Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 11. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozása. III. ülés 1912. évi május hó 9-én

rMunkásügyi Szemle 411 A tüdőbeteg rokkantaknak az intézetekben való állandó elhelyezése kétségkívül igen nagy akadályokba ütközik. A beteget rendszerint nagyon nehezen lehet rávenni, hogy családi környezetét otthagyja és hogy eddigi életszokásait gyökeresen megváltoztassa, ennek gyakran az az oka, hogy a család eltartásáról kell az illetőnek gondoskodnia. Addig, míg a családjánál tartózkodik a járadékkal, sőt valamely csekély keresettel is hozzájárul a család fentartásához, ha azonban valamely intézetben helyezik el ez a jövedelem megszűnik. Ezért szükséges lenne, hogy az ily betegek családjainak a községek adjanak a járadékkal egyenlő összegű segítséget, a szegényellátással járó hátrányok kiküszöbölésével. A Rheinland biztosító intézet a fent említett rokkantakat háromféle intézetekben helyezi el és pedig: előrehaladt tüdőbetegek részére berendezett intézetekben, kisebb vidéki kórházakban és speciális (bármily fokú betegek részére berendezve) tüdőbeteg kórházakban. A két utóbbi intézetekben való elhelyezés inkább bevált, mint az elsőkben. Szem előtt kell ugyanis tartani, hogy a segítés legyen a fő szempont és ne az elkülönítés. Egy istenhátamögötti helyen levő intézetben sohasem lehetne tüdőbetegeket állandóan megtartani. Állandó orvosi szolgálatot sem lehet nélkülözni. Ha egyes helyeken nem érték el a tüdőbetegek elhelyezésével a várt eredményt, annak leginkább az az oka, hogy sokkal inkább az elkülönítést tartották szem előtt, mint a súlyos tüdőbetegek különleges állapotát, kívánalmaikat és reményeiket. Az orvosnak, ki ily betegek gyógykezelésére vállalkozik, első sorban pszichológusnak kell lenni. Leginkább fiatal emberek ezek a betegek, akik ragaszkodnak az élethez s mindvégig remélik a felgyógyulást. Minden fölösleges kényszertől óvakodni kell s kimenést, látogatások fogadását szabadon meg kell engedni. Ügyet kell vetni arra, hogy régebbi tartózkodási helyük közelében — szűkebb hazájukban — maradjanak a betegek. Ezért a biztosító intézet arra törekszik, hogy minden kerületben egy-két nem nagyon félreeső kisebb vidéki kórházban biztosítson helyet a tüdőbeteg rokkantaknak. Ezek a kisebb kórházak — ha mindjárt nincsenek is a szakszerű kezeléshez szükséges felszerelésekkel ellátva — rövidesen berendezkedhetnek a speciális kezelésre s épen a biztosító intézetek által fizetett gyógydíjak avagy olcsó kölcsönök is tapasztalás szerint hozzájárulnak, hogy ezek a kisebb kórházak a szükséges berendezéseket megszerezzék. S ezzel egyszersmind a tuberkulózis elleni küzdelemnek is újabb helyei létesülnek. Á súlyos tüdőbetegre pedig nagyon előnyös, ha más betegekkel tartózkodik egy helyen. Mindezekre való tekintettel a Rheinland biztosító intézete vidéki kórházépítések céljaira csak azzal a feltétellel ad kölcsönöket, hogy az illető kórházban oly berendezéseket létesítenek, melyek alkalmassá teszik súlyos tüdőbetegek befogadására. Ez az intézkedés annyira bevált, hogy ezidőszerint már 22 ily intézetben helyezhetnek el betegeket. Az ápolásnak is igen gondosnak s egyénileg alkalmazkodónak kell lennie. Ezt is inkább el lehet érni egy kisebb intézetben. Nagyon fontos, hogy azokat — a nem fekvő betegeket, — kik tudják magukról, hogy súlyos betegek, életkedvvel töltsék el. Ha ezt el bírják érni, ez visszahat a beteg testi állapotára. Ehhez azonban az orvosok és az ápolószemélyzet odaadó tevékenysége szükséges. A betegeket kisebb szobákban — 4, legfőbb 6 ágygyal — kell elhelyezni s minden beteg részére egy elkülönített helyet kell fenntartani. A fekvő betegeket pedig lehetőleg egyes szobákban, de mindenesetre a fennjáróktól elkülönítve kell tartani. A fennjáró betegeket foglalkoztatni kell könnyű házi, kerti vagy egyéb kézi munkával egy-egy órán át. Az ily foglalkozás eltereli figyelmüket a betegségükről, míg a foglalkozásnélküliség hamarosan elkedvetleníti s az intézet otthagyására birja őket. Kezdetben vonakodnak ugyan rendszerint a munkától, de az ügyes és alkalmazkodni tudó ápolószemélyzet mindig találhat a beteg természetének megfelelő alkalmas foglalkozást.