Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 20. szám - Reformatio in pejus a munkásbiztosítási perben

Munkásügyi Szemle rint a relatív jogerő, vagyis az egyik félnek az ítélet rendelkezéseiben megnyugvása jogkövetkezmény nélküli, hatálytalan és illuzórius. V. Schultzenstein, Siefart és dr. Baumgarten helyesen utalnak arra, hogy a reformatio in pejus tilalma nem áll ellentétben a nyomozás (officialitás) elvének alkalmazásával. Amaz érveléssel kapcsolatban, hogy a felső fórum csak a felek által »vitás«-sá tett kérdésekben ítélkezhetik, dr. Alapy annak a felfogásának ad kifejezést, hogy a bíróságra nézve a feleknek valamely ténykérdésre vonatkozólag elfoglalt álláspontja is kötelező'. Pl. felhozza, hogy ha a sérült csak a munkaképességcsökkenés fokának megállapítását nyilvánítja sérelmesnek és nagyobb u/u megállapítása céljából felebbez, úgy vitás kérdés egyedül a munkaképességveszteség fokának többlete; vagy ha igénylő a kártalanítás alapjául szolgáló javadalmazás összegszerűségét kifogásolja, úgy csak ez a körülmény vitás. Ez az álláspont nyilván ellentétben áll az Elj. Rend. 109. §-ával, mely szerint a bíróság a tényállás felderítésére szükséges összes bizonyítékokat hivatalból beszerezni köteles akkor is, ha a felek valamely bizonyíték beszerzését nem indítványozták. A reformatio in pejus tilalma nem kívánja és nem feltételezi a munkásbiztositási perben nélkülözhetlen e hivatalbóli nyomozó elvnek megszorítását. Úgy az alsó, mint felsőfokú bíróságok tehát a felebbezéssel megtámadott igény alapját képező tényállást hivatalból korlátlanul megállapíthatják és következtetéseiket szabad mérlegelés útján minden irányban levonhatják. Korlátolva csak annyiban vannak, hogy egyoldalú felebbezés esetén az alaptalan felebbezési kérelmet elutasíthatják, ellenben a felebbezőnek az alsóbbfokú határozatban meghatározott jogállását hivatalból nem rosszabbíthatják, csak javíthatják 1),2). VI. A felek kérelmén túlterjeszkedést különben a gyakorlatban éppen az eljárásnak hivatalbóli nyomozó jellege teszi sok esetben szükségtelenné és nélkülözhetővé. E részben figyelmet érdemel az a körülmény, hogy a munkásbiztosítási igényeket érvényesítő felek követelésüket rendszerint a jogcímnek, az igény minőségének és számszerű összegének szabatos megjelölése nélkül érvényesítik és a pénztárnak, illetőleg az alsófokú munkásbiztosítási választott bíróságnak feladata, hogy a törvény és alapszabály rendelkezései értelmében jogosan érvényesíthető igényt meghatározza, s az igényjogosultságot megállapító határozatban körülírja. E működés folyamán az igény hivatalbóli megállapítására kellő mód és alkalom nyilik. Hasonlóképpen a választott bírósági ítélet ellen irányuló felebbezésben a fél rendszerint nem terjeszt elő mennyiségileg, vagy összegszerűleg szabatosan meghatározott kérelmeket. A biztosított félnek, vagy hozzátartozóinak felebbezési kérelme rendszerint csak arra irányul, hogy a betegsegély, vagy járadék összege kedvezőbb adatok alapján és a törvényben megengedett kedvezőbb mértékben felemeltessék. A pénztár is rendszerint arra szorítkozik, hogy vagy az igény jogalapját támadja meg, vagy a megállapított követelésnek kisebb összegre korlátozását hozza javaslatba. A felek kérelmeiben pontosan meg nem határozott — és a dolog természete szerint többnyire szabatos körülírást nem is feltételező — ') Világosan ezt az elvet állítja fel a német birodalmi biztosítási hivatalnak egyik újabb keletű határozata a következő megoko'ással : »Auch das Schiedsgericht musste die durch den Bescheid geschaffene Rechtslage jedenfalls sachlich beachten, denn es durfte den Verletzten nicht schlechter stellen, als er durch den für die Bevufsgenossenschaft verbindlichen Bescheid gesíellt ivar. (Rekursentscheidung 2354. Amtl. Nachrichten 1910.) 2) A budapesti munkásbiztosítási választott bíróság több esetben helyezkedett ilyen álláspontra, amidőn az ítélet megokolásában kifejtette, hogy meggyőződése szerint a felsorolt érveknél fogva a felebbező igénylő követelése helyt nem állana, vagy kevesebbet tenne ki a pénztári határozatban megállapított összecnél, ámde a követelés felemelésére irányuló egyoldalú jogorvoslat alapján a felebbező helyzetének rosszabbítására magát a Törvény felhatalmazása hiányában jogosítottnak nem tekinti. Ezért az alsófokú határozat érintetlenül hagyásával a felebbezési kérelmet elutasította.