Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 7. szám - Az iparfelügyelők tevékenysége az 1910. évben

Munkásügyi Szemle 211 felé a mármarosszigeti iparfelügyelő iparhatóságai is. Az iparrendészeti és iparfelügyeleti intézkedések végrehajtását fiókiparhatóságokra bizták. Én legalább azt hiszem, hogy ez a műszó fejezi ki legrövidebben és legtalálóbban azt az eljárást, melyet az említett iparfelügyelő következőképen ir körül: »Az iparrendészeti intézkedések száma 215, és a munkásvédelmi intézkedések száma 350 volt. Minden esetben megkerestetett az I. fokú iparhatóság, hogy azok megszüntetése iránt intézkedjék. Az iparfelügyelőség ezen eljárása azonban sok esetben nem vezetett eredményre. Tapasztalható volt ez különösen a székhelytől távol fekvő ipartelepeken, ahol az iparhatóságok az iparfelügyelőség által szükségesnek tartott intézkedések végrehajtását a községi jegyzőkre bizták.« A községi jegyzők tehát mint fiókiparhatóságok tűnnek fel. Nemcsak Máramarosban van ez így, hanem az ország legnagyobb részében. Ékes bizonyságául annak, hogy a főszolgabírák iparhatósági teendőiktől igen szívesen szabadulnának és önkényt vállalkoznak a postaközvetítői szerepre az iparfelügyelő és a községi jegyzők között. Az ipartörvényben előirt időszakos iparhatósági vizsgálatokat nem tartják meg. Erre elfogadható okuk is van. Az egyes gépekről, ezek alkatrészeiről, működéséről, feladatáról, tulajdonságairól és veszélyességeiről, valamint a védekezés módjáról fogalmuk sincsen. Vizsgálatuk tehát úgy sem volna komoly. E tiszteletreméltó érv szól az ellen is, hogy az iparfelügyelő által javasolt munkásvédelmi intézkedéseket az iparhatóságok hajtsák végre és a foganatosítást is ellenőrizzék. A főszolgabírák és a többi iparhatóságok, miután műszaki képzettségük és ismereteik nincsenek, az iparfelügyelők javaslatát csak igen egyszerű esetekben képesek megérteni, azonban megbírálni sohasem. Még a munkásvédelmi intézkedés végrehajtását meghagyó rendelkezés megfogalmazása is leküzdhetetlen nehézségekbe ütközik. Olcsó János iparfelügyelőségi írnok által tisztázott megkeresésekben tévesen leirt szakkifejezéseket betűről betűre lemásolni kockázatos dolog. Minduntalan fölvilágosítást kérni terhes volna és az ügyek formális elintézését késleltetné. A legegyszerűbb mód tehát az, ha az iparfelügyelő megkeresése eredetiben lemegy a községi jegyzőhöz, aki a határidő lejárta előtt ugyanazon a papiroson jelenti, hogy a hiányok pótoltattak. A főszolgabíró a papirost visszaküldi az iparfelügyelőnek, aki e körfolyamot új papiroson jövő évre »sok esetben« újra kezdi. Ez a rendszer semmi esetre sem jó. A műszaki képzettség nélkül összeállított iparhatóságok mellett jó rendszer soha nem is lesz, mert, ha minden hatóság bármily pontosan fog is működni, a szakértelmei len hatóságok bevonása mindig fölösleges idő és pénzpocsékolással jár. Drága. Ahol a közterhek olyan aránytalanul nagyok, mint minálunk, oda nem való. Gazdag országban is fölösleges fényűzés. Magyarországon e fölös kettős-háromszoros rendszer teljésen csődöt mondott. Táblázatom, melyet itt bemutattam, 35.253 olyan intézkedést tüntet fel, amelyek megtételére műszaki képzettségű hivatalnokok hívták fel az iparhatóságokat, dacára, hogy ezen intézkedések szükségességének kimutatásához műszaki képzettség igazán nem kell. De nem tüntettem fel a hiányzó munkakönyvek, az elmulasztott munkásbejelentések és a szerződés nélkül dolgozó tanoncok, a fiatal munkások túlságos foglalkoztatása, a bérfizetési szabálytalanságok és jogtalan levonások folytán szükségessé vált 19.884 intézkedést, amelylyel együtt az iparfelügyelők több mint 55.000 olyan intézkedést provokáltak, amelyet az iparhatóságoknak saját kezdeményezésükre meg kellett volna tenni. Ha meggondoljuk, hogy az iparfelügyelők működésének első öt évéről a jelentések nem publikáltattak, akkor tisztában lehetünk azzal is, hogy a valóságban a helyzet az iparhatóságokra még kedvezőtlenebb világot vet.