Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 12. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. 4. ülés 1912. évi május hó 17-én

Munkásügyi Szemle 447 kívánatossá. Irányítani, visszaéléseket megelőzni, esetleg megtorolni kell, de nem mindent központból intézve, a helyi pénztár autonómiáját elsorvasztani. Végeredményben ez a conclusióm: a szervezetet, úgy a hogy van, megtartani ; kellő okot annak megváltoztatására nem találok. Azonban az autonómiának akkor, mikor az Országos Pénztár és a helyi pénztárak hatáskörét betölti, a helyi pénztárak önállóságát biztosító szempontokat nagyon szem előtt kell tartania. Nem tartanám bajnak azt sem, ha a törvény úgy módosíttatnék, hogy a helyi pénztárak ne egyharmadot, hanem többet tarthassanak meg s az Országos Pénztár a befolyt összegeket csak közös célokra s ne egyes pénztárak segélyezésére fordíthassa. Hiszen bizonyos, hogy az Országos Pénztár nagy alkotásokat csak akkor tud megvalósítani, ha tetemes pénzösszegek folynak be. De ha ezeket a befolyó pénzösszeget kiosztja más pénztáraknak, amelyek deficittel dolgoznak, akkor nem lehet ezt a célt elérnie. Ellenben ha aránylag kisebb hányadot, pl. a felesleg felét kellene beszolgáltatni, de a kerületi pénztárak önállósága kellően érvényesülne s azok nem remélhetnék deficitjük központi honorálását, akkor jobb volna a gazdálkodás és kisebb fölösleg-hányadnak beszolgáltatása dacára nézetem szerint a centrum többet kapna, mert nagyobb fölösleg takaríttatnék meg s igy több jutna fölosztásra. Hogy mégsem azt javasolom, hogy a törvény ez [irányban módosíttassék s a szervezetet mai helyzetében megtartandónak vélem, az azért van, mert a hátralékok behajtása esetében, helyes központi ellenőrzés és irányítás a helyi szerveknek a törvénynek megfelelő helyes szervezése s antonomiájuk teljes kifejtése mellett remélhető, hogy így is helyes mederbe jut a betegségi biztosítás ügye. Ha ez meg nem valósul, akkor kellene ^nézetem szerintjfáttérni a proponált változtatáshoz. A helyes szervezést én is úgy, mint dr. Vályi Sándor tisztelt barátom, az ipar központjain működő tekintélyes kerületi pénztárakban látom. Mert még ha elfogadjuk is azt, amit Dossányi Endre úr kiemelt, hogy a pénztár főcélja a beteg tag kigyógyítása, még akkor is csak a pénztáraknak ez a jelzett alakja felel meg a célnak, mert csak ez tarthat kellő tagszámú s kellő színvonalon álló orvosi kart, ebben specialistákat, kellően fölszerelt rendelőintézeteket s csak ilyen pénztárak gyűjthetnek kellő vagyont arra, hogy valamikor kórházakat s gyógyintézeteket legyenek képesek emelni. Azonban nem pusztán a beteg tagok kigyógyításában merül ki a pénztárak feladata. Annak az iránynak, mely a közegészségügyben általában uralkodóvá kezd válni, hogy a betegségek ne pusztán elnyomassanak, hanem megelőztessenek, hogy a tagok egészsége föntartassék, a munkásbiztosítás intézésében is mindinkább tért kell hódítania. Az orvosok és pedig hivatásos pénztári orvosok folytonos ébersége és aktióban léte általuk és a pénztári tisztviselők által rendezett felolvasások, a tagok intelligentiájának főleg egészségügyi kérdésekben való növelése és terjesztése olyan lényeges szükséglet, melyet csak ily előkelő, nagy pénztárak tudnak a munkásság egész közszellemének átalakításával megvalósítani. Erre akármilyen falusi jellegű kispénztár a maga primitív eszközeivel képtelen, pusztán az országos centrumból való irányítás pedig nálunk, ahol még az intelligenciának pusztán sajtó útján való terjesztése elé az az akadály is gördül, hogy a munkásság nagy része analfabéta, a kivánt cél elérésére egymagában nem elég alkalmas. Mikor a törvényt egészében véve a szervezet szempontjából helyesnek tartom, annak az összehasonlításnak is befolyása alatt állok, melyet a külföldi s belföldi munkásbiztosítás közt tettem. Fölényben van a mi törvényünk a külföldiek fölött a szervezetnek tisztán áttekinthető, egységes megalkotásával. A külföldön oly tekintélyek, mint Zacher, Dödicker, Hartmann és Fleischauer elismerőleg nyilatkoztak a magyar munkásbiztosítás ezen szervezeti előnyéről. De önkéntelenül felötlik a kérdés, ha oly helyes ez a törvényalkotta szervezet, miért volt benne eddig mégis annyi súrlódás, csatazaj? Uraim ! Amint a törvényt az egész munkásbiztosítási intézmény koncepciója szempontjából kiváló alkotásnak látom és látják mások is, úgy az életbeléptetésnek elhamarkodottsága és másfelől a hatáskörök nem egész szabatos megvonása nagyon sok bajnak kútforrása volt. Elnök úr ő Excellenciája említette és helyesen mondotta, hogy a hatáskörök elhatárolását az autonómiára bizta a törvény, hogy az töltse be azokat a kerete-