Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 11. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozása. III. ülés 1912. évi május hó 9-én

410 Munkásügyi Szemle indokul szolgálnak a vállalati pénztárak teljes megszüntetésére. Ugyanezek állanak fokozottabb mértékben a bányatársládákra is főleg ^ azért, mert ott az egyenlő teherviselés elve nincs megvalósítva. A munkások a biztosítás terheinek aránytalanul nagyobb részét viselik. Kérdem én, mi indokolja azt, hogy a bányamunkások jobban megterheltessenek, mint a többi ipari munkások. Nem úgy értem ezt a nagyobb terhet, hogy tán nagyobb százalékot fizetnek, mint a többi munkások, mert erre esetleg azt lehetne mondani, hogy nagyobb ellenszolgáltatást is kapnak. Nem így kell ezt érteni. Hivatkozom Wallner főbányatanácsos adataira, amelyek szerint az egy osztrák-magyar államvasút-társaság kivételével a bányatulajdonosok 30, 26 és 25'Vo-át fizetik annak a járuléknak, amit a munkások szolgáltatnak be. Ezt megindokolni nem lehet. Még csak egy dolgot akarok felemlíteni s ez az, hogy a munkaadó bármely percben elbocsáthatja munkását, s ez esetben a munkás évek hosszú során át befizetett járulékait elveszíti, mert a bányatársládák között nincs meg a kölcsönösség elve. Ez a körülmény, a bányamunkásokat a függőség oly fokára helyezi, amely jogállamhoz egyáltalában nem illő. A bányatársládák szolgáltatásairól nem is beszélek, mert ezek a 6u/o-os befizetéshez arányítva olyan csekélyek, hogy szóra sem érdemesek. Ezért a bányamunkásokat föltétlenül be kell vonni a munkásbiztosítás keretébe. Egyszóval röviden összegezve az elmondottakat, azt hiszem, hogy a revízió okvetlenül szükséges. Egyrészt a hatásköri kérdések tisztázása miatt; másrészt és ez a fontos, mert elengedhetetlen szükségesség, hogy Magyarországon a munkásbiztosítás kérdését végre komolyan vegyék és ezért változtassanak a mezőgazdasági munkások és a bányászok tűrhetetlen helyzetén, továbbá gondoljanak az aggkori és a rokkantbiztosításra, amelyhez Magyarországnak is el kell jutnia. Végül még csak annyit, hogy véleményem szerint egy pillanatra sem szabad elfelednünk, hogy a munkásbiztosítás csak akkor virágzik, ha a munkásosztálynak szószólói vannak a pénztárakban. Ne tessék haragudni, hogy a munkások érdekeiket védelmezik. Enélkül a munkásbiztosítás elsenyvedne, elpusztulna. Szterényi József: Egy kérdést vagyok bátor Weltner úrhoz intézni. Ő t. i. a revízió kérdésében nyilatkozott, de nem egészen precízen, nem egészen határozottan. Úgy, hogy nem vagyok tisztában azzal, úgy érti-e szavait, hogy a revíziót nem tartja szükségesnek. Egész beszédén piros fonalként vonul végig, hogy a törvényen csak egy módosítást tart szükségesnek, csak a hatáskörök megóvása és körülírása szempontjából tartja szükségesnek a revíziót, eltekintve attól, hogy a bányamunkásokra és a mezőgazdasági munkásokra is ki akarja terjeszteni az egyenlő elbánást, ezekre is külön törvényhozási intézkedést kiván. Weltner: A revíziót a szervezeti kérdésekben csak az említett szempontokból kívánom. SZOCIÁLIS EGÉSZSÉGÜGY. A rokkantbiztosítás szerepe a tuberkulózis elleni küzdelemben. A németországi rokkantbiztosító intézetek a tüdőbeteg járadékosokat, ha a járadékról lemondanak, intézetekben helyezik el. Az elhelyezéseknek számtalan nehézségei vannak ugyan, mégis évről-évre szaporodik az elhelyezettek száma. Mig 1907-ben csak 402 ily beteget ápoltak az intézetekben, addig 1910-ben 959 volt már az elhelyezettek száma. A 959-ből 411-et a Rheinland biztosító intézet helyez el. Minthogy az intézet egymaga majdnem annyi beteget helyezett el, mint az összes többi biztosító intézetek, érdemes megismerni azokat az alapelveket, amelyek szerint a tüdőbeteg járadékosok gondozását intézi. Az intézet költségére 1906-ban 138, 1907-ben 162, 1908-ban 222, 1909-ben 293 és 1910-ben 411 személyt ápoltak. A betegeknek az intézetekben való tartózkodási ideje is állandóan növekszik. 1910-ben 60 beteg volt 2 évnél, 75 egy évnél és 111 hat hónapnál hosszabb idő óta ápolásban, azaz a beutalt betegeknek — a halálozásokat is beszámítva — 70 százaléka az intézetekben maradt. A beutaltak közül 6 év alatt 40 egyén gyógyultan távozott.