Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 1. szám - A gazdasági munkások biztosítása az államok törvényhozásaiban

Munkásügyi Szemle 23 SZEMLE. • • MUNKÁSBIZTOSÍTÁS. A gazdasági munkások biztosítása az államok törvényhozásaiban. Irta: dr. Fáy Gyula, min. osztálytanácsos, az Országos Gazdasági Munkás-és Cselédsegélypénztár igazgatója. A gazdasági munkások biztosítása az államok törvényhozásaiban nem mutat olyan előrehaladottságot, mint az ipari munkásoké. Még azokban az államokban is, amelyek a munkásbiztosítás terén a legnagyobb eredményekkel dicsekedhetnek, a gazdasági munkások biztosítása csak lassú lépésben halad a többi foglalkozások tekintetében tett hasonló gondoskodás nyomába. Ez a jelenség több okra vezethető vissza. Nevezetesen a viszony a gazdasági munkás és munkaadó között még ma is patriárkálisabb, mint bárminő más alkalmaztatásban. A gazdák, különösen az állandóan alkalmazott gazdasági munkásaikkal, vagyis a gazdasági cselédeikkel szemben a régi időben törvényes kényszer nélkül gondoskodtak azok betegségében, szerencsétlenségeiben, s az e téren európaszerte hozott első kényszerítő törvények, melyek a gazdák ellátási kötelezettségét kimondták, tulajdonképpen csak a fennálló szokásjogot szankcionálták. Egészen más volt az ipari foglalkozásokban alkalmazottak ellátásánál az a jogforrás, amelyből a törvényes gondoskodás kifejlődött, s amelyre a legtöbb helyen a bányamunkások adták meg az ő társládáikkal a legklasszikusabb példát; ezeknél a munkások szövetkezése vagyis egyenesen a kölcsönös biztosítás volt az alap, melyen a törvényes intézkedések felépültek. Hogy tehát az államok a gazdasági munkásokról inkább a gazdák szavatosságának kimondása, mint a biztosítás formája útján gondoskodtak, annak oka első sorban a történeti fejlődés volt, de e mellett kétségkívül közrejátszott ama különbség is, mely a gazdasági és egyéb foglalkozások keresetének minősége között mutatkozik. A gazdasági munkások az ő időszaki keresetükkel nehezen illeszthetők be a biztosításnak az ipari foglalkozásokra mért kereteibe, hol a munkások általában egész éven át egyformán keresnek. Nem szabad azonban figyelmen kivül hagynunk különösen a betegség esetére való biztosítás szempontjából azt a legfontosabb különbséget, mely az ipari és gazdasági foglalkozás között fennáll, hogy míg az ipari munkásak túlnyomólag a gócpontokban nyernek alkalmaztatást, hol a gyógyítás mindennemű eszközei rendelkezésre állanak, addig a gazdasági munkásokat foglalkozásuk a perifériákhoz köti, hol éppen első sorban a gyógyítási eszközök hiánya miatt nem csak nálunk, de más államokban is egységes biztosítás behozatala nagy nehézségekkel jár. Ezeknek előrebocsátása után, abból a célból, hogy a gazdasági munkások biztosítása tekintetében történt gondoskodásnak áttekinthető képét adjuk, vegyük sorba a munkásbiztosításnak három fő ágazatát, úgymint a betegség, baleset és rokkantság esetére való biztosítást. 1. A betegség esetére való biztosítás ott, ahol önkéntes formában fennáll, természetesen egyetlen államban sem zárja el az utat a gazdasággal foglalkozók önkéntes belépése elől, s azt is el lehet mondani, hogy ahol az önkéntes biztosítással nagy eredményeket értek el, mint például Franciaországban, ott a biztosításra való törekvés a gazdasági munkásokat sem hagyta érintetlenül. Számuk azonban a biztosítottak sorában mindenütt aránylag csekély százalékot tesz ki. Ahol pedig az ipari munkások beteg-