Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 11. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozása. III. ülés 1912. évi május hó 9-én

Munkásügyi Szemle 407 dések nélküle is könnyen megoldhatók volnának. Kérdéses ezek után, vájjon elkerülhetlen szükség van-e reá a felügyeleti szempontból? Bármennyire kiemelendőnek tartom a minden pénzügyi térre kiterjedő, szorgos s szigorú felügyeletet, ki kell nyilatkoztatnom, hogy annak sem felelt meg teljesen. Teljesítette-e eme feladatot e törvény életbelépte óta? Az Országos Pénztár fennállásának 5 éve alatt megvizsgálta-e az összes vállalati és egyéb pénztárakat financiális szempontból ? Nem ! Tán a baleseti ügyekben láttunk rohamos fejlődést, vagy tervszerűen keresztülvitt ez irányú intézkedéseket? Sajnos, ott se, bár nem tagadom, hogy a baleseti biztosítás szempontjából célszerű egy adminisztrácionális központosítás, mely megfelelően irányít, mely az állandó járadékokra felügyel stb. Nem tagadom, hogy a hiba oka nagyrészt az, hogy a törvényt gyorsan, minden előkészület nélkül léptették életbe. Mindezekre azért mutattam reá, hogy szemben azokkal, kik a mai törvény reviziójának szükségességét tagadják, kimutassam, hogy a törvényrevizióra szükség van, már csak azért is, hogy a rohamosan emelkedő behajthatatlan hátralékok kérdését dűlőre vigyük. A revízióra azért is van szükség, hogy körvonalozzuk, hogy kit is lehet kezelni betegség esetén, mert ezt most sem az orvos, sem a tisztviselő nem tudja. Ma azokat is kezelik, akik a tagnak távoli atyafiai, kikre nincsen bebizonyítva, hogy törvény szerint kezelendők. A revízióra szükség van azért is, hogy a biztosítás kiterjesztessék szélesebb néprétegekre. A deficit csökkentése céljából a revízió alkalmával ki kellene eszközölni azt is, hogy a kormány a munkásbiztosítást állami támogatásban részesítse, csakúgy, mint a gazdasági cselédbiztosítás intézményét. A revizionált törvény nehezítse meg a vállalati pénztárak létesíthetését a jövőben, főleg akkor, ha az üzem területén kerületi pénztár működik; ez alól csak akkor tehető kivétel, »ha valamely vállalat az alkalmazottak egészségére vagy testi épségére különös veszélylyel jái«. (L. 139. §. 1907: XIX. t.-c.) összegezve az elmondottakat, szükségesnek tartom, hogy a helyiszervek autonómiája biztosítassék. Kívánom, hogy a biztosítás kiterjesztessék az érdekeltek szélesebb köreire aképen, hogy a mai jövedelmi cenzushatár épségben tartásával az érdekeltek nagyobb köre vonassék a biztosítás körébe. Kívánatos az Országos Pénztár és az Állami hatáskörének megállapítása, hogy a súrlódások kizárassanak, egyszóval, hogy az egész munkásságra kiterjesztessék a törvény minden előnye. Gondoskodni kell, hogy a törvény végrehajtása súrlódásokra okot ne szolgáltasson, s ez esetben oly viszonyok alakulnának ki, melyek mellett nyugodtan lehetne dolgozni a munkásegészségügy érdekében, mert, a mi sajátos hazai viszonyainkat tekintve, az 1907. évi XIX. t.-c. nemcsak szociális törvény alkotásnak, hanem eminenter közegészségügyi törvénynek is tekintendő. Weltner Jakab: A magam részéről abból indulok ki, hogy a jó munkásbiztosítás nemcsak a munkásoknak érdeke, hanem legalább is ugyanolyan érdeke a munkaadóknak is. Ha ezt tartjuk szem előtt, akkor a munkaadóknak nem szabad a terhek miatt panaszkodniok. Olyan biztosítást tartok csak jónak és megfelelőnek, amely jobb ellátásra és jobb egészségügyi állapotokra törekszik. Ennek terheit pedig éppen úgy kell viselni, mint az üzemi befektetések terheit, amelyeket az üzem javítására, jobb munkaeszközök beszerzésére fordítanak, mert a munkásvédelem ma legalább is oly jó befektetés, mint egy jó gép beszerzése. A munkaadók azt hangoztatják, hogy szem előtt tartják a munkások érdekeit és hogy a munkások egészségügyének fejlesztése az ő érdekük is: a gyakorlatban azonban megtagadják ezt az elvet. Mikor az 1907. évi XIX. t.-c. létrejött, akkor azt hangoztatták, hogy a munkásbiztosítás két nagy alapelve az önkormányzat és a paritás. A gyakorlatban azonban a munkaadók mind a két alapelvet megtámadták s azt akarták, hogy ne legyen se önkormányzat, se a helyes értelemben vett paritás. Az önkormányzat megszüntetésére állandó agitációt folytattak, a paritás helyébe pedig azt a furcsaságot követelték, hogy az igazgatósági üléseken csak annyi munkás szavazhasson, ahány munkaadó igazgatósági tag van jelen. Pedig ha a munkaadók nem törődnek a saját érdekeikkel s nem jelennek meg rendesen az igazgatósági üléseken, akkor nem szabad panaszkodniok. Vannak egyesek, akik minden magasabb szempontot mellőznek a munkásbiztosításnál. Ezek véleményem szerint a saját érdekeik ellen dolgoznak, mikor a munkásbiztosítás fejlesztését hátráltatják. A törvény maga, amely az önkormányzatot kimondja, nem gondoskodik arról, hogy az átmenjen az életbe. A törvény legnagyobb hibája az, hogy minden,