Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 1. szám - A szociális egészségügy perspektivája

Munkásügyi Szemle 45 Ideiglenes munkatelepek alkalmazottainak biztosítása az építőiparban. A m. kir. állami munkásbiztosítási hivatal 1911. november hó 10-én kelt 11.969/1911. sz. határozata. Határozat. A m. kir. állami munkásbiztosítási hivatal megállapítja, hogy S. A. budapesti építész vállalkozónak mindazok a biztosításra kötelezett alkalmazottai, akiket a munkaadó a v—i kerületi munkásbiztosító pénztár kerületében foglalkoztat, ennek a kerületi munkásbiztositó pénztárnak tagjai és ennél esnek bejelentési kötelezettség alá; a kötelezettség alól kivétetnek nevezett munkaadó b—i rendes munkatelepének alkalmazottai, akik a v—i kerületi munkásbiztosító pénztár kerületében való foglalkozásuk tartama alatt is a b—i kerületi munkásbiztosító pénztárnál biztosíthatók. Megokolás. A m. kir. állami munkásbiztosító hivatal biztosítási tanácsának 6-os számú elvi határozatában már megokoltan kifejtette, hogy az ideiglenes munkatelep alkalmazottai az iparüzlet székhelye szerint illetékes kerületi munkásbiztositó pénztárnál nem jelenthetők be és ezek az ideiglenes munkatelep helyére illetékes kerületi pénztárnak tagjai; ezt az elvet az itt felmerült vitára is alkalmazva, kétségtelen, hogy S. A. budapesti építési vállalkozónak azok az alkalmazottai, akiket a v—i kerületi munkásbiztosító pénztár kerületében teljesített építkezéseknél foglalkoztat, a b—i kerületi munkásbiztosító pénztárnál nem jelenthetők be és ezek a v—i kerületi munkásbiztositó pénztár tagjai; a nevezett munkaadónak a v—i kerületi munkásbiztosító pénztár kerületében foglalkoztatott alkalmazottai, és pedig szintén a hivatkozott elvi határozatban kifejtett álláspont értelmében, csak akkor jelenthetők be a b—i kerületi munkásbiztosító pénztárnál, ha foglalkozásuk a munkaadó b—i rendes munkatelepén való alkalmaztatásuk alapján történt A m. kir. állami munkásbiztosítási hivatal felfogása szerint az építkezés, mint amely bizonyos építmények létrehozását célozza, egy-egy építmény szempontjából és az erre irányuló hely és. idő szerint korlátozott célzatnak megfelelően az ideiglenesség jellegét viseli. Épen ebből az ideiglenességből következnek tehát az 1907: XIX. t.-c. 120. §-ának utolsó bekezdésed) pontjában megállapított és az idézett elvi határozatban tüzetesen kifejtett azok a jogkövetkezmények, amelyeket a m. kir. állami munkásbiztosítási hivatal ebben a határozatban is érvényre emelt. Mindezekből következik, hogy a b—i kerületi munkásbiztosító pénztár ad 29.960/1911. sz. a. kelt és a jogvitát előidéző előterjesztését a m. kir állami munkásbiztosítási hivatal helytállónak nem találhatta. Ez az előterjesztés ugyanis abból a feltevésből indul ki, amely szerint minden építkezés az ideiglenes munka fogalma alá esvén, az 1907. XIX. t.-c. 120. utolsó bekezdése b) pontjában foglalt és rendes és ideiglenes munkatelepre felosztó megkülönböztetés ebben az iparban egyáltalán nem nyerhetne helyet. Ez az álláspont abban a nyilvánvaló hibában szenved, amely szerint az egyes építkezések ideiglenességének jellegét átviszi magára az illető építőiparüzemre. Már pedig ez a következtetés nem áll meg. Kétségtelen ugyanis, hogy az egyes építkezések csak időleges munkateljesítményei az állandóság jellegével minden egyéb iparüzemmel egyképen rendelkező építőipari üzemnek. Ezt a megkülönböztetést az építőiparüzem egyes építkezései és maga az iparüzem között az 1907. évi XIX. t.-c. 120. §-a alkalmazásánál is meg lehet, illetőleg meg kell tenni és pedig akként, hogy az építőipari üzem rendes alkalmazottai, t. i. az üzem székhelyén alkalmazott építészek, rajzolók, pallérok stb. mint a rendes munkatelep alkalmazottai, az egyes építkezéshez fogadott munkások pedig, mint az ideiglenes munkatelep alkalmazottai veendők megítélés alá és ehhez képest kell őket az egyik vagy másik kerületi munkásbiztosító pénztárnál bejelenteni. A b—i kerületi munkásbiztosító pénztárnak álláspontja mellett felhozott egyéb indokok és jelesül az, hogy a törvény általános célzata a bejelentések egységesítése, magának a törvénynek kifejezett különöse rendelkezésével szemben meg nem állhat.