Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 1. szám - A fiatal munkások és munkásnők védelme

Munkásügyi Szemle 9 nak tilalmazásáról azóta alkotott törvényünk közvetve a napi munkaidőre is kiható rendelkezései a nők napi munkaidejének korlátozására távolról sem elegendők. Az elég számos, még hosszabb foglalkoztatást is lehetővé tevő kivételtől eltekintve, megakadályozzák ugyan e törvény rendelkezései nőknek a 13 órás napi munkakereten túl terjedő foglalkoztatását, azt is csak az oly ipari vállalatokban, melyek 10 munkásnál többet foglalkoztatnak; talán haladásnak is tekinthető ez az 1900. évi népszámlálásnak ide vonatkozólag kitüntetett azokkal az adataival szemben, melyek szerint nagy számban foglalkoztatnak nőket a tulajdonképeni ipar körében 13 óránál jóval tovább is; oly törvényrendezést azonban, mely mellett a nő napi munkaideje még mindig 13 órára, sőt kivételesen még többre is tehető, a napi munkaidő komoly számba vehető korlátozása gyanánt elfogadni nem lehet. Szomorú képet mutatnak különben az 1900. évi népszámlálásnak a fiatalkorú munkások munkaidejét feltüntető, rendkívül hézagos, de hézagosságukban is igen tanulságos azok az adatai is, melyek szerint 7023 16 éven alóli férfi- és nőmunkás és 45.534 férfi- és nőtanonc közül (a tulajdonképeni ipar körében alkalmazott 16 éven alóli munkások száma a jelzett statisztika szerint 14.127, a tanoncoké pedig 108.468. Dolgozott 4416 : 8, 2029 : 8—9, 20787 : 9—10, 5543 : 10—11, 16063 : 11 — 12, 1320:12—13, 1886:13—14 óráig (bezárólag) és 516:14 óránál tovább. A fiatalok és nők munkaidejének korlátozása is elsőrendű feladata tehát az alkotandó törvénynek. Nem merítettem ki az elmondottakkal a fiatal munkások és munkásnők törvényes védelméhez fűződő követelményeket. Nem szóltam egyebek közt pl. arról, mily fontos legalább a fiatalok és a nők részére ülőhelyeknek biztosítása nemcsak a kereskedelmi szolgálatban, hanem az iparban is, amenynyiben az üzem természete t. i. azt egyáltalán megengedi; mily fontos a fiatal munkások és nők oly munkával való foglalkoztatásának tilalmazása, amely ha közvetlenül egészségükre nem is, de erkölcsükre veszélyes; mily fontos követelmény a munkaadónak törvényi kötelezése arra, hogy gondoskodjék a munka helyétől távolabb lakó azoknak a fiataloknak és nőknek megfelelő elszállásolásáról, kiket az, bár csak kivételesen is, az éjbe benyúló időben foglalkoztat stb. stb. E követelmények további részletezése helyett vessünk most már inkább rövid pillantást azokra a nehézségekre, melyekkel a fiatalok és nők védelmére irányuló törvényhozásnak mai gazdasági és szociális viszonyaink közt meg kell küzdeni. Mely foglalkozási ágakra terjedjen ki a védelem; miként valósítható meg az úgy, hogy termelésünk teljesítőképessége a nemzetközi versenyben az alatt lehetőleg keveset, esetleg semmit se szenvedjen, sőt inkább nyerjen; mint valósítható az meg továbbá úgy, hogy a fokozott védelem ne érintse hátrányosan magának a munkásságnak keresetét és életviszonyait; és aminek megoldása talán a legnehezebb, miként biztosítható a törvényi rendelkezések megtartásának ellenőrzése, aminek hatályos biztosítása nélkül csak önámítás és szemfényvesztés a törvényhozás munkálkodása. Ezek azok a kérdések, melyekkel számolnunk kell akkor is még, ha a védelemre irányuló követelmények jogossága teljesen át is hat bennünket. Ami az első kérdést illeti, hogy imely foglalkozási ágakra terjedjen ki a védelem: kellő statisztika hiányában alig állapítható meg teljes határozottsággal, mely foglalkozási ágakban öltött a fiatalok és nők munkájának kihasználása veszedelmes mérveket. Tudjuk ugyan, ha nem is hivatalos adatokból, de a mindennapi élet tapasztalataiból, hogy a mezőgazdaságban is mind nagyobb mérveket ölt a gyermekmunka. A kivándorlás folytán