Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1912 / 22. szám - A munkanélküliség nemzetközi statisztikájának módszere
ÍAunkásügyi Szemle 785 értékelésére vihet, nem is szólva arról, hogy nem számolhat az egyes foglalkozási ágak helyzetét a különböző időpontokban egészen különbözőképen alakító idényszerűséggel. Aztán meg — minthogy a népszámlálásokat 10, vagy a legjobb esetben 5 évenkint tartják — csak igen nagy időközökben enged bepillantást a munkapiac állapotába, amelyekkel a munkanélküliség gyors változása miatt nem érhetjük be. Végül pedig a népszámlálások nagy általános és eddig legalább főfontosságúaknak tekintett céljai mellett a munkanélküliséget illető kérdések háttérbe szorulhatnak: vagy éppenséggel nem lehet belőlük elegendőt föltenni az amúgy is túlterhelt népszámlálási kérdőívre, (amely pl. nálunk legutóbb — a nagyszámú alkérdéseket nem is számítva — 27 kérdőpontot foglalt magában, amihez a Varlez javaslata szerint a munkanélküliek számára további 6 pontot kellene fűzni), vagy félni lehet a kérdőívek hibás, vagy hiányos kitöltésétől, minthogy e baj a kérdőívek túlzsúfoltságával egyenes arányban növekszik. Kétségtelen, hogy ez a veszedelem nem olyan természetű, amelyet kellő munkaerővel, az ellenőrzésnek és általában a népszámlálás technikájának megfelelő szervezésével el ne lehetne kerülni. És az ilyen külső okokon múló hibák eltávolítására annál inkább mindent meg is kell tennünk, mert a munkanélküliség statisztikája — elszigetelten, önmagában nézve is — hálás talaja a hibaforrásoknak: van benne valami közös vonás a testi meg a lelki fogyatkozások statisztikájával. Itt is számot kell vetni a félrevezetésre, az eltitkolásra való hajlandósággal, minthogy sok munkás munkátlanságát megszégyenítőnek, lefokozónak ítéli. Az ilyenféle leplezgetés ellen bizonyára jó szolgálatot tesz az idevágó kérdésnek a Varlez ajánlotta formában való megszövegezése, amely a kérdést nem abban a brutális- alakban adná fel: munkanélkül van-e a munkás, vagy sem, hanem azt tudakolná : dolgozott-e egy bizonyos napon és kinél ? A magunk részéről ezt a formát annál szívesebben fogadhatjuk el, mert lényegében egészen megegyezik a magyar népszámlálás foglalkozási statisztikájának 1890 óta alkalmazott és úttörőnek elismert ama módszerével, amely a munkásoktól munkaadójuk nevét is megkérdezi s ebből állapítja meg, kik voltak a népszámlálás időpontjában alkalmazás nélkül. Azonban a legtökéletesebb szervezés sem enyésztheti el a népszámlálásnak a munkanélküliség statisztikája szempontjából meglévő amaz organikus hibáját, hogy csak nagyobb időközökben mégismétlődő pillanatfölvételt nyújt egy olyan jelenségről, amely folytonosságánál és méreteinek időrőlidőre tetemes változásánál fogva állandó megfigyelést kíván. Nyilvánvaló tehát, hogy az ezen állandó megfigyelést biztosító adatgyűjtések a munkanélküliség megismerésében legalább is egyenrangú tényezőkként sorakoznak a népszámlálás, vagy a foglalkozási statisztika mellé. Ily adatgyűjtések szervei gyanánt Varlez a munkásegyesületeket (szakszervezeteket, syndikátusokat, trade-unionokat) ajánlja, meg a munkaadók szervezeteit. A munkaadók jó szolgálatait a munkaviszonyt fel nem bontó s csupán a napi, vagy heti munkaidő megrövidítésében (shorttime) álló részleges munkanélküliség megállapításában magam is elismerem, sőt már a Varlez jelentésének közzététele előtt benyújtott tervezetemben nálunk is fölhasználandóknak javasoltam, annál is inkább, mert a munkaidő megrövidítésének ismerete nélkül nem lehet helyes fogalmunk a munkanélküliség mértékéről. (Kedvezőtlenebbnek vagyunk hajlandók Ítélni pl. annak az iparágnak az állapotát, ahol a munkások 10°/o-át bocsátották el pangás miatt, de a megmaradtak mind teljes napot dolgoznak, mint azét, ahol ugyan a munkások csak 5°/o-ával tétették le a szerszámot, de az el nem bocsátottak munkaidejét 20°/o-kal megrövidítették). Ami az állandó adatgyűjtés Varlez javasolta másik eszközét: a munkásegyesületeket illeti, ezek tagadhatatlanúl hasznos tevékenységet visznek végbe e téren, pl. Angliában, Belgiumban, Franciaországban és egyebütt is,