Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 7. szám - Az 1911. évi július hó 19-ikén kelt németbirodalmi biztosítási törvény; 6. [r.] A R.V.O. két utolsó könyve

2/6 Munkásügyi Szemle Az igazságszolgáltatás egysége ilyen terjedelem mellett nincs biztosítva. Talán ajánlatos volna, felülvizsgálati ok gyanánt megállapítani az elvi határozatok figyelembevételének mellőzését. A bizottság a birodalmi biztosítási hivatal tehermentesítését nem találta megengedhetőnek mindaddig, amíg a biztosítási hivatal nem nyeri el a kormány által javasolt alakját. Az államtitkár azt a reményt fejezte ki, hogy a biztosítási hivatalok kialakulásával lehetséges lesz az ellentétes érdekeket kiegyenlíteni. Végül elhatározták, hogy a biztosítási főhivatalok ítélőtanácsainak ítélete ellen a balesetbiztosításban felebbezés, egyebekben felülvizsgálat adassék. Fölötte nehéz kérdés volt ez, amely igen hasonlít ahhoz, amit a birodalmi bíróság (Reichsgericht) tekintetében is meg kellett oldani. Más megoldási módot, mint amelyet elhatároztak, nehezen lehetett találni. Mindenesetre aggályos, hogy a fentmaradt országos biztosítási hivatalok a jogegység megbontásához fognak hozzájárulni. Valamennyire mégis gondoskodik a törvény. Ha ugyanis valamely országos biztosítási hivatal korábbi eljárás során a kártalanítási igényt elutasította és valamely más országos biztosítási hivatal az igényt meg akarja állapítani, abból az okból, mert az előző eljárásban nyertes biztosítási teherviselőt kártalanításra kötelezettnek tartja, úgy az ügyet a birodalmi biztosítási hivatal döntése elé kell terjeszteni (1704. §. 2-ik bekezd ). A birodalmi biztosítási hivatal illetékes akkor is, ha valamely országos biztosító hivatal ítélő tanácsa valamely elvi jogkérdésben el akar térni a birodalmi biztosítási hivatalnak hivatalosan közzétett döntvényétől. Egyébként éppen ennek a könyvnek egyes intézkedéseit bírálatban részesíteni, helyszűke miatt itt nem lehet. Csak arra figyelmeztetek, hogy igen fontos és szűkebb értelemben vett perjogi szabályok, így az ítélőtanács tagjainak kizárására és kifogásolására, a helyi illetékességre, a szóbeli tárgyalásra, a bizonyításfelvételre és jogorvoslatra, az eljárás újrafelvételére és végül a határozathozatali és panaszeljárásra vonatkozók, mint jól átgondoltak, alkalmasak arra, hogy minden kodifikációnál, így a német birodalom határán túl is, a legnagyobb figyelemben részesüljenek. A legbehatóbb tanulmányt érdemlik meg még akkor is, ha egyes pontokon az eddigi jogban érvényben volt előzményeikre gondolunk, vagy ha az ellenmondás törvénye szerint más megállapodásokat kívánnánk is. Teljes világossággal sajátságos közigazgatási per jut érvényre, amely részben a polgári perre támaszkodva, azonban mégis erős ellentétben annak számos elvével, a modern és több ágra szakadó közigazgatási pernek egyik legsajátságosabb alakulatát mutatja. Az a nagy sietség, amelylyel a birodalmi gyűlés a RVO.-t letárgyalta és az anyagi és szervezeti szabályok nagy tömegének figyelembevétele sajnosán megakadályozták ugyan, hogy nagy alapelvek éles kidomborításával példaszerű eljárás állapíttassák meg. Bizonyára rájönnek majd később, hogy ez vagy az a szabály a perjogi alapelvvel ellentétes vagy legalább is nem egészen megegyező azzal. A RVO.-nak ez a része azonban mindenesetre értékes úttörő munkát végez az összes következő törvényhozási munkálatok részére, amelyek a közigazgatási határozat és vitás eljárás kérdéseivel foglalkoznak. 7. Közös rendelkezések. Az összes különleges szabályokat betetőzik végül ama nem csekély számú közös rendelkezések, amelyek valamennyi biztosítási ágat átfogják. Különösen a RVO. első kötete tartalmazza annak az újításnak magvát, amely az egész területre érvényes. Előtérben áll itt a szervezeti kérdés. Ha a most önálló biztosítási ágak egybeolvasztása nem történt meg, kérdéses, mi egyébre törekszik a RVO. Indokolásában céljaként az egyes ágaknak »kölcsönös közeledését« jelöli meg és ennek eszközét abban látja,