulajdonképpeni bíráskodási, valamint azt a jogkörét, amely szerint bizonyos vitás ügyekben felebbezés alapján, ha nem is szorosan a peres eljárás alakiságai szerint, de mégis bíráskodik.*) *) Ennek az utóbb említett és a hivatal biztosítási tanácsaiban teljesített elintézésnek szintén bíráskodási és pedig közigazgatási bíráskodási természete van. Kitűnik ez a hivatal szolgálati szabályzatából (40. §.) is, mint amely a biztosítási tanácsok határozatainak hozatalát kifejezetten bírói garanciákhoz köti.

Next

/
Thumbnails
Contents