Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 11. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozása. III. ülés 1912. évi május hó 9-én

Munkásügyi Szemle 409 dolgozik, hogy a künlevőségeket behajtsa és érdekes, hogy éppen azok az érdekkörök, amelyek a leghangosabban lármáznak; az építőmesterek és a kisiparosok óriási összegekkel tartoznak. Teljesen érthetetlen, hogy a kisiparosok is a nagy terhekről beszélnek és mozgalmat indítottak a 2 százalékos járulékfizetés kiváltságának fentartására. Az adatokból az tűnik ki, hogy a kisiparosokra a munkásbiztosítás haszonnal jár. Ugyanis a járulékok 55 szászaiékával tartoznak, tehát 5 százalék olyan nyereségük van, amelyet a munkások béréből vontak le. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor világos, hogy a 3 százalékos befizetés mellett a kisiparosoknak csak nagyobb hasznuk lesz. Komikus tehát a siránkozásuk. Hogy mennyire igazságtalanok azok a vádak, amelyeket az említett körök hangoztatnak, annak illusztrálására felemlítem azt, hogy Sziklai Zsigmond úr a »Magyar Ipar« egyik számában azt merészelte állítani, hogy a pénztárakban ma csak a szakegyletek tagjai kapnak segélyt. Akkor, amikor ilyen felületes panaszokkal állunk szemben, cáfolni azt hiszem nem kell, de nem is lehet. Én a centralizáció híve vagyok. Helyesnek tartom és a kerületi pénztárakra sem sérelmes, ha az Országos Pénztár okkal-móddal használja azt a főfelügyeleti jogot, amelyet a törvény részére biztosít. Ha azonban az Országos Pénztár ugyanabba a hibába esik, amelyet az Állami Munkásbiztosítási Hivatal elkövetett, hogy minden egyes kérdésbe beavatkozik, ha az Országos is azt akarja, hogy pl. Csíkszereda Budapestről adminisztráltassék, akkor ez is^ káros a munkásbiztosításra. Az önkormányzat csak akkor lehet teljes, ha az Állami Hivatalnak csak pénzügyi ellenőrzési joga lesz. Csak arra ügyelhessen fel, hogy vájjon a pénztárak helyesen gazdálkodnak-e a befolyó pénzekkel. Ami a kerületi pénztáraknak az Országos Pénztárhoz való viszonyát illeti, azt nézetem szerint szintén nagyon jól meg lehetne oldani, ha a törvény pontosan megszabná a hatásköröket és megvalósítaná a kölcsönösség elvét. A törvénynek biztosítania kellene a kerületi pénztárak önkormányzatát is és az Országos Pénztárra csak a felügyeleti jogot kellene bízni. Ebben az esetben a centralizáció kívánatos volna, mert kell, hogy a vidéki pénztárak részére egy központi szerv intézze egységesen pl. a fürdők, szanatóriumok stb. ügyeit. Ami a vállalati pénztárakat illeti, arra nézve véleményem az, hogy azok bizony nem törődnek »atyai jóindulattal« a munkások érdekeivel. Hiszen maga a MÁV. gépgyár is, hogy a kisebbeket ne is említsem, megtette azt, hogy munkásait sokkal kisebb napibérosztályokba osztotta be, mint ahova azok tartoztak, mert az osztályokba való sorozásnál csak az alapbérüket vette figyelembe, a keresetük többi részét pedig nem. Avval az összeggel, melylyel itt a munkásokat és a pénztárt megkárosították, nem ér fel az, amit az adminisztrációra költöttek. Egyáltalán nem lehet tehát azt mondani, hogy a vállalati pénztáraknál a munkaadók viselik az adminisztrációs költségeket. A munkás csak azt látja, hogy neki mondjuk 35 fillér helyett 20 fillér járulékot kell fizetni, de nem látja azt, hogy a hátrányok kétszeresek lesznek akkor, amikor beteg. A munkásság nagy része nem tudja helyesen értékelni azt, hogy milyen előnyei vannak a munkásbiztosításnak. Önkormányzatról beszél a törvény. Tessék őszintén megmondani, hogy a vállalati pénztárak 90%-ában lehet-e szó önkormányzatról ? Nem, hisz a munkavezető, a gyáros által kinevezett igazgatóság dolgozik a vállalati pénztárak 90°/o-ában. Nincs olyan munkaadó sem, aki kimeri mondani, hogy a vállalati pénztárakban az autonómia biztosítva van. Némelyek hivatkoztak arra, hogy az angol munkásbiztosítási törvény is megengedte a vállalati pénztárak alakítását. Nem szabad azonban elfelejteni azt, hogy az említett törvény a vállalati pénztárak alakításának föltételéül azt szabja meg, hogy a munkaadó semmiféle irányban sem avatkozhatik a vállalati pénztár vezetésébe. Nem lehet a részletekbe bocsátkozni, én csak vázolni akartam a vállalati pénztáraknál uralkodó állapotokat. Önkormányzat nincs, tehát nincs paritás sem, mert a munkaadók befolyása alatt vannak az összes igazgatósági tagok. Eltekintve a többi súlyos sérelemtől: hogy a segélykiszolgáltatás rosszabb, mint a kerületi pénztáraknál, a segélyek kisebbek, hogy az orvosi szolgálat primitív, hogy a munkásokat csak orvosi vizsgálat alapján veszik fel a vállalatokba és így csak teljesen egészséges munkásokat akceptálnak. A budapesti pénztár főorvosa bizonyíthatná, hogy a kerületi pénztár rendelőintézeteiben hamis könyvekkel a vállalati pénztári tagoknak egész serege keres gyógykezelést. Csalással igyekeznek speciális gyógykezelést nyerni. Ezek a dolgok elég