Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 11. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozása. III. ülés 1912. évi május hó 9-én

iúunkásügyi Szemle ami az önkormányzatra vonatkozik, ködös, homályos. Ebből származott a legtöbb baj. Az Állami Munkásbiztosítási Hivatal mindig arra törekedett, hogy az önkormányzatot lehetetlenné tegye, arra törekedett, hogy az Országos Pénztár működését megnehezítse. Lehet, hogy jóhiszeműen, sőt tán azt hitte, hegy törvényadta jogánál fogva, de ez mind nem szolgál mentségül, ha megfontoljuk, hogy a munkásbiztosítás állandó veszekedésekkel nem felelhet meg igazi céljainak. Csak a 6 és 7 napos járulékok ügyére mutatok rá, amely ügyben a munkásbiztosítástól megszámlálhatatlan százezrek vonattak el. Számos más dologban is az összetűzések hátráltatták a biztosíiásnak fejlődését. Az Országos Pénztár megalakulásának első percétől kezdve érezte, hogy van egy hivatal, amely a működését hátráltatja. Az önkormányzatért való harc hátráltatott olyan fontos dolgokat, mint a balesetjáradékok fizetésének az ügye. És hogy ma drága az adminisztráció, ennek oka szerintem az, hogy ezek a harcok drágították meg azt. Én önkormányzatot rendőrkapitányokkal nem tudok elképzelni. Az Állami Munkásbiztosítási Hivatalnak nincs joga ahhoz, hogy rendőrkapitányokat bizzon meg azzal, hogy ezek vezessék az autonómiát. Szerintem a törvénynek azt a rendelkezését, hogy az Állami Munkásbiztosítási Hivatalnak bizonyos esetekben joga van a pénztárt saját közegével vezettetni, nem lehet úgy értelmezni, hogy az a közeg más, mint a biztosításban működő személy is lehet. Dr. Pap Géza »A munkásbiztosítás hatásköri kérdéseiről* címmel írt cikkében megszívlelés céljából idézi dr. Verkauf Leónak egyik munkájából a következőket: »önkormányzat nélkül nincs szociálpolitika, szociálpolitika nélkül nincs munkásbiztosítás.* A mikor tehát a munkaadók az önkormányzatot támadják, akkor saját érdekeik ellen cselekszenek. Ezt pedig nemcsak Farkas Elek úr teszi meg, hanem megteszik mindazok a munkaadók, akik vele egyazon nézeten vannak. Országos érdek, hogy az önkormányzat^ ellen irányuló jelszavaknak senki fel ne üljön, már pedig többek között az Állami Munkásbiztosítási Hivatal is fölült ezen jelszavaknak. Annak az állításnak megcáfolásától sem zárkózhatom el, hogy a munkásbiztosítási pénztár tisztviselői között nagyon sok szociáldemokrata van. Én, aki a viszonyokat nagyon jól ismerem, s aki ezt a kérdést alaposan tanulmányoztam, határozottan állíthatom, hogy az Országos Pénztár tisztviselői közül legfeljebb 5% van olyan, aki valamelyes vonatkozásban áll a munkásokkal. Már pedig az volna — legalább szerény véleményem szerint — helyes, ha a munkásbiztosítás terén a munkások jogai a lehető legszélesebb keretben meg lennének védelmezve. Erre minden eszközzel törekedni kell s ennek elérésére az volna a legjobb, ha a munkáspénztárak összes tisztviselői szociáldemokraták lennének. Sajnos azonban az egész ország pénztári tisztviselői közül legfeljebb 8°/o van ilyen, a többi mindenféle protekciós ember. Munkaadók, szolgabírók, alispánok stb. protezsáltjai. Ezek mindenesetre nagyon távol állanak a munkásoktól. Már pedig ez káros a munkásokra nézve, akiknek az állana érdekében, ha minél több tisztviselő az ő körükből kerülne ki. Azt én is fölöslegesnek tartom, hogy a tisztviselők vezessék a munkások és munkaadók közötti gazdasági harcokat, de hogy a tisztviselők politikai meggyőződésüknek ne adhassanak kifejezést, azt megtiltani nem lehet. Itt kell megemlékeznem gróf Tisza István cikkéről is, amelynek lényege az, hogy a szakegyletek vegyék kezükbe a biztosítás dolgát. Én a magam részéről azt hiszem, hogy a szakegyletek nincsenek abban a helyzetben, hogy a munkásbiztosítás ügyével foglalkozzanak, mert ebben az esetben a munkásoknak tartaniok kell attól, hogy az állam a gazdasági harcaikba is beavatkozik. Ha semmi beavatkozás nem gátolná, hogy ők teljesítsék azt a föladatot, akkor helyes volna a dolog, de mert erre kilátás nincs, a szakegyletek még akkor sem vállalkoznának a munkásbiztosítás föladatainak teljesítésére, ha erre törvényhozásilag akarnák őket rákényszeríteni. Én a jelenlegi törvénynek a szervezetre vonatkozó részét olyannak tartom, amelyet csekély változtatásokkal jóvá lehet tenni, amelyet főleg a hatásköri kérdések rendezésével a munkásság megelégedésére lehetne megjavítani. Mert nem igaz az, hogy a pénztárak az anyagi csőd előtt állanak. Az összes pénztárak fölöslegekkel dolgoznak. A deficit csak látszólagos. Deficittel dolgoznak a pénztárak azért, mert a munkaadók nem fizetik be a járulékokat és olyan milliókat is visszatartanak, amelyeket a munkások béréből levontak. A pénztárak adminisztrációjának drágaságáról is beszélnek, de elfeledik, hogy éppen a künlevőségek adminisztrálása okoz óriási kiadásokat. Egész sereg tisztviselő azért