Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 12. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. 4. ülés 1912. évi május hó 17-én

Munkásügyi Szemle 445 munkásügyi bizottság javaslatára a meghozott törvény 118. §-ában azt valósította meg, hogy a pénztárak és általában a helyi szervek vagyoni feleslegek egyharmad részét a maguk részére megtarthatják, megalkotta azt, amit az eredeti törvényjavaslat nem akart: a helyi pénztárak vagyonjogi önállóságát. Igaz, hogy ez szerényen történt. A bizottság indokolása szerint csak azért, hogy a helyi szervek gazdaságos kezelésre serkentessenek. Végeredményében azonban ez elvi jelentőségű, minek le kell vonni a következményeit. Az eredeti törvényjavaslatnak a munkásügyi bizottságtól eredő két módosítása, t. i.: a biztosítási kötelezettségnek bifurkációja s a kisiparnak adott privilégium az eredeti javaslattal szemben nagy hiba volt. Ellenben a most szóban lévő harmadik változtatás meggyőződésem szerint az autonómiának igen helyes módosítása. Minden autónomikus szervezet ugyanis csak akkor virágozhatik fel, ha nem egészen mereven, vagyis úgy van centralizálva, hogy a perifériákon az érdeklődés a maga ügyei iránt teljesen megcsappan. Az államokban az önkormányzat nélküli parlamentarismus azt vonná maga után, hogy a perifériákon a választásokban és korteskedésben merülne ki az egész politikai élet és a tulajdonképeni nemzeti önkormányzat csak bent a parlamentben volna meg. Már pedig óvakodni kell attól, hogy a polgárok nagy zömében kihaljon az érdeklődés. Kinek-kinek egy bizonyos részt oda kell adni a közmunkából, a közös célok megvalósításának föladataiból. E nélkül az autonómia ügye bukásra vezet. Ezért magárak az Országos Pénztárnak is azt kell gondoznia, hogy nem közönyös vagy elkeseredett, hanem ügyünk iránt lelkes helyi pénztárak legyenek, ami csak autónomikus jogaik respektálása s törvényalkotta vagyoni alanyiságuk épségben tartása, sőt erősítése mellett érhető el. Nagyrabecsült barátom dr. Papp Géza felszólalásában helyesen hangsúlyozta, hogy feltételezhető olyan idealizmusa a pénztáraknak, melynélfogva nem pazarolják el vagyonukat csak azért, hogy éhező lestvéreik abból ne részesüljenek. De én nem ebben a beállításban látom a helyzetet. Ahhoz, hogy a pénztár a valóban szükséget szenvedő testvérek megkárosítása céljából pazaroljon, igaz, nagy erkölcsi romlottság kellene. Csakhogy nem szándékos pazarlás kell ám ahhoz, hogy deficittel végződjék egy pénztár gazdálkodása. Hogy egy pénztár .a jogos igények kielégítése melleit megtakarítást érhessen el, ahhoz mindenre kiterjedő gondosság, a természetszerűleg túlterjeszkedő igényű felekkel és tagokkal való érintkezésnek óvatossága, a szerződési módok praktikus kieszelése, szorgalom, folytonos takarékosság, egyszóval lelkes és nagy munka szükséges. Sokszor önmegtagadás és támadások elviselése. Vezethet-e vájjon ehhez az autonómiájának központi lenyügözése miatt elkeseredett helyi pénztárnak az a tudata, hogy ha meggazdálkodnia sikerül bizonyos összeget, annak 1/3 részét megtarthatja ugyan, kétharmad részét azonban az Országos Pénztárhoz kell beküldenie, mely kevésbbé takarékos pénztárakat segít majd ki ezzel. Félő, hogy e módszerrel pazarlás nélkül is odajuthatunk, hogy a pénzügyi deficit állandóan növekedni fog, vagyis végereményében előáll az a helyzet, melyet Bossányi tisztelt tagtárs úr szellemesen »adósságcsinálásra való szövetkezésének nevezett. Nagy gonddal kell óvni a helyi pénztárak autónom jogait s gazdasági önállóságát. Én is teljesen hive vagyok a münkásbiztosítás egységének, de helyes legyen ez az egység. Hiszen a mi iparunk a balesetbiztosítást külön iparágakként, vagy területenként elviselni nem is volna képes. Erről kár is volna vitatkozni, mert hisz ellenkező nézetek nem is merültek fel. A balesetbiztosításnak országos egységessége nálunk olyan conditio, sine qua non, amelyet egy törvény se módosíthat. Nem tartom a balesetbiztosítás egysége ellen szóló nagyjelentőségű érvnek azt, amit dr. Vályi Sándor tisztelt tagtársunk — különben rendkívül tanulságos fölszólalásában — kiemelt, hogy a balesetbiztosítás lebonyolítása a mai centralizáció mellett nehézkes és a felek túlsók zaklatásával jár. Mert noha abban igaza van a választott bírósági elnök úrnak, hogy az állandó járadék megállapítása előtt a balesetet szenvedettnek többször kell orvosi vizsgálatra jelentkeznie, csakhogy oly nagy az az érdek, hogy az állandó járadék helyesen állapíttassák meg, hogy nem tekinthető azzal szemben tetemes tehernek az Országos Pénztár orvosaihoz való felrándulás ilyen a balesetet szenvedettnek egész jövőjére s existenciájára kiható ügyben. Az ezzel járó költségek sem aránylag nagyok. Különben csak következetes, ha az Országos Pénztár számlájára menő állandó baleseti járadékot maga ez a pénztár állapítja meg. A hol ennek a következetességnek