Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 11. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozása. III. ülés 1912. évi május hó 9-én

Munkásügyi Szemle 405 A törvény szerint a biztosítást helyi szervek, vagyis a kerületi pénztárak intézik, melyeknek bizonyos törvényadta autonómiájuk van. Ezeknél a helyi szerveknél azt tapasztaljuk, hogy az esetek bizonyos részében tán nem egészen felelnek meg céljuknak, mert — nézetem szerint — olyan területre terjed ki a működésük, melyben kicsi az ipar, melyben a tagok kis számánál és a kerület igen nagy kiterjedésénél fogva az adminisztrációs költségek igen tetemesek. Ennek a kérdésnek javítását egyesek — főleg a gyáriparosok körében gyakorik e hangok — vállalati pénztárak felállításával s decentralizáló apró pénztárak kreálásával akarják elérni. Ezért állott elő Bossányi úr a német példákkal és az Orts- s Gemeindekasse-k behozatalát ajánlotta. Aki azonban ezekkel a dolgokkal foglalkozott és a helyszínén tanulmányozta a kérdést, az meggyőződést szerezhetett arról, hogy a felhozott s követésre ajánlott példa rossz, mert még azok is, akik a Bossányi úr által említett intézményeket vezetik, elismerik, hogy azok a pénztárak nem tudnak eleget tenni kötelességüknek. A Gemeinde-kasszák nagy száma, a náluk tapasztalható sok hiány, mely a tagok károsítását eredményezte, volt az oka annak, hogy a német törvényhozás újabban a centralizáció felé törekedett. Annak a nézetnek adok kifejezést, hogy a kerületi pénztáraknak számbeli összevonása, helyesebb beosztása és az ipari gócpontok közelébe való elhelyezése által jelentékeny sikereket lehetne elérni, úgy a betegek gyógykezelése, mint az adminisztráció, továbbá a financiális szempontok terén és végül — ami különösen kiemelendő — a sérültek szakszerű kezelése hatásosabb volna. Mindezeknek tervszerű megvalósítása nagyon szép terrénumot nyitott volna az Országos Pénztár számára. Németországban a biztosítást a vállalati pénztárak is végzik. De ezeknek száma nem azért emelkedik, mint azt Bossányi tagtársunk erősítgette, mintha ez olcsóbb vagy jobb lenne, hanem mert ez Németországban ép úgy hatalmi kérdés, mint nálunk, hogy a munkásokat a vállalati pénztárakba való belépésre kényszerítik. Pedig ez a körülmény a biztosítottaknak nem érdeke, jóllehet a munkaadó fizeti az adminisztrációs költségeket s így ezt a munkások látszólag megtakarítják ; csakhogy ezt a munkaadók nem humanizmusból cselekszik, mert ha abból cselekednék, akkor nemesszivűek volnának legalább e költségek erejéig ott is, ahol a munkások nincsenek vállalati pénztáraknál biztosítva. A vállalati pénztárak határozottan veszélyeztetik a biztosítás ügyét azért, mert néha veszélyeztetik a mindenképen inkább jogosult, kerületi pénztárak létét. Tessék elképzelni, hogy egy kerületi pénztár berendezkedik bizonyos számú tagra, azoknak javára orvosokkal szerződéseket köt; már most a tagoknak egy jórésze újabb vállalati pénztár megteremtése miatt kilép, vájjon nem óriási kárt jelent-e ez a helyi szerveknek. A vállalati pénztárak különben is előnyben vannak a kerületiek fölött; t. i. a vállalati pénztárakba nem szabadon léphetnek be a tagok, mert a vállalatok csak előzetes orvosi vizsgálat alapján veszik fel munkásaikat s így biztosítva van, hogy a pénztár egészséges anyagot nyer. így van ez nemcsak Németországban, hanem nálunk is, főleg az állami gyárakban. Ezért van az, hogy a vállalati pénztárakban biztosítottak élettartama hosszabb, mint a többieké, holott ezeknek a tagoknak az ellátása rosszabb, mint a kerületi pénztárakban biztosítottaké. Nem tagadom, hogy ott, ahol a vállalat székhelye van, a tagok orvosilag is jól el vannak látva, de a perifériákon nincsenek a vállalatnak orvosai, még kevésbé szakorvosai és ha végre a tag a neki járó segélyt meg is kapja, a családtagok kezelése nagyon sok kívánni valót hagy, ép úgy, mint a tagoknak szakorvossal való kezelése is. A munkásságnak autonómiája, amelyet a törvény biztosít, a vállalati pénztáraknál egyáltalában nincs, vagy csakis papíron van meg. A dohánygyári munkásokra nézve, akik ki vannak véve a biztosítási törvény hatálya alól, az én nézetem az, hogy helyes volna azokat a kerületi pénztáraknál b ejelentetni már csak azért is, mert az államnak jó példával kell előljárni. A bányatársládákra nézve teljesen aláírom az előadó úrnak azon véleményét, hogy ezeket teljesen meg kell reformálni úgy a tagok jobb ellátása szempontjából, valamint a tekintetben is, hogy a vállalatból kilépve, a munkásnak a társládába való befizetése kárba ne vesszen. A helyiszervek feletti felügyeletet egyrészt az Országos Pénztár, másrészt az Állami Munkásbiztosítási hivatal gyakorolja. Nézetem szerint e felügyeletnek a legszigorúbbnak kell lennie pénzügyi tekintetben. De azt látjuk a gyakorlatban, hogy tulajdonképen az egyik is, a másik is ugyanazt cselekszi s teszi; az Országos is felügyel vagy iparkodik felügyelni különös előszeretettel s »atyai gondossággal* a kerületi pénztárakra, majdnem ugyanazt teszi az Állami Hivatal is. Már