Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 11. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozása. III. ülés 1912. évi május hó 9-én

404 Munkásügyi Szemle ezt a költséget tehát a munkások teljesen megtakarítják. Arra a vádra, mely a vállalati pénztárakkal szemben gyakran felhangzik, hogy t. i. a napibérosztályba való sorozásnál a munkaadók a munkásokat megkárosítják és itt behozzák az adminisztrációs költségeiket, válaszom röviden az, hogy — ha ez szórványosan meg is történik — ezt szabályként nem állíthatjuk fel. Egyébként is a napibérosztályba való besorozásnál a munkaadók karöltve járnak el a munkásokkal. Aki a dolgokat figyelemmel szemléli, azt tapasztalhatja, hogy a vállalati pénztárak a dolognak ezt a részét is kezdik nagyon szépen megoldani. En a vállalati pénztárak fentartásának és továbbfejlesztésének igen nagy jelentőséget tulajdonítok, mert a betegsegélyezés gazdasági és financiális kérdés is és bár a munkások nagyon jól érthetnek érdekeik megvédelmezéséhez, de nem értenek gazdasági és financiális kérdésekhez úgy, mint a munkaadók és már ezért sem szabad a vállalati pénztárakat megszüntetni. Ezek után áttérek arra a kérdésre, melyet Elnök Ur ő excellenciája kegyeskedett megnyitójában felemlíteni: az angol munkásbiztosítás alapeszméjének hazánkban való alkalmazására és ezzel mindjárt vonatkozásba vélem hozhatni Tisza István grófnak a Magyar Figyelőben megjelent cikkét is. Tisza István ezt az angol törvényreformot nagy hévvel karolta fel és bár e nemes hév csak örvendetes lehet a munkásbiztosítás általános érdekei szempontjából, de azt hiszem, hogy hazánk e nagy államférfiát ebben a kérdésben óriási tévedés érte, mert elfeledkezett arról, hogy a magyar munkás — intelligenciáját tekintve — nagyon távol áll még az angol munkástól. Azt kizártnak tartom, hogy a munkaadók anyagi hozzájárulásával teljesen a munkásokra bizzuk a munkások betegsegélyezési és biztosítási érdekeit. Ennek részletezése, azt hiszem, teljesen felesleges, csak arra utalok, hogy hazánkban nem is kívánatos, hogy a munkaadók a munkás-egészségügygyel ne törődjenek és a közreműködéstől esetleg vissza is vonuljanak, mert a termelési érdekek szempontjából felettébb fontos, hogy a magyar indusztria egészséges munkásság felett rendelkezzék. Mindenesetre feleslegessé fog válni a munkaadók közreműködése abban a percben, ha a magyar munkásság eléri az intelligencia azon fokát, ahol az angolok állanak és ahol megnyugvással lehet saját egészségük ápolását reája bizni. Én tehát azt hiszem, hogy a revízió, ha egyáltalán kell, akkor nem úgy indítandó meg, hogy új szervezetet létesítsünk, hanem inkább arra kell törekednünk, hogy a létező törvény keretében teremtsük meg azt a rendet és hozzuk létre végre azt a megnyugvást, amely nagy eredmény eléréséhez feltétlenül szükséges és az intézmény zavartalan fejlődését biztosíthatná. Dr. Friedrich Vilmos főorvos, egyetemi m. tanár: Az eddig felszólalóknál tapasztalt azon hibákat ki akarván kerülni, hogy szubjektív érzelmek kerüljenek előtérbe, evvel a kérdéssel szeretnék úgy foglalkozni, mint ahogy iparegészségügyi előadásaim keretében a szociálpolitikai kérdéseket szoktam tárgyalni. A kiindulási pont az, hogy mi már mindannyian meggyőződtünk, hogy biztosítási törvény csak akkor lehet jó, ha az a kötelező biztosítás alapján áll. Eme állásponthoz csatlakoznak lassan azok az államok is (például Anglia), melyek a szabad biztosítás példaadói és szószólói voltak. A másik szempont az, hogy a törvény jó-e, vagy rossz-e? Tekintve a kiindulási alapgondolatot, hogy a betegsegélyezés a balesettel egyesittessék olykép, hogy az egy szerves egész legyen, azt merem állítani, hogy a törvény jó, mert a törvény bevált oly értelemben, hogy ama kellemetlenségek, melyek e két biztosítási ág külön állásából származhatnak, elkerültettek. Ha figyelembe vesszük, hogy Németországban az önálló baleseti törvény behozatala mily sok összeütközésre vezetett, midőn a beteg a betegsegélyzést terhelő kezelésének befejezése után más orvos kezébe került, midőn nem ritkán a sérült szenvedte meg az akaratellenes orvoscserét, meg kell állapítanunk, hogy a mi törvényünk ellen e szempontból kifogás nem hozható fel. A második szempont e kérdésnél az, hogy a törvény financiális szempontból beválhatott-e? Az adminisztráció költségei csökkennek akkor, mikor a betegségi — és balesetbiztosítás egy kézben van. Igaz, hogy ez egészben nem sikerült, mivel a törvényhozás nem mondta ki azt, ami az eredeti javaslatban benne volt és ami az adminisztrációnak igen nagy hasznára lett volna, hogy t. i. minden munkás, aki betegség esetére biztosítás alá esik, egyúttal — tekintet nélkül foglalkozásának nemére — baleset esetére is biztosítandó. Ez a nagy anyagi előnyökön kivül a munkás érdeket is jobban szolgálta volna és az adminisztrációt is megkönnyítette s lényegesen egyszerűsítette s így olcsóbbította is volna.