Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 20. szám - A budapesti diáknyomor

740 hónapjaiban történt, a statisztika szerint 1-8 hónap óta tanított 16, 3—6 hónap óta 29, 6—12 hónap óta 81, 12 hónapnál régebben 54. Az ügyvédi irodákban dolgozók* közül óránként 40 fillér fizetése volt 43*2°/o-nak1 41-50 fillér 167°/o-nak, 51—80 fillér 37-9'Vo-nak, 81 — 100 fillér 2'2u/o-nak. Egyéb irodákban dolgozók !fizetése valamivel jobb volt. Még szomorúbb a helyzete azoknak, akik kénytelenek ' voltak'lkülönböző foglalkozásokat űzni, csakhogy eltengődjenek valahogy. Még szomorúbbá válik az eddig leirt kép, ha azt nézzük, hogyan élnek a diákok. Szüleinél lakott 223, rokonnál 37, intézetben 28, tanítványával, főnökével 20, albérletben 485, ágyra járt 13. Az albérletben lakók közül fizetett egy hónapra 10 koronát ] 10, 10—20 koronát 139, 20-30 koronát 205. Súlyosbítja eme adatokat az, hogy a lakás nagyon sok esetben egészségtelen, túlzsúfolt, piszkos. Éppen ilyen rosszak a diákok táplálkozási viszonyai. 3 diák naponta csak egyszer evett, 62 kétszer, 423 háromszor. Kifőzésben étkezett 50, menzán 115, népkonyhán 15, lakásán állandóan hideget 5. Az egyes diákok napi étkezési költsége 96-nál 100 fillér, 260-nál 101—200; fillér, 83-nál 201—300 fillér, 546 idegenben lakó közül tehát 356 egy-két korona közötti összeget költhet étkezésre. 242 diák silány keresetéből maga fizette a vizsgadíjat is és tekintélyes aránylag az az összeg is, amit könyvekre költöttek. Nem csoda'tehát, ha ilyen viszonyok között SO^/o-a a diákságnak el volt adósodva. Ilyen szomorú életviszonyok természetszerűleg nem maradhattak hatás nélkül a diákság tanulmányaira. Rendesen csak 59'2°/<> járt az előadásokra, 27,3% egyáltalán nem hallgatta azokat, 6'3ü/o|[»olykor« járt az egyetemre. Ezeknek az életviszonyoknak a megismerése nagy jelentőségű, mert olyan társadalmi politika megteremtésére kell, hogy kényszerítsen, amely a hasonló nyomort előidéző okok megszüntetésére lirányul. Enyhíteni ezen a nyomoron ideig-óráig lehet bizonyos jóléti .intézményekkel, megváltozása azonban csak gazdasági és kulturális viszonyaink alapos változásával remélhető. Az angol szakszervezetek kongresszusán, melyet nemrég Newcastleben tartottak, nagyon meglátszott a nemrég lezajlott nagy angolországi sztrájkok és zavargások nyoma. A Trade Unionok konzervatív elité munkássága a harcok törvényes és parlamenti formáihoz szokott ily utcai zavargások majd egy évszázad óta nem voltak Angolországban. Feltűnő volt a lefolyt mozgalomban a szindikálista vonás. A hajólegénység nagyobb bért vív ki magának. Erre a dokkmunkásság is követeli ezt. Egy-két társaság megadja amit kér, megegyezik a vezetőkkel. De a munkástömeg nem áll munkába, többet kér, dezavuálja vezetőit. Csatlakozik a sztrájkolókhoz, a Lancashire- és Yorkshire-vasut málházói és munkásai lassanként a többi helyi érdekű vasút munkása is, úgy hogy végül megáll a munka a dokkokban. 1911. évi augusztus 13-án Mann Tamás, a fősztrájkvezér, a közlekedési munkások általános sztrájkját proklamálja. A sztrájk magával ragadja a városi vasutak, a villamos- és gázművek, sőt a közegészségügyi hatóság munkásait is, úgy hogy csak katonaság és »önkéntes« munkáscsapatok segítségével lehet keservesen ellátni a nagyvárosok legszükségesebb üzemeit. De ez nem megy vérontás nélkül. Az elkeseredett tömeg a katonasággal is szembe száll, sok munkás veszti életét, sok sebesül meg súlyosan. Angolország polgársága látja, hogy a munkásság szervezetei megakaszthatják az egész ország életét, elzárhatják élelmezését, ha komolyan akarják. A munkaadók elvesztik bizalmukat a szakszervezetek iránt, mert a vezetőség által elfogadott feltételeket a tömeg nem respektálja. Óriási tartaléktőkék gyűjtését határozzák el, összetársulnak a munkaadó-szövetségek, készülnek a szakszervezetek elleni harcra. A szakszervezeti kongresszus tárgyalásain végigvonul az események hatása. Nagy és izgatott tárgyalás között támadják a parlamenti bizottság jelentését, mert nem elég éles a kormánynyal szemben. Támadják a vezetőséget, mert meghívta a kormányt, mely lövetett a munkásokra. Miliciát követelnek a rendes hadsereg helyébe, de ezt az indítványt el-