Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 22. szám - A munkanélküliség nemzetközi statisztikájának módszere

786 Munkásügyi Szemle de éppenséggel nem adnak tökéletes megoldást. Mert először is a legtöbb államban ez egyesületek a munkások kisebb részét számíthatják tagjaik gyanánt s így adataik inkább csak reprezentativus értékűek, de meg a valóságtól eltolódást is mutathatnak amiatt, hogy a szervezetbe tartozók rendesen a képzettebb, tehát a munkanélküliségnek kevésbbé kitett munkásokból kerülnek ki. Végül pedig az egyesületi adatgyűjtés messzemenő' decentralizációt jelent, ami nem válik az adatok egyöntetűségének javára : pl. a betegség, vagy munkaviszály okából munkanélkül lévőket itt számításba veszik, amott nem; sőt néhol olyan felfogás is érvényesül, hogy aki munkanélküliség ellen biztosítva van, nem tekinthető munkanélkülinek, ha éppen nincs is állásban; itt — ami kétségtelenül helyesebb — a valamely meghatározott napon munkanélkül lévők számát mutatják ki, amott azokét, akik egy hét, vagy egy hónap folyamán együttvéve munka nélkül voltak. Es csak fokozzák a zavart a feldolgozás eltérései. Ez okoknál fogva, ha van olyan központosító szerv, amely a munkások nagyobb tömegét egyesíti magában, mint a szakmák szerint tagolódó egyesületek, ajánlatosabb arra bízni a munkanélküliség állandó megfigyelését. Magyarországon van ilyen szervünk az 1907. évi XIX. t.-cikk alapján létesült munkásbetegsegélyzőés biztosító-pénztárakban. Ezek az ipari munkásság legnagyobb részét tagjaik közé számítják, adatgyűjtésük — vezetésükre a munkásságnak döntő befolyása lévén — bizalommal találkozik az érdekeltek körében; fontos hivatásuk lehet magában a munkanélküliség ellen folytatott harcban is, ha a munkanélküliség elleni biztosítást rájuk bízzuk s van az adatgyűjtés és földolgozás szükséges centralizációját biztosító, főszervük is: az Országos Munkásbetegsegélyző Pénztár, illetőleg az Állami Munkásbiztosítási Hivatal. Ennélfogva tervezetemben, amint ott részletesen megokolom, Magyarországon e pénztárak kezébe vélném leteendőnek az állandó adatgyűjtést. Ennek szükségessége és lehetősége azonban hazai viszonyainkban gyökerezik s világért sem akarja az eljárás eme módjának javaslása kisebbíteni a Variez által ajánlott munkásegyesületek működését, amelyek a mi betegsegélyző pénztárainkhoz hasonló középponti szervezet híjján valóban nélkülözhetetlenek, sőt ily szervezetek mellett is a vizsgálódást kiegészítő hasznos szerepük van. Mert hiszen a munkanélküliség is ama bonyolult és kényes természetű társadalmi jelenségek közé tartozik, amelyek lényegét puszta számszerű összefoglalások nem világíthatják meg teljesen. Bajai orvoslását biztosító alapos megismerésére csak a kvalitativus megállapításokat is nyújtó monografikus kutatás viszen el, amelynek az eszközök tarka változatossága állhat rendelkezésére: az általános számlálás kiegészítése helyi számlálással az egyes szakmák körében, szegénysegélyező-egyletek, a munkaközvetítő, munkanélküliség ellen biztosító intézetek adatai, a ki- és bevándorlás, a belső vándorlás, a termelés, az árak statisztikája stb. (A vándorlás és a munkanélküliség összefüggésére éppen egyik honfitársunk: Ferenczi Imre mutatott rá a zürichi konferencián s a konferencia az ő javaslatára külön is kiemelte a vándormozgalom tanulmányozásának szükséges voltát a munkanélküliség kérdésének alaposabb statisztikai megismerése céljából1 is). Mindezek nem kerülik el Varlez figyelmét sem, aki különben még néhány életre való javaslatot és megjegyzést tesz és szabatos formába öltöztetett kérdőivet is tervez úgy az időszakos, mint az állandó adatgyűjtés céljára. Ez a kétféle kérdőív azonban gyökerében különbözik egymástól. A népszámlálás alkalmából végbemenő időszakos adatgyűjtés nagyon helyesen az egyéni lap rendszerén épül föl: minden egyes »chőmeur« külön kérdőlapon számol be a kivánt fontos adatokról, amelyek között szerintem iQi^Pr°CéS verbal de la séance des commissions de statistique du chőmage. (Zürich, le 9